Ahogy a gazdasági jog tanárom mondta egykor, ha egy jogász kinéz az ablakon, akkor jogviszonyok alanyait és tárgyait látja. Valahogy így voltam én is, amikor Pompei városában kirándultunk: sokkal jobban érdekelt az ókori gazdálkodás technológiája, mint a falfestmények, mozaikok és szobrok együttvéve.
Ház udvara Pompeiben |
Az idei nyár meglehetősen forró és száraz volt, és az előrejelzések szerint a globális felmelegedés hatására a Kárpát-medence egy meglehetősen aszályos vidékké válik a következő évtizedek alatt, azaz egyre gyakrabbá válnak a hasonló nyarak. Előtérbe kerülnek tehát a vízmegtartó technológiák mind a mezőgazdaságban, mind az építészetben.
A Kárpát-medence egy bazinagy lavór, amelynek alján összegyűlik a talajvíz. Hála a nagyüzemi gazdálkodásnak, a legtöbb helyen már olyan mértékű a talajvíz szennyezettsége, hogy a fúrt kutakból csak fogyasztásra alkalmatlan vizet lehet nyerni, tehát az így nyert vízből öntözött növényekben felhalmozódnak az egészségkárosító anyagok. A be nem jelentett kutakból ingyen lehet öntözni a kiskertet vagy a füvet - ami automatikusan pazarló gazdálkodást jelent -, így a talajvíz szintje várhatóan egyre mélyebbre kerül, amint az az elsivatagosodó országokban is megfigyelhető.
Az ésszerű megoldás a csapadékvíz megtartása a területen. Ha a csapadék egy nagy eső után lerohan a területről, ha a háztetőkről lefolyó vízet a csatornába kötik be (ami szintén szabálytalan) vagy árokban vezetik el, akkor ez a vízmennyiség a gazdálkodás számára elvész - holott ezzel ki lehetne egyenlíteni az aszályos idők csapadékhiányát. A lehető legegyszerűbb számítást alkalmazva: a Dunántúlon kb. 600 mm éves csapadékmennyiségre számíthatunk. Ha egy 100 négyzetméteres ház tetejéről összegyűjtjük a lefolyó vizet, akkor egy ugyanekkora konyhakertet húsz alkalommal tudjuk megöntözni átlagosan 30 mm csapadékkal. Ez azt jelenti, hogy két és fél hónapig (júniustól augusztus közepéig) hetente kétszer lehet öntözni a kertben, ha egyáltalán nem esne nyáron az eső.
Implulvium |
Ami igazán érdekes, hogy ez a technológia egyáltalán nem új, legalább 2500 (kétezerötszáz!) éves. A rómaiak a négyszögben elhelyezett tetőről lefolyó esőt egy kis medencében fogták fel, amelynek kifolyója egy ciszternába gyűjtötte a vizet, amit egy kúton keresztül lehetett felhúzni a mindennapi használathoz. A mai esővízhasznosító rendszerek ugyanezen az elven működnek. Van egy olyan érzésem, hogy hosszú távra tervezett birtok egy ilyen rendszer nélkül életképtelen.
Modern esővízhasznosító rendszer |
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.