Fattyazás

Szombaton ragyogó napsütés, húsz fok körüli levegő hőmérséklet, enyhe szellő fogadta a fattyazni készülő szőlősgazdákat, aminek következtében minden testrészem, ami kilógott a rövidnadrág-póló szerelésből, pecsenyepirosra égett. Amint azt már többször írtam, a fattyazás egy kellemes séta szőlőben, miközben a felesleges hajtásokat lepattintja az ember. Ezt most nem így volt, mert a mikroteraszok eltüntetése miatt a szőlő egy hete lett megszántva, így a könnyed séta helyett egy embert próbáló kapaszkodássá vált a terület bejárása. 

 

Pince

 

A régi szőlőben istápolgattuk az átoltásokat és a telepítéseket: a múlt héten megkaróztattam a szőlőt, így volt mihez aggatni a gyenge hajtásokat. A múlt heti, száz km/óra körüli szél természetesen az összes olyan hajtás hegyét letörte, amely felért a befűző szálakig, de mivel a szárazság és a rövidcsapos metszés miatt kevés ekkora hajtás van, a kár nem egetrengető. Az alsó szőlőben, ahol nincs villanypásztor, néhány helyen láttam némi vadkárt, de az is csekély (egyébként már csak azért sem érdemes Uréti szőlőt tartani, mert még a zöldje is ellenállhatatlanul illatozik az őzeknek).

 

A visszavágott rizling tőkék növekedési erélye bődületes: ujjnyi vastag, haragoszöld levelű hajtások borítják be a tőkefejet, ahol igencsak rendet kellett vágni az így kialakult dzsungelben. Ugyanebben a vágóban a juhfark viszont senyved: valószínűleg nem bírja a szárazságot. A tőkék klorózisosan sárgák, ritkás levelekkel, gyöszös hajtásokkal.

 

Nap közben a ragyogó napsütés miatt nem lehetett permetezni, mert a kéntartalmú szerek 20C fok fölött megperzselik a szőlőt. Thiovittal, Cuprosannal, és Bór lombtrágyával permeteztünk hét óra tájban, mert a regionális előrejelzés szerint lisztharmat, perenoszpóra fertőzés lehetséges a párás, esős idő miatt. Tíz nap múlva megismételjük ezt a kezelést.

 

És persze megkóstoltam a bort is. A kén beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a pezsgés elállt, a bor megnyugodott, illata kitisztult, és ízéből eltűnt a fáradtság, a papír (kenyérhéj) íz. Azt is megállapítottam, hogy dörgicsei hírének megfelelően, a tavaszi forrással együtt lelágyult a bor, nagyon kellemes savérzete volt. Megint előbukkant az a vadvirágmézes íllat-íz jelleg, amit egyre inkább a termőterület (terroir) jellemzőjeként kezdek azonosítani. Ezt persze fél úgy mondom, hogy a vezetés miatt éppen csak a számba mertem venni egy fél korty bort, tehát ezek a megállapítások ennek megfelelő fenntartásokkal kezelendők.

 

- Jó napot, van bora?

- Van, de nemrég kéneztem le, most nem tudok adni belőle belőle, mert még mérgező.

- Jaaa, én nem úgy gondoltam, hanem vennék belőle.

- Akkor is mérgező.

2012.05.20. 20:01
Címkék: zöldmunkák

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr864526850

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fattyazás 2012.05.28. 12:48:02

Amint azt már többször írtam, a fattyazás egy kellemes séta szőlőben, miközben a felesleges hajtásokat lepattintja az ember. Ez most nem így volt.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

worrick 2012.05.21. 14:28:15

A múlt hét közepi fagy nem érintette a területet?
Mert nálunk kicsit "megcsipkedte" a hajnali mínusz a bal szomszéd felőli részt, aki - eszem a szívét - idén még nem nézett a birtoka felé. Most már hiába is jönne, mert a mintegy fél méteres gaz-fű jól lehúzta a hideget, alapos fagykárt okozva neki.
Szóval nem elég a szárazság a pótlásként ültetett vesszőknek, tavalyhoz hasonlóan idén is betett nekik pluszba a hideg. De hát ilyen a mezőgazdaság.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása