Amikor először szembetalálkoztam az új szőlőfelvásárlási rendszerről szóló hírrel az újságban, hirtelen megjelent egy időkapu, amin visszaléptem a múltba, 1975-be, az agyagliki szőlőnkbe. Éppen szüreteltünk - ott volt mindenki, akiket szerettem: nagymamám, édesanyám, apám, a keresztszüleim. Láttam magam 7-8 éves forma gyerekként, ahogy nyüzsgök a pincében, ahonnan a felnőttek mindenáron szeretnének kizavarni, mindig útban voltam, mindig vigyáznom kellett, hogy ne ejtsek semmit bele a mustba, de azért tekerhettem a darálót, és húzhattam a prést is. Ezek voltak hetvenes évek, amikor a TSZ-nek leadásra termeltük a mustot, a mindenféle fajtákból (bár zömében rizlingből) álló szőlőben, és amikor semmilyen minőségi megfontolás nem számított az átvételnél. "A ruszkiknak ez is jó lesz!" - tartotta a mondás - és tényeg jó volt nekik. A nagyszüleim nem tanultak a közgazdaságtant, de a paraszti logikai is elég volt annak kiszámításához, hogy ha a felvásárlási ár kötött, a kereslet végtelen, akkor csak a mennyiség tudja módosítani az árbevételt. Ennek megfelelően a minnél több - annál jobb elv uralkodott akkoriban, amit sokan tartunk a hazai szőlészet lezüllesztéséhez vezető úton megtett első lépésnek.
Az időkapu bezárult, ott találtam magam a monitor előtt, és hitetlenkedve olvastam a megállapodást, ami valószínűleg Kádár János ellopott koponyájából pattant elő: sikeresen egyezségre jutottak valakik a szőlőfelvásárlás keretrendszerének kialakításában. Lesz minimálár, kötelezően átvételre kerülő mennyiség - de várj csak! Mintha az lenne odaírva, hogy a a szőlőtermelők KÖTELESEK az előző évben értékesített mennyiség felére szerződést kötni. Hogy mit tetszett mondani? Kötött áron kell eladni a megtermelt szőlő felét? Szevasz Rákosi pajtás, újra itt a beszolgáltatás! A megállapodás szerint felvásárló meghirdeti az felvásárlási árakat (figyelj!) amitől később csak felfelé térhet el. :DDDDD Na, befizetek arra a felvásárlóra, aki felfelé tér el az előre meghirdetett ártól! De van még jobb is! Ha nincs meghirdetett felvásárlási ár, akkor a HNT kalkulál egyet! :DDDDD Újra lesz Árhivatal! Hiába, nehéz időket élünk, éppen itt volt már az ideje újra bevezetni a hadikommunizmust, ami a történelmi tapasztalatok alapján a Szovjetúnióban egy éhséglázadással, Magyarországon egy forradalommal ért véget - mindenki döntse el, hogy ez számára bíztató vagy aggasztó forgatókönyv.
Persze nem feltétlenül kellett volna megint ennyire hülyének lenni, reális alternatíva lett volna mondjuk arra vonatkozó vizsgálatokat végezni, hogy a termelők miért nem tudják megfelelő áron értékesíteni a terményüket. Amikor borkóstolóra megyünk egy olyan borászhoz, aki maga termeli a szőlőjét, gyakran halljuk azt a mondatot: "a minőség 90%-ban a tőkén dől el". És ez nagyon igaz: ha egy szép alapanyagot precíz élelmiszeripari technológiával dolgoznak fel (aminek a kockázata alacsony), abból bizony jó bor lesz. Egy üveg vállalható minőségű bor ára a bolt polcán eléri a netto 1200-1500 forintot. Most godolkozzunk egy cseppet! A bor minőségének 90%-a a szőlőn múlik, egy egész év mezőgazdasági kockázatát (időjárás, betegségek, vadkár, állami intézmények) a termelő viseli - és egy palack borhoz szükséges szőlőt 75-145 forintért tud eladni.
Megértem én, ha a takarékon égő lángelmék ebből arra a következtetésre jutnak, hogy bár a felvásárlási ár alacsony, de ha előre megállapodnak benne, akkor minden szipi-szuper lesz. Ha az volt a cél, hogy bebetonozzuk a jelenlegi felvásárlókat, akkor készen is volnánk. Ez azonban nem lesz tartós béke, mert túl sok a nyitott kérdés:
Látható, hogy ez az egyezség amolyan torgyáni szőlő-bomba elhárítási ügy: csak annyi értelme van, hogy ki lehet tenni a kirakatba, hogy dolgozunk, de a világon semmire nem nyújt megoldást. Hiszen oda van írva a cikkbe a fő probléma, amire külön vizsgálat is indul: erőfölényben vannak a termelőkkel szemben a felvásárlók. Mégpedig azért, mert kínálati piacon, bár több szereplővel, de felvásárlási monopólium alakult ki (és fog még kialakulni évről évre). És ez a felvásárlási monopólium akkor is kialakul, ha a felvásárlók között nincs kartellezés (amit a vizsgálat meg is fog állapítani, ezt így látatlanban mondom).
Normálisan működő állam az ilyen felvásárlási monopóliumok megszűntetésére törekszik, mégpedig úgy, hogy támogatja versenytársak piacra lépését. Ebből a megközelítésből a probléma abban rejlik, hogy nagyon sokba kerül létrehozni egy akkora borászatot, ami színvonalas, eladható, ne adj' isten a tájegységre jellemző bort képes megbízhatóan előállítani (ezt a sorosgyörgyök úgy hívják, hogy a piacra jutási korlát magas). Ki vágna bele ilyen borászat lértehozásába? Ez azért nem annyira bonyolult dolog, hogy sokat kelljen gondolkozni rajta:
Amikor nem tudunk dönteni a két opció között, akkor hiányzik igazán az ország mezőgazdasági (azon belül szőlészeti-borászati) stratégiája, mert annak ismeretében egyszerű lenne a választás. Ha nábobságokat tervezünk vidékre, akik hűbéri rendszerben dolgoztatnak a termésükkel többé-kevésbé szabadon rendelkező termelőket (lásd. még: feudalizmus), akkor az első opció, ha olyasmi vidéket képzelünk el, ahol a gazdálkodás a teljes üzleti folyamatot magába foglalja, ezért jó boldogulási lehetőséget nyújt az abból élni kívánóknak, akkor a második opció a nyerő. Tekintsünk el egy pillanatra a NER természetétől, és jelöljük meg az utóbbi választ.
Ebben az esetben a magyar mezőgazdasági kormányzatnak (és a hegyközségi önkormányzatnak) arra kellene törekednie, hogy a termelők által tulajdonolt borászatok életre jövetelét segítse, amelyek versenytársai tudnak lenni a jelenlegi monopóliumoknak. Ennek legmegfelelőbb formája a szövetkezet. Az uniós forrásokat ide kellene irányítani célzott pályázatokkal, a gazdálkodók önszerveződését pedig segíteni kellene a képzéssel és olyan bankhitellel, amelynek segítségével biztosítani tudják a vállalkozás önrészét. És hoppá, egyből lenne értelme a különböző minőségbiztosítási rendszereknek, mint pl. a Csopaki kódex, hiszen a termelők által felállított, de mégis független szakértőkből álló szervezetek tudnák garantálni a szövetkezeti borászatba beszállításra kerülő alapanyag minőségét. A közösen fizetett borász akár egyenként legyárthatná a termelők borát (annak, aki így kéri) de közös márkanév alatt is készülhetne bor. Az egyéni kockázat nem túl nagy - a várható hozam jelentős, hiszen a termelőké lenne a teljes folyamat haszna, nem más fölözné le helyettük.
Lehet, hogy tévedek, de a fennti elgondolás talán jobb lett volna, mint a kétszer már garantáltan elbukott Novaja Ekonomícseszkaja Polityika.
| I'm back in the U.S.S.R. You don't know how lucky you are boys Back in the U.S.S.R. |
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
