Minden tavasszal van egy nap, amikor beülök az autóba, ami rászárad a seggemre, mire kiszállok belőle. Igen, ez az oltványszedés napja. És ez minden évben ugyanarra a napra esik, amikor pokolba kívánom az egész magyar szőlészeti rendszert, ezt a mélységesen ostoba, agyalágyult szisztémát, ahol történelmi magyar fajtákat bár lehetne termeszteni, de ezekből semmiféle törzsültetvénnyel nem rendelkezünk. Majd egy évtizedig tartott, mire sikerült összedédelgetnem annyi góhért, hogy tisztességes mennyiségű oltócsapot tudok szedni belőle, amelyet aztán elviszek az oltványkészítőnek. Tavaly Németországba küldtem, idén Ausztriába vittem. (Magyar oltványossal nem üzletelek soha többé - borzalmasak a tapasztalataim.)
Most jártam először egy osztrák oltványiskolában. Nos, drága barátaim, Miniszterelnök úr, Jegybank Elnök úr, ezeket még csak megközelíteni sem fogjuk az elkövetkező tíz évben, nemhogy beérni. Voltam magyar oltványosnál, aki roppant ügyesen egy bontásból szerzett magának ablakokat, és abból csinált melegházat. Ott dolgoztak az emberek, elég szűkösen. Mutatom, hogy néz ez ki egy osztrák faluban, a magyar határtól 1 (egy) kilométerre.
 |
| Az alanyvessző elképesztően hosszú szálakban érkezik a feldolgozó helyiségbe. Az idegenvezetőm mutatta a művelési módot, fektetve nevelik ezeket a hajtásokat, 7-8 méter hosszúra. |
 |
| Az alanyvesszőkről a levelek csonkjait egy gép tisztítja le, és darabolja fel az alanyt a megfelelő méretre. |
 |
| Egy másik helyiségben ezt a munkát kézzel végzik: a feldolgozó asztalon a vesszőket egyenletes darabokra nyírják. |
 |
| Az oltványkészítés munkaasztalai. Amikor ott jártam, éppen nem volt oltás. |
 |
| Az elkészített oltványok így várják a kiültetést a hűtőházban. Azok a pirosas pöttyök az oltványok tetején lévő bevonat. |
 |
| Ezek az osztályozásra váró egy éves oltványok a hűtőházban. |
 |
| Az osztályozást és kötegelést ezzel a géppel végzik. |
 |
| Dobozolt oltványok a hűtőházban. Legalább 4 ilyen folyosó volt egymás mellett. Meg lehet becsülni a volument. |
 |
| A tételek jelölése. Pontos nyilvántartás, dobozszám szerint. Amit Magyarországon láttam, ott egy kockás füzetbe írták fel a rendeléseket - minden évben káosz volt belőle. Itt ilyesmi nem fordulhat elő. |
Ha a Gerbeaud cukrászdában jár az ember, akkor vesz egy zserbót. Csak azért, hogy utána azt mondhassa, hogy a nagyié finomabb. Van az ilyen vásárlásban valami szívet melengető jó érzés, hogy azt a pénzt, amiért keményem megdolgoztam, akár egy sütire is költhetem. És ez különösen igaz akkor, ha nem Magyarországon urizálunk, hanem a Lajtán túl, éppen úgy, mint az ország krémje. Így aztán - mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne - azt mondtam Karinnak, az egyik tulajdonosnak:
- "Ja, mégvalami! Megszámoltam a tőkehiányokat, és kellene még 1000 tő furmint ferkálon."
Mire ő visszakérdezett - mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne:
- "Idén tavasszal, vagy az is jövőre?"
- "Idénre" - válaszoltam.
- "Most el is viszi?" - kérdezett vissza.
Ez volt az a pont, ahol nem játszhattam tovább a NER lovagot, hiszen nem volt nálam annyi pénz, hogy kifizessem a doboz furmintot.
- "Nem, majd tavasszal, ültetés előtt kérem kiszállítani."
- "Rendben" - válaszolta, majd kattintott egyet a számítógépen. - "Be is foglaltam. 1000 furmint ferkálon, idén tavaszra."
Mivel tudtam, hogy egy ennyire egyszerű vásárlás Magyarországon nem történhet meg, így pontosan azzal a szégyenérzettel kullogtam el, mint amikor az első bécsi bevásárló utamon megláttam a táblát, magyarul: "Minden bolti lopás feljelentést von maga után!"
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
