Szőlőművelés

Itt egy lyuk - sajnáljuk

Itt lesz a gyümölcsös

A markológép sikeresen kiásta a lyukakat, ám a folyamatos esőzés olyan cupákosra áztatta a talajt, hogy ültetésről szó sem lehetett.

Megbeszéltem az oltványkészítővel, hogy a rendelt tételt levermeli (mert én ezt nem tudom jól megcsinálni) és majd - ha olyan telünk lesz mint tavaly - akkor a télen, egyébként tavaszal elültetjük a fákat.

A gödrök nyitva maradnak - ez nem baj, legalább a hantokat szétszedi a téli fagy.

Gyümölcsös telepítési előkészületek

A szőlőben csak két gyümölcsfa van: egy sárgabarack és egy dió. Viszont a házunk mögött van egy jókora telek, amely kínálja magát egy gyümölcsös telepítésére. Terveim szerint az innen szüretelt gyümölcsöt megesszük, felfőzzük lekvárnak, lefagyasztjuk télire a gyerekeknek - és a maradékból pálinkát főzünk (hivtalosan, kifőzdében, leadózva).

Itt lesz a gyümölcsös

Lapszűrő önfelszívó szivattyúval

Szert tettem egy lapszűrőre. Eredetileg önfelszívó borszivattyút szerettem volna venni a fejtéshez, mert a nyílt fejtéskor sok illatanyag eltévozik a borból, de a termékeket megismerve célszerűbbnek látszott egy lapszűrő vásárlása, mert olyan szivattyú van rajta, amit a fejtéshez is tudok használni, ellenben utólag nem lehet szűrőkeretet venni hozzá. A választás a Colombo12 elnevezésű termékre esett.

Colombo12 szivattyú lapszűrővel

A vásárlás részben interneten keresztül történt, ugyanis a Budapesten található borászati boltok azt az érdekes üzletpolitikát követik, hogy hétvégén egyáltalán nincsenek nyitva. A keresőprogram számos szivattyút talált, ezek közül az itt található kereskedést hívtam fel elsőként.

Meglepetésemre egy kompetens emberrel sikerült beszélnem, és még nagyobb meglepetésemre odafigyelt arra, amit kértem tőle, valamint betartotta az igért időpontot is: olyan precíz és korrekt kinézetű ajánlatot kaptam, ami igazán üdítő változatosság színvonalminimalizát országunkban.

A telefonos egyeztetés során kiderült, hogy az Akali-Nagyvázsony-Veszprém-Balatonfüred vonalon sok gazdaboltnak szállítanak, így még azt is tudják vállalni, hogy az amúgy útba eső Dörgicsére anyunak beadják a rendelt termékeket.

Precízen kiállított számla érkezett a neten, amit átutalással egyenlítettem ki. A szállításban volt némi csúszás (elromlott a furgon, így egy nappal később érkezett meg a szűrő, de ez nem érdekelt) ámde (anyu elmondása szerint) egy roppant szimpatikus ember kibontotta a csomagolást, és elsorolta, hogy mi minden van a dobozban - és ez melyik tétel a számlán.

Külön pozitívumként megemlítem, hogy a kereskedő (a megrendelő e-mail alapján?) megkereste a neten a blogomat, elolvasta, és további termékeket ajánlott. Összességében: az egész vásárlással kapcsolatosan csak pozitív dolgokról tudok beszámolni. (Még mielőtt megkapnám: listaáron jutottam a géphez, ez nem marketing bejegyzés.)

A szűrőt (illetve azt még nem, csak a szivattyút) hétvégén próbálom ki. A finomseprő marad.

A logo és ami mögötte van

A téli időszakban, amikor a türelem dominál a borkészítésben - azaz várjuk, hogy kerekedjen, formálódjon a bor -, van idő arra, hogy összefoglaljam azokat az alapvető értékeket, amelynek mentén nekifogtam a borászkodásnak. Ezeket az értékeket próbálja meg kifejezni a boroscimkém vadonatúj logoja.

Természeteség

A házi alapanyagokból készített csirkepörköltet összehasonlítani az áruházakban kapható csirkéből készült étellel egész egyszerűen méltatlan. A nagyüzemben nevelt broilercsirke 7 hét alatt éri el vágósúlyát, tónusa renyhe, íze kilúgozott, semmilyen, a táptól esetenként igen furcsa szaga van (különösen igaz ez a halliszttel is takarmányozott állatok húsára). A háztáji csirke három hónaposan vágható le, a folyamatos mozgás, a szabad ég alatt tartás, a változatos étrend hatására húsának íze kissé (de csak kissé) hasonlít a fácánéhoz, tónusa masszív, szálkás.

A tömegtermelés alapvető normája az állandó minőség. Ausztráliában laboratóriumokban állítanak elő minden évben az évjárati hatásokat kiküszöbölve azonos minőségű és ízű bort, Kínában "friss szőlőből főzik" a jégbort. A borkészítés az élelmiszer-vegyészet irányába halad. A technológia megöli a természetességet.

Amekkora különbség van a házi és a broiler csirkéből készült pörkölt között, akkora különbség van a természetes és a technológiai bor között.

Kézművesség

A szőlő művelésében egyre több helyen igyekeznek csökkenteni az élőmukát. Egyre többször látom, hogy a metszést, lekötözést tisztességesen megcsinálják, de a zöldmunkákat már elnagyolják, a sorközök kapálásával pedig csak kevesen foglalkoznak. A szántás, tárcsázás, kultivátorozás sokat segít a talajmunkában, de a sorközöket sokan gyomirtózzák. Ezt a gyakorlatot nem támogatom, szerintem nem szabad gyomirtót használni addig, amíg a mechanikai gyomortásra lehetőség van.

A szüreteléskor elterjedt gyakorlat az összeszüretelés - azaz a rothadó, penészes fürtök egybe szedése az egészséges fürtökkel. A mustot ezután gyorsan leválasztják a cefréről, kénezéssel elölik a gombákat, majd fajtaélesztővel elindítják az erjesztést. Véleményem szerint csak olyan fajtaélesztőt szabad használni, amely a fajtajelleget erősíti, és csak olyan mértékben, hogy az erjedés jó irányba induljon el, de a must "meggyilkolását" nem tartom jó ötletnek.

Zöldmunkák, kapálás, szemenkénti szüretelés: "a szőlő nem gazdát kíván, hanem cselédet".

Szembefordulás a tömegízléssel

A zsírégetés, a natúr csirkemell és a metroszexualitás jellemzi az utóbbi évtizedeket. Mindehez reduktív Chardonnay illik, világfajta is ennek megfelelően, gyártják idehaza is szép számmal. Ahogyan a mai szőrtelen fejű, mellkasú és heréjű emberi egyedeket lehetetlen megkülönböztetni egymástól, ugyanolyan semmitmondóan üresek, jellegtelenek a világfajták reduktív borai. Megállíthatatlanul haladunk a McWine hálózat felé, ahol átlagos fogyasztóknak adnak drágán semmilyen, "csinált" borokat.

Vagyunk azonban páran, akik minőségi életre vágyunk. Ez nem csak pénzkérdés, van, ami mindenkinek elérhető. Minőségi ételek, amelyeket otthon készítünk jó minőségű alapanyagokból, minőségi italok, amelyek történeteket mesélnek arról, hogy hol születtek, hogyan készültek.

Hagyományok

Sorra nyílnak az éttermek olasz, kínai, török, francia, japán, spanyol, thai ételeket kínálva, de kevés olyan helyet ismerek, ahol tisztességes magyar konyha van. Jelenleg az Európai Unióban már ellégiesednek a határok, a nemzet kultúrájának (melynek szerves része az étel-kultúra) megőrzése nélkül nem magyarok, hanem "csak" európaiak leszünk. Akinek nincsenek gyökerei, az nem tud megkapaszkodni a világban - uniformizált fogyasztóvá válik.

Konklúzió

• Az értékes bor a természetesség jegyében készül: a hagyományos pince-technológiába csak a legszükségesebb mértékben bevonva az ipari módszereket.
• A jól tartott szőlő meghálálja a törődést. "A minőség a tőkén dől el" - tartja a mondás. Minőséget csak az emberi munkával lehet elérni.
• Minőségi életet egyedi értékek adnak. Szükséges tehát, hogy szembeforduljunk a tömegtermelés nihilizmusával, senkitől és semmitől nem zavartatva.
• Ami az egyénnek a szülőföld, az a bornak a terroir. A termőhelyi hatások, egyedi ízvilág nélkül a bor jellegtelen, uniformizált ital.

A logo

A logot a Lamperth Grafika készítette, köszönet érte Sampi édesapjának, aki megfestette. Külön örülök annak, grafikai világa a Fehérlófia c. rajzfilm stílusára hasonlít. A logoban szereplő vaddisznó leszegett fejjel, eltökélten halad a célja felé, ugyanilyen eltökéltséggel készítem a boromat, hagyományos ízlés szerint.

Enyészet

Gyerekkori képeim egyikén nagyapám borospincéje előtt ülök egy kőrakáson, és unokatestvérem tölt nekem egy hébérből bort.

Amióta az eszemet tudom, mindig kaptam bort, amikor a felnőttek is ittak. Külön pohárba, egy fél ujjnyit, soha nem többet, de mindig töltöttek nekem is. Ez a kép akkor készült, amikor az unokatestvérem már szívhatott bort a hordóból a féltve őrzött hébérrel, már rá merték bízni, hogy nem töri el, és nem csöpögteti ki a bort sem, nekem, a kisfiúnak meg már jár a bor, hiszen tudok ülni és poharat tartani.

Nagyapámnak Agyaglikon volt szőlője, amikor én éltem. Korábban neki is volt Beccén is, volt Agyaglikon is, ahová épített magának pincét, és Beccéről átszekerezték a szőlőt. Aztán jött a téeszesítés, és a beccei szőlőt be kellett adni a közösbe, különben veszett volna az agyagliki pince. Így a rosszabb fekvésű területen maradt csak szőlő, ahol kemény, savas bor készült. Ebben a szőlőben játszottam kisgyerekként, majd fokozatosan bevontak a munkába: jött a kötözés, a tetővágás, a puttonyozás és a pincemunkák. Azóta is gyerekkori emlékek jönnek elő, ha belépek egy pincébe, és megcsap a pincepenész, a fahordók, a bor, a kén semmivel össze nem téveszthető szag-elegye, gyerekkori íz van a számban, amikor bort kóstolok, és amikor készítem, azt az ízt akarom elérni a saját boromban, amit akkor éreztem.

Azóta eltelt vagy harminc év, egy emberöltő.

Az agyagliki pincét három lány örökölte, a szőlőt egyre kevesebbet művelték, majd részben kivágták, részben magára hagyták, végül közös megegyezéssel eladták. Az új tulajdonos jó befektetést látott benne a az EU csatlakozást megelőző néhány hónapban, de nem vált be a számítása: nem szöktek egekbe a termőterület árak. A pincét hagyta leromlani, majd a rendszeresen érkező fosztogatók fel is törték. A szőlő az enyészeté, lassan a pincével együtt teljesen benövi a gaz, visszaveszi területét az egykori erdő.

Így nézett ki a pince 2004-ben

Mára a pincét is, és az egykor olyan katonás rendben tartott szőlőt is benőtte a gaz.

A hordók még azóta is ott állnak, ahogy utoljára lefejtették belőlük a bort, a tunk a falnak támasztva várja a soha el nem jövő következő szüretetet, ahol majd a cementkád alá gördítik, amelybe egykori tulajdonosának, Berta Sándornak a monogrammja (középen tükrözve!) és a készítés éve lett belekarcolva.

 
A kisfiamat lefényképeztem ott, ahol harmincegynehány évvel ezelőtt a fotó készült rólam, legyen róla is egy képem a nagyapám pincéje előtt, mielőtt összedől.

A fiam a nagyapám pincéjénél