Termésbecslés

Az egyetemen olyan homályosan tanultunk a termésbecslésről, mint ahogyan egy apácazárdában oktatják a férfi test anatómiáját. Volt valami izé az F-próbáról, meg egy ködös ismertető arról, hogy milyen rendszer szerint kell egy búzatábláról mintát venni - s bár a vizsgán ezt a kérdést húztam, sem akkor, sem azóta nem jutottam előrébb a témában. De rajtam ugyan nem fog ki egy mintavételezés! Kitaláltam egy metódust, ami akár épkézláb eredményt is hozhat.Tekintettel arra, hogy a statisztika tantárgyat nemcsak utáltam, de nem is tanultam meg, a saját módszertan felállítását azzal kezdtem, hogy elhanyagoltam minden olyan számítást, ami bonyolultabb volt az egyszerű átlagolásnál.

 

Kékfrankos

tovább »
2018.08.05. 18:57

A kíméletes préselésről

Ahogy közeleg a szüret, egyre komolyabban foglalkoztat a még kíméletesebb szőlőfeldolgozás. A tavalyi év kiváló választása a Jolly zúzó-bogyózó volt, ami gyökeresen változtatta meg a szőlő feltárását: míg korábban a bogyózógép által levert bogyók egészben maradtak, és úgy kerültek áztatásra, addig az új gép fel is tárja a bogyókat, és az áztatás hatásfoka lényegesen jobb lett. Kádban áztatunk, letakarjuk a cefrét és a tetejére kénpermetet szórunk az oxidáció ellen, majd leengedjük a mustot szűrőhengereken át, és vödrökkel szedjük át a cefrét a présbe.

 

Már az egyiptomiakat is foglalkoztatta a szőlő feldolgozása

tovább »
2018.06.16. 21:56

Talajtakarás

Ígértem egy bejegyzést a talajtakaró növényzet használatáról a szőlőben - ez következik most. Amint arról már beszéltem, takarónövényt azért használunk a sorok között, mert a talaj felső 30-40 centiméteres rétegét átjáró gyökértömeg segít a humuszképződésben. A takarónövény meggátolja az eróziót a hirtelen lezúduló csapadék esetén, a talajt fel-le irányban átjáró gyökérzet segíti az eső beszívódását a földbe, és a humusz pedig nedvesen tartja a földet. 

 

A takarónövényzet vetése önmagában nem elegendő. Ha a növényzet föld fölötti részét eltávolítjuk (pl. kaszálással, mulcholással), akkor elősegítjük az ún. "tarlóbetegség" kialakulását. A tarlóbetegség a kalászosok aratása után szokott kialakulni. A talaj felszínéről a földbe szivárgó csapadék apró hajszálcsöveket alkot, amely a növényzet eltávolítása után, a tűző napon szivattyúként kezd működni: a talaj mélyebb rétegeiből a felszínre szívja a nedvességet, ami a napon párává alakul, és eltűnik. Szeles napokon ez a hatás még erősebb. (Ezért szoktak aratás után azonnal tárcsázni, mert akkor a kapillárisok elroncsolásával ez a 30 cm mély kiszáradás elkerülhető.)

 

Ha mulcholjuk a talajtakarót, akkor a levágott növényzet hamar kiszárad, és rövid idő után már nem fedi megfelelően a talajt - megindul a föld kiszáradása. Ha meghagyjuk a magas takarónövényt, akkor olyan pára alakul ki a melegben egy-egy eső után, mint egy esőerdőben - ami a melegágya a gombabetegségeknek. Ezért a talajtakaró növényzetet el kell fektetni, lehetőleg úgy, hogy ne tudjon felegyenesedni. Erre való a szártörő henger, amit én a NorAnTech céggel csináltattam. Az általuk gyártott henger feleannyiba került, mint az olasz import termék, három héten belül ott állt a gépudvaromban - szóval mindenkinek ajánlom őket. Emlékeztetőül: így működik ez a henger (a felvétel a gyümölcsösömben készült). És akkor most nézzük a hengerelés eredményét bemutató videót:

 

A szártörő henger hatása a talajtakaró növényzetre

tovább »
2018.06.11. 21:12

Monopoli

Most, hogy talán tudunk bort készíteni, itt az idő, hogy a fáradozást készpénzre váltsuk. Ez lényegében egy teljesen új foglalkozás elsajátítását jelenti - meg kell tanulnunk kereskedni. Mivel ilyesmit sohasem csináltam, és nem is akartam csinálni soha, ez egy meglehetősen kelletlen feladat - de értékesítés nélkül egy borászat kifújt tojáshéj. Mivel ismeretlen területre tévedtem, viccesen és véletlenszerűen történnek velem a dolgok. (Visszatekintve már a borászat felépítését is elképesztően lámán csináltam - erről szól ez a blog, az útkeresésről. Az elmúlt tíz év hihetetlenül érdekes kaland volt, semmiért nem cserélném el.)

 

Piknik

 

tovább »
2018.05.31. 23:21

Facebook

Utolsó kommentek

  • RAMBO: @ütős: Egyszer törjük a gazt, kora nyáron. De, folyamatosan bomlik - ez az egyik szándékunk vele. ... (2018.08.08. 20:13) Termésbecslés
  • ütős: Tetszik a blog, de van néhány kérdésem. Milyen sűrűn törtet le a sorköteles? Esős időben nem rotha... (2018.08.07. 22:03) Termésbecslés
  • RAMBO: @Starin: :) Már van is egy project folyamatban...részletek később! (2018.08.06. 14:00) Napi morfondírozás
  • Starin: Lelkes olvasód lévén idei nyári balatoni nyaralásunk alkalmával feleségemmel felkerestük Dörgicsét... (2018.08.05. 22:21) Napi morfondírozás
  • sulfur: Szia! Találtam egy jó linket. Talán engedi az oldal beilleszteni. Ugyan permetezésről szól, nem a ... (2018.07.23. 19:37) A kíméletes préselésről
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.