Majdnem 15 éve vettem meg az első szőlőmet, és kb. 5 évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy megpróbálok egy működő birtokot felállítani. Elkészültek a tervek, és reális célkitűzésnek tűnt egy korrekt birtokközpont felépítése. Tavaly beáraztuk a terveket, és világossá vált: most nem szabad építkezésbe kezdeni. Ez persze fenekestül felforgatott mindent, és amikor újra gomboltuk a kabátot, számos egyéb dologban vettünk észre változást.
A legelső és legfontosabb dolog a klíma változása. Dörgicsén 2010 óta (ami szőlészeti szempontból borzalmas év volt az elképesztő mennyiségű eső miatt) alig volt olyan év, ami beleilleszkedett a korábbi megfigyelésekbe. Egyre melegebb és párásabb a környezet, főleg az utolsó két évben. Őrült melegek kora tavasszal, azután egy monszunszerű késő tavasz, majd perzselő, párás nyár. A megváltozott klíma komoly növényvédelmi kihívást jelent - különösen úgy, hogy a vevők egyre inkább a biogazdálkodásban előállított terményeket keresik. Mi átmenetileg felhagytunk a biogazdálkodással, most a fertőző szaporítóképletek kiirtása folyik - az még további vizsgálat tárgya, hogy visszatérünk-e a biológiai növényvédelemhez.
Változások vannak a borászati üzemek terén is. Több, relatíve kis borászat jelent meg a Balaton-felvidéken, amelyek technológiája gyökeresen különbözik a régi, paraszti technológiával dolgozó pincékétől. Ezek a borászatok jól felszereltek, és a minőségi bor készítését tűzték ki célul. Tőkeerős vállalkozásokról van szó, amelyek őrült összegekért képesek csodaszép uradalmat építeni maguknak - még ebben az építésre teljesen alkalmatlan korban is. Ezek a birtokok kóstolóhelyiséggel is rendelkeznek, de gyakran éttermeket is üzemeltetnek, ahol a helyben termelt bort hozzá igazított ételekkel tálalják. Van tőkeerős konkurencia - bár ennek egyelőre csak a pozitív hatása érvényesül: az igényesség jó hatással van a balatoni borvidékek megítélésére.
A fogyasztói szokások változásával a 300 forintért értékesített lédig bor egyre kevésbé képes eltartani az így gazdálkodókat. Ezzel párhuzamosan gondba kerültek a tömegterméket előállító borászatoknak termelő szőlészek. A bő termést hozó években a feldolgozók annyi termést vásároltak fel, amennyit az előző évek kereslete alapján lehetetlen volt értékesíteni (erről több cikket is írtam). Az idei zöldszüreti rendelet pont azokat a gazdákat célozza meg, akik 3-4 kilós tőkénkénti termésátlaggal termeltek szőlőt. Azok termelők, ahol a felvásárló előírta a hektáronkénti 60-70 mázsás termést - azaz a tőkénkénti 2 kiló körüli termelést -, most még a művelési költségeiket sem tudják fedezni a zöldszürettel, így komoly bajba kerültek: az idei évben nagy valószínűséggel mínuszban zárnak. Sokan fognak felhagyni a szőlészettel, vagy visszafogni a termelést, elsősorban az elavult ültetvényeket művelő gazdák, ez azonban nem fogja enyhíteni a túltermelést.
Megváltozott a közgazdasági környezet is. Az élőmunka ára jelentősen drágult. Nincs mit csodálkozni ezen: rengetegen mentek külföldre dolgozni, így itthon elfogyott a jó munkaerő. Azok az értékes emberek, akik maradtak, megkérik a munkájuk árát (a többit meg nem érdemes megfizetni). Ezért egyre több gazda emeli a gépesítettség fokát, ami a kézi munka kiváltásához vezet. A modernizált ültetvények közül egyre több fordul termőre, ahol magas gépesítettséggel, nagy tömegben állítanak elő csekély értékű szőlőt. A hazai fogyasztók árérzékenyek, ezt az igényt a feldolgozók tömegszőlőből készült borral elégítik ki. Kevés az olyan borászat, amelyik összefüggést lát a minőségi, korlátozott termésű alapanyag és az abból készülő bor között. A "minőségi" kategóriában forgalomba hozott borok gyakran ugyanabból az alapanyagból készülnek, mint a tömegborok - ezért figyelhető meg az a jelenség, hogy egy átlagos olasz vino della casa könnyedén felveszi a versenyt egy minőségi szegmensbe pozicionált magyar borral. Amíg él a tudat, hogy szarból is lehet várat építeni, addig az olcsón termelt tömegszőlő árleszorító hatása jelentős marad.
A forint az euróhoz képest gyenge, így a külföldről vett oltvány, támrendszer ára emelkedett. Szőlőt telepíteni már nem az az üzlet, ami korábban volt: a telepítés költségeinek egyre kisebb hányadát fedezi az Uniós támogatás (ami idén már nem is elérhető). Több éve megváltozott a kvótarendszer, ami arra volt hivatott, hogy az alacsonyabb termőhelyi értékű területekről a jobb területekre kerüljenek a szőlők. Elmondhatjuk, hogy a szerkezetátalakítás feladatát elbuktuk: nem sikerült megvalósítani azt a célkitűzést, hogy csak első osztályú területeken termeljünk szőlőt. A támogatások zöme tömegtermő szőlőre ment, alacsony termőhelyi értékű területeken. További ültetvény-modernizálásra nem lehet számítani, az ország benn ragadt az alacsony minőség csapdájában.
Az olcsó bor értékesítési nehézségei, a csökkenő felvásárlási kapacitás miatt (várhatóan) csökkenő tömegszőlő felvásárlási árak és az emelkedő termelési költségek nehéz időket hoznak a szőlészetekre. Az alábbi opciók állnak a gazdák előtt:
Ma minden szőlésznek ebből a menüből kell kiválasztania a célkitűzéseit. Nehezen tudom elképzelni, hogy más úton bárki talpon tudna maradni az elkövetkező években. (Elképzelni sem tudom, mi lesz azokkal a termelőkkel, akik tömegtermelésre rendezkedtek be, saját feldolgozó kapacitás nélkül.) Ezek a kilátások a jövőre nézve. Nem jó vagy rossz: ez van, ezt kell elfogadni. A második opció nagyon komoly tőkebevonást igényel - a harmadik (dacára annak, hogy a tőkehiánynak ez lehetne az áthidalása) Magyarországon lehetetlen.
Mi túl vagyunk a beruházások zömén: az elmúlt években kialakítottuk a termőhelyet, ahol dolgozni fogunk, és van egy takaros kis pincénk, ahol éppen elférünk, így megcélozzuk a palackozott bor előállítását. A fent leírtak alapján nem választhatunk mást, mint a minőségi termelést. (Mi csak a talajon dolgozunk gépekkel, a szőlőben a metszés, hajtásválogatás, terméskorlátozás kézi munka marad.) A rizling-tenger csapdáját előrelátóan elkerültük: a vino della casa üzletágban értelmezhetetlen az üzemméretünk.
A bor készítésében is biztató a helyzet. Fejlesztjük a borászati technológiát, új préssel, hűtőberendezéssel - azaz próbálunk oda beruházni, ahol a legjobban megtérül. Új borászunk furmint rajongó, ami nagyon passzol a mi elgondolásainkhoz, és a nála kóstolt vörösborok után úgy érzem, a kékfrankos is jó kezekben lesz. A juhfarkból évek óta jó alapanyagunk van, gondos feldolgozás után aligha hiszem, hogy hibázni tudunk azzal a borral, ezen kívül a pincének igazi érdekességet adó történelmi fajták borai megadják azt az egyediséget, amely megjegyezhetővé teszi a brandet.
De nem dolgozhatunk fel minden termést: elmondhatatlanul fontos a "húzó" optimalizálás - azaz csak annyi bort fogunk készíteni, amit várhatóan el tudunk adni -, tehát a termés egy részére (korrekt áron) vevőt kell találnunk. Ez idén rendben van, de szeretném ha nem átmeneti hiányokat pótolna a vevőköröm, hanem stabilan termelhetnék bejáratott vevőknek. Ez komoly piacépítést jelent - de nem reménytelen a feladat, mert tanúhegyen, kitűnő kitettségben van a szőlőnk, és a fajtaösszetétel is kiváló: furmint, sárga muskotály és kékfrankos. A "Furmint napok" már jelen van a Balatonnál (végre újra felfedezik a borvidék régi ékkövét) és szabad szemmel egyre jobban látható a "Vörös Balaton" kezdeményezés is, amelyben a kékfrankos nem okozhat csalódást. Szerintem a sárga muskotály a fajtakör királya - de ez a fajta pálinkának is kiválóan értékesíthető.
Ha ezeket az irányelveket szigorúan betartjuk, akkor inkább valószínű a siker, mint a bukás. És most már ez is jó eredmény.
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
