A technológiai pontosságról

Abban az életemben, ahol a pénzt keresem, olyan folyamatirányítási rendszerek kialakításával foglalkozom, amelyek elsődleges célja az, hogy egy vállalat folyamatosan kiváló minőségű terméket tudjon előállítani (ez az, amit ISO 9001 rendszernek hívnak.) Amikor először olvastam ezt a szabványt, arra gondoltam, hogy csak felesleges papírszaporítás az egész, és a bevezetése után előálló dokumentumhegy legfeljebb  gyújtósnak való.

 

Aztán eljött az életemben az a pillanat, amikor már nem csak egyféle bort készítettem, és elkezdtek összefolyni a dolgok. Mikor is kéneztem a góhért? Hány hétre vagyunk a juhfark fejtésétől? Mit is mértem utoljára a kékfrankosban? A beccei vagy a halom hegyi furmintot szedtük a juhfarkkal együtt? Bár korábban ezt elképzelhetetlennek tartottam, elkezdtem dokumentálni a dolgaimat. Minden bornak lett adatlapja, amelyiken rajta vannak a szüreti paraméterei, a forrásának az időtartama, a borászati beavatkozások, a felhasznált adalékanyagok mennyisége, stb. Minden, amit a borral csinálok. Azaz - bár kevés tudatossággal - bevezettem az ISO 9000 dokumentált információkra vonatkozó ajánlását. (Persze nem csak itt van nyoma a dokumentációnak: korábban fejlesztettem egy programot, amellyel nyilvántartom a gazdálkodási beavatkozásokat - mégpedig a biogazdálkodás szabályai szerint. Azaz a termelés folyamatának lépéseit is feljegyzem.)

 

Ezzel párhuzamosan folyamatosan szorítottam vissza az intuíciót a borászatban. A "szerintem ezt most kéne felejteni" dolgokat elhagytam, és előre megadott állapotok esetén végeztem el a beavatkozásokat: pl. forrás után két héttel, amikor már elcsendesedett a bor, lefejtettem a durva seprőről, hogy elkerüljem a seprő berothadásának veszélyét. Roppant egyszerű döntési pontokat állítottam fel magamnak: Ha egészséges a szőlő van héjon áztatás, ha voltak benne rothadt szemek (amit egyébként kiválogattunk) akkor nincs áztatás. Héjon áztatáshoz adok ként, gyors léelválasztás után kénsavas nyálkázás következik. Ha jobban megnézzük, bevezettem az ISO 9000 szerinti folyamatszervezési ajánlást.

 

Rájöttem, hogy a méréseim nem megfelelőek. Egyszerűen nem tudok jól titrálni a gyors kéntesztekkel, mert:

 

  • kalibrációs gondok jelentkeznek;
  • semmi sem garantálja, hogy a reagensek megfelelő állapotban vannak;
  • a gimi kémia fakultációjától kezdve az egyetemen át legendásan rossz titráló voltam.

 

Tehát fejlesztenem kell a mérési rendszereimet. Ha ránézünk a fenti felsorolásra, egy borzasztó egyszerű hibaelemzést láthatunk, amelyek kockázatot jelentenek: ha nem tudom megfelelő szinten tartani a borom kénszintjét, akkor számíthatok az oxidációra. Azaz fejben lefuttattam egy kockázatelemzést, és rögtön két alternatívát láttam:

 

  • vagy beszerzek egy pontosabb kénmérőt;
  • vagy folyamatosan laboráltatom a boraimat.

 

Azaz előálltak a kockázatkezelési tervek, amelyekből választanom kellett. Ezt nevezzük kockázat alapú gondolkozásnak, ez az, ami lehetővé teszi, hogy már akkor gondoljunk a problémák elhárítására, mielőtt bekövetkeztek volna.

 

Már tavalyelőtt észrevettem, hogy a az úszófedeles tartályok felfújható gumija elhasználódik. Legtöbbször a hegesztésénél enged el - javítani nem mertem, mert a ragasztóanyag szagával igazán nem szerettem volna találkozni a borban. Ezért elkezdtem készleteket rendelni mindenből. Ha a tartálygumik száma kettőre csökken, rendelek még hármat (anyagilag nem jelentős teher ez, fillérekből megvan az egész). Más a helyzet a kéntartalmú szerekkel: ott a lehető legkisebb tartalékra törekszem, zárt, bontatlan csomagolásban (nehogy csökkenjen a törzsoldat kéntartalma). Most elromlott két csap is a tartályon: mivel nem ismert a meghibásodás hatóköre, berendeltem tartaléknak minden csap helyett egyet. Ha elromlik, azonnal tudom újra cserélni. Bárhogy is nézem, bevezettem valamiféle anyaggazdálkodási rendszert. Nem programot, nem tűpontos nyilvántartást - csak néhány egyszerű irányelvet arra vonatkozóan, hogy ne érhessen meglepetés. Azaz megint a proaktív gondolkozás került előtérbe, a reaktívval szemben. 

 

Néha nem látni a fától az erdőt. Persze az is lehet, hogy amint a hobbi átcsap üzemi borászatba, annak a fejlődésnek ez a normális rendje: egyre cégszerűbben kell dolgoznom. Ez még nem jelenti azt, hogy automatikusan jó borok kerülnek ki a pincéből. De azt igen, hogy erősen csökkentettem az esélyét annak, hogy technológiailag hibás legyen közöttük. 

2018.11.11. 18:39

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr8914307597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása