Szemle a tél első napján

Tegnap a fiammal elmentünk Dörgicsére körülnézni. Indulás előtt azzal nyugtattam a feleségemet, hogy csak jövünk és megyünk, délután háromra már itthon is leszünk. A dolog persze teljesen másként alakult.

 

Egy apa-fiú napot terveztünk, és a programot komoly vita előzte meg. Áki eredetileg egy mozit nézett volna meg rengeteg pattogatott kukorica elfogyasztása közben, majd némi Legó vásárlás után óriáspalacsintázással zártuk volna a programot. Én sztriptízbárt javasoltam, ahol rengeteg pezsgőt ittunk volna meg, majd hazafelé megálltunk volna egy talponállóban valami rettentően zsírosat vacsorázni az éjszaka közepén. Ennek a kompromisszuma lett a dörgicsei kirándulás.

 

Felcsirkézett oltványok várják a telet.

 

Mindenekelőtt be kellett szerezni egy lávaharcost vagy mi a búbánatot a Lego Hero Factory sorozatból - kénytelen voltam belátni, hogy enélkül elveszettek lennénk a borospincében. Miután szert tettünk a vágyott műanyag figurára, a fiam megette az ebédre csomagolt szendvicsét, majd az enyémet is, és eképpen feltöltődve vidáman léptünk ki Halom-hegyen a feleségem területén a kocsiból, majd egyórás késéssel az eredeti tervhez képest. A ragyogó napsütésben egy röpke geológia órára is futotta, ahol a vulkáni és az üledékes kőzetek közötti különbségekről meséltem, egy bazalt és egy mészkő darabbal a kezemben. Megnéztük a felcsirkézett oltványokat is, kirándultunk egyet, majd átmentünk Beccére.

 

Szerintem ez a tölgyfa többszáz éves lehet.

 

Beccén az egyik hordóban megbüdösödött az áztatóvíz, amikor felmelegedett a bor forrásakor a pince, úgyhogy mindkét hordót ki kellett szivattyúznom, és kiöblítenem. Kilencszáz liter víz kiszívása eltart egy darabig, közben kitörölgettem a tartályfedeleket és megkóstoltuk a borokat is. A tavalyi rizling tükörfényesre tisztult - úgy tűnik, igaza van Kaló Imrének, nem kell ehez bentonitot tenni a borba -, úgyhogy el is döntöttem, hogy szűretlenül fogom palackozni (állítólag a Jézuskától palacktöltőt kapok).

 

Az idei juhfark különös életpályát fut be: a forrása már hetekkel ezelőtt leállt, amikor lekéneztem. A forrás után határozottan hányásízű bor volt, később ez inkább átváltozott egy rosszul elkészített gyomorkeserű ízébe, de két héttel ezelőtt, amikor megkóstoltam, először hittem azt, hogy ebből akár még lehet is valami. Azóta folyamatosan tér bele vissza az illat (ez még csak a tartályban érezhető, a pohárba kitöltve még nem elég intenzív), és két hete, amikor kóstoltam, az "ejha" szó jutott legelőször az eszembe. Ugyanakkor újraindult a forrása is. Hogy erre a mutatványra az időközben 11C fokosra hűlt pincében miként volt képes, nem tudom.

 

Az idei olaszrizling még mindig forr. A tartályban már ennek is kezd illata lenni, és az íze sem a felvizezett limonádéra hasonlít. Az illat/zamat együttes egyelőre a helybéli borokat idézi, ami komoly csalódással tölt el - a tavalyi borom ugyanis nagyon jellegzetes, ezer közül is felismerném. Eredetileg le szerettem volna kénezni ezt a bort is, de inkább hagyom végigmenni a forrást - a CO2 úgyis megvédi az oxidálódástól.

 

Szóval eltökölődött az idő a pincében matatva, de ezt annyira nem bántam, mert ragyogott a nap, és ki-be járkálás közben a kabát is lekívánkozott rólam. Azután indultunk, amikorra haza kellett volna érnünk, de már útközben megállapítottuk, hogy ez egy baromi jó nap volt, és mihamarabb megismételjük.

2013.12.01. 23:54
Címkék: pincemunkák

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr185670645

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cirfandlia 2013.12.07. 14:20:00

"szűretlenül fogom palackozni" És deríteni sem fogod? Azért egy fehérjestabilitást előtte nézzél mert érhet meglepetés...

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.