Palackozás

Az idei évben több kisebb tételünk volt (150 liter körül) és amikor felhívtuk a palackozással foglalkozó pinceszövetkezetet, kedvesen elhajtottak, mert ők nem foglalkoznak ilyen kis mennyiségekkel. Így aztán magunk láttunk neki ezeknek a manikűr tételeknek a lepalackozásához, amiről kiderült, hogy egy állati jó családi program. A gyerekek vetélkedtek a különböző munkafázisokért, és persze mindegyik azt szerette volna csinálni, amit éppen a másik csinált - és pont azt nem, amire a legnagyobb szükség lett volna. Rotációs rendszert vezettünk be, így mindenki belekóstolhatott mindenbe, és az unalom se ölte meg őket. 

A palackozás a tiszta üvegek kiöblítésével kezdődik. Az üvegeket lecsöpögtetjük, és utána kerül bele a bor. Mi nem a szárítóállvány tetejére szereltük a palacköblítőt, hanem egy vödörbe tettük, mert így stabilabb. 

 

Gombóc palackot mos

 

Az asztalokat leterítettük viaszosvászonnal, így minden tisztán tartható maradt. A palackozó sor (kis túlzással) egy toronyszűrőből és egy Enolmatic palackozó gépből állt. A gépet az asztalhoz lehet rögzíteni, így nagyon stabilan lehet vele dolgozni. Enci volt a legügyesebb palacktöltő, percenként 5 palackot töltött meg a géppel. A palackokat üvegdugóval zártuk - ami elképesztően menő. Én Karner Gábornál láttam, és rögtön beleszerettem ebbe a zárási módba. Nem utolsó sorban semmilyen gép nem kell hozzá, kézzel benyomkodtam az üvegbe. Azért 1000 üvegnél többet nem vállalnék egy napra, mert a palackozás után még egy napig fájt a tenyerem - de ennyit bőven megért a dolog. A kapszulázó kiválasztásakor hosszan hezitáltam, hogy melyik típust válasszam. A boltos rábeszélt a fekvő gépre, és nagyon nem bántam meg. Gyorsan és ügyesen lehet használni a masinát, és igen szép munkát végez, ha ráérez az ember a tempóra. 

 

Munkában a futószalag

 

Időnként le kell állni, és némi igazításra is szükség van - de a gyerekek ezt is hamar megtanulták. 

 

Áki termeléskiesést megelőző karbantartást (TMK) végez. 

 

A palackozás után jön a minőségellenőrzés. Igyekeztünk csak hibátlan palackokat készíteni. A palackozás előtt vettem két jó erős bortároló fémkosarat. Norka ezekbe pakolta össze a készre töltött palackokat. Egyelőre csak ráírtuk az üvegre, hogy mi van benne - a cimkére még várni kell (mert lusta vagyok). De majd eljön a sora annak is. 

 

Norka zordan néz. (Én vagyok az egyedüli, akit a zordan néző nők beindítanak?)

 

2018.04.04. 21:02
Címkék: palackozás

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr113810498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabssy · http://www.medvebor.hu 2018.04.05. 18:31:52

Szia!
Megkérdezhetem, hol vetted az üvegdugókat? Előre is köszi!

G

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2018.04.08. 12:22:28

@Gabssy:
Borüveg - THM KFT.
Régi Veszprémi út 14-16.
9028 Győr
Fon.: +36 96 312 - 133
Mobil.: +36 30 651 3753
Web: www.boruveg.com

szumo 2018.04.11. 10:14:19

Szia,
akkor a lapszűrőt nem is használtad ennél a palackozásnál? Hordóból bor ki a műa edénybe szivattyúval, majd toronyszűrő, majd palackozó és MEO? Vagy amikor a műa edénybe fejtetted a bort, akkor lapszűrted is és utána jött a fenti folyamat? Köszi, PZs

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2018.04.12. 20:27:36

@szumo: Palackozás előtt egy héttel lapszűrtünk.

Facebook

Utolsó kommentek

  • bakatorro: az idei újboromban fellépett ez a gyógyszer íz dolog. tudsz esetleg rá megoldást? köszi. (2018.11.20. 10:36) TDN-2017, a leszállási engedélyt megadom!
  • G. Péter: Én az idei évet egy sötét lónak tartom. Az apokalipszis sötét lovának. Január közepén 10+ fok. Fe... (2018.11.12. 09:16) Horrorszüret
  • scitec92: A gyorsteszt arra jó, hogy megtudd alacsony a kénszint vagy túl sok. A kénszintet úgy is labor utá... (2018.10.09. 19:51) Tisztaság és eltarthatóság
  • thinkgeek: Kipróbáltuk, működik, jól sikerült! :) borkostolo.blogspot.com/2018/10/kekfrankos-preseles.html (2018.10.08. 10:45) River Cottage Dörgicsén
  • scitec92: Anyagi forrás hiányában én a mai napig kosaras préseket használok 20-30 hektó bor feldolgozásához.... (2018.09.25. 09:26) River Cottage Dörgicsén
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.