Zotykos bora

Van nekem egy cimborám, a Zotykos. Egészen régről ismerjük egymást, az egyetem után (ő külker, én agrár) együtt kezdtünk dolgozni egy akkoriban induló külföldi-magyar vegyes tulajdonú banknál. A munkában ismerkedtünk meg, és bár meglehetősen különböző emberek vagyunk, idővel nagyon jó cimborák lettünk. Atyáskodó fejcsóválásom kísérte bevásárlásait, amikor Éva vermutot és "valami édes" vörösbort rakott a kosarába csajozásra menet, ült mellettem egy szál péniszben az Üllői úti dugóban a Trabantomban (valamiért nem lehetett lebeszélni arról, hogy ne a kocsiban öltözzön át focimeccsre menet), vittem törött vállal kórházba, és törték össze egyszerre kettőnk parkoló kocsiját egy buli után. Szóval, lenne mit mesélni, ha érdekelne valakit.

A borok iránt is egyszerre kezdtünk érdeklődni, talán két évre rá vett ő is szőlőt azután, hogy belevágtam a borkészítésbe. A hétvégén megtartottuk egyikét a szokásos hedonista összejöveteleinknek - erről részletesen később írok, mert amikor értem jött a feleségem, a többiek annyira be voltak már rúgva, hogy nem tették a zsebembe a jegyzeteimet, így csak valamikor a hét közepe felé tudom közreadni, hogy pontosan milyen benyomásaink is voltak a kóstolt borokról. Ennek az eseménynek mégsem ez volt a legfontosabb momentuma, hanem az, hogy Zotykos bemutatta első borát.

Először is a fajtáról. A rajnai rizling történetét kevesen ismerik, ezért fussunk át rajta gyorsan! Ahogy a neve is mutatja, Vaterlandban kell keresnünk az eredetét, egy eredendően sörös vidéken, a szőlőtermesztés északi határánál jóval északabbra. Egészen nyilvánvaló, hogy valami tréfás kedvű kereskedő vihetett haza pár tőkét az asszonynak, talán azért, amiért mi díszcitromfát nevelünk, talán azért, hogy a méregdrága olasz ecetért ne kelljen pénzt kiadni a kupori sváb asszonynak - ennek megfelelően a fajta kiváló savgyűjtő. Az alacsony, barna legények között - akiket a helyi Bierstubéból kinéztek a szálfatermetű, szőke Übermentsek -, hamar elterjedt a híre, hogy a különös új növényből az ecetkészítést közvetlenül megelőzően egy fogkőmaratásra és részegeskedésre egyaránt alkalmas itóka készíthető. Hogy miért éppen a poros télikabát ízét találták a fajtanemesítéskor a leginkább előtérbe hozandónak - erre nincs, és nem is lehet magyarázat.

Zotykos cimborám tehát e mellett a fajta mellett tette le a voksát, és nekilátott termőhelyet választani hozzá. A híresztelésekkel ellentétben Budán nem csak műmájerek, kivaxolt műanyag kurvák, tolvaj politikusok és a rajtuk élősködő ügyvédek élnek, hanem azok a szorgos és becsülendő emberek is, akik szabadidejükben szeretnek telekre járni. Nekik köszönhető a kelenföldi lakótelep és az etyek-budai borvidék: a kettő közelsége miatt a pompás lehetőséget nyújtott a zöldben történő hétvégi kapirgálásra és az olcsó lerészegedésre - a termőterület adottságai padig messzemenően kielégítették a textilmunkások kifinomult igényeit. A kádári nyugdíjas kisemberek jogait a rendszerváltás utáni káoszt kihasználva a XX. század utolsó Aranybullájában rögzítették: az etyek-budai terület 1990-ben borvidéki rangot kapott. Természetesen mindezt úgy intézték, hogy a Pártelit (így, nagy 'P'-vel írva tudjuk, melyikről van szó) velencei tavi nyaralói se maradjanak ki a jóból, és ezt a területet is hozzácsapták az etyeki borvidékhez.

Mondanom sem kell, hogy az alkalmatlan fajta - érdemtelen termőhely kettős azonnal megtetszett kudarcorientált cimborámnak, és máris sietett a nevetését visszafojtani alig bíró eladó tenyerébe csapni. Telt múlt az idő, és Zotykos egyik spanjával, Urbival hibát baklövésre halmozva szerencsétlenkedett a nadapi szőlőben, bölcs atyai intelmeimet mind egy szálig figyelmen kívül hagyva. Amikor javaslatom ellenére a téli hóbeszántást is kihagyták, levettem a kezem róluk. Helyettem Szentesi József tanácsait fogadták meg, aki neves borásztól meglepő módon nyújtott segítséget csetlő-botló cimboráimnak a növényvédelemtől a bor kezelésén át egészen a palackozásig, teret engedve ugyanakkor Zotykosék battonage-kísérletének is.

Nem meglepő hát, hogy az előzmények ismeretében félelemmel vegyes érdeklődéssel néztem a kóstoló elé, és több órán át próbálgattam a tükör előtt különféle háztartási tisztítószerek kóstolgatása után mosolyogva mondani: "Egész jó kis bor ez!"

A precízen begyakorolt hamis ámulatra azonban semmi szükség nem volt: a bor tényleg jó lett. Ha valakinek ilyen az első bora, akkor az nagyon erős kezdet. A palackozás után kicsit még pihennie kell, mielőtt teljesen összeáll, de finom, gyümölcsös illata van, a korty intenzíven gyümölcsös zamatú, én egy csepp maradékcukrot érzek benne, egy lehelletnyivel több nyomot hagyott rajta a fa, ami az első kitöltéskor szerintem kimondottan jól áll a bornak, de egy napos állás után kicsit kiköszön belőle. A sav 7,5 ami - ismerve a fajtát - nem mondható soknak, és semmiképpen sem az a fogkőhabzató mennyiség. Enyhén minerális - nem ez a meghatározó jellege, de határozottan érezhető -, és a fajtajelleg (az említett télikabát íz) csak vékonyan, majdnem élvezhetően van jelen. Szombaton fejfájással ébredtem - de nem ez a bor volt az oka, az biztos, mert ma megittam a "kontrollpalackot", és ettől nem fáj a fejem. Viszont úgy emlékszem, azt mondtam, hogy ez a bor egy éves palackérlelés után lesz nagyon jó. A mai palack és a pénteki nem teljesen volt ugyanolyan (bár emlékeim kissé kopottak), ez is azt erősíti bennem, hogy némi egalizálódás, pihenés mindenképpen ráfér a borra, és azután kimondottan jó tétel lesz, amit valószínűleg innen is be lehet szerezni, ha az oldal túl lesz a láma látszattartalmakon.