Mogyoródi pincenapok

Ha az ember egy olyan nyomorúságos koszfészekben lakik mint Mogyoród, akkor a legokosabb amit tehet, hogy kerüli a különféle helyi rendezvényeket, legyen szó akár Forma1 autóversenyről - ahol a látványosság alapja, hogy hat éves testű férfiak mennek körbe-körbe az autóikkal, amelyet hat éves szellemi szinten megrekedt tömegek néznek -, vagy falunapról, ahol helybéli termelők kínálják aggasztó portékájukat. Forma1 versenyre a több éven át ingyen felajánlott Gold tribünös jegy ellenére nem megyek, viszont a furfangos helybéliek a helyi óvodán keresztül bekerítettek, ugyanis a középső lányom fellépett a falunapon egy táncprodukcióban a Napraforgó csoporttal. Ezen egy apának illik megjelenni, különösen azután, ha a balettanfolyam záróműsorát a tavalyi botrányos produkció után idén elszabotálta.

 

Enikő bal oldalon, bordó ruhában

 

Amikor megérkeztünk, akkor értesültem róla, hogy ez voltaképpen a mogyoródi pincesoron (wtf?) tartott borfesztivál-féle valami, ahol a programot kezdetnek mindenféle gyerekcsoportok szolgáltatják - a helyi jazzbalett kör Macskák interpretációját csak az elképesztően fejlett humorérzékkel megáldott olvasóimnak ajánlom -, volt ott a már említett óvodai csoport és jazzbalett-kör mellett mindenféle korú nemzetiségi tánckar is, sőt, Charlie is énekelt az este folyamán.

 

A kocsmáztatást a helyi, jobbára fogadókká-kocsmákká átalakított pincesor oldja meg, ami egyébként valami elképesztően hasonlít a Szépasszony-völgyi intézményekhez. Mivel szelíd iróniával állok a jámbor helybéliek bortermelési kísérleteihez, úgy gondoltam, jó alkalom lesz ez a mostani arra, hogy végigkóstoljam a helyi szortimentet. Az "Apátsági pincefesztivál" feliratra ügyet sem vetve vásároltam egy ezresért kóstolójegyet (belépőjegy: 800 Ft, ami tartalmaz egy jegyet, egy feliratos poharat és egy nyakba akasztó szütyőt) és elszánt arccal indultam a színpad elé megtekinteni lányom produkcióját. Amint a babakocsival küzdöttük át magunkat a tömegen, észrevettem, hogy a Somlói Apátsági Pince és a Pannonhalmi Apátsági Pince is megjelent egy-egy standdal, EZÉRT apátságiak a pincenapok.

 

Sebesen magamhoz vettem egy Hillát, egy somlói juhfarkot, és egy somlói hárslevelűt, majd így felvértezve határozottan élveztem a lányom produkcióját. Ekkor adtam teret a helyi erőknek, ami kevés híján végzetes tévedésnek bizonyult, nem csak azért, mert erős volt a kezdés, hanem mert durva borhibás (pl. forrásban lévő) itókákkal bódította magát a törzsközönség. (Egyetlen okot láttam végül, hogy miért vett bárki ilyen bort: a pultos lány egy két méter körüli szőkeség volt, és volt olyan periódusa az életemnek, amikor az ismerkedés reményében ennél nagyobb hülyeségeket is csináltam - de ez az állapot már régen elmúlt.) Visszatértem a normális kerékvágásba, és a pannonhalmiak rajnai rizlingjét, infúzióját és tricollisát kóstoltam, végül a SAP juhfarkjával zártam a napot.

 

Kóstolgattam a bort, és közben rájöttem valamire: ez az egész teljesen rendben van. Baromi egyszerű a recept, alkalmazható Dörgicsére is:

  • hozd el a helyieket úgy, hogy fellépteted a gyerekeiket;
  • bírd rá a helyi erőket, hogy a főzőversenyüket a falunap keretében tartsák meg;
  • a helyi termelők mellé hívj meg egy-két nagy nevet, amiért önmagában érdemes egy ilyen rendezvényre elmenni;
  • legyen valami zenekar, hogy estig maradjanak a népek, és fogyjon a bor.

 

Ez nem tűnik bonyolultnak. Jövőre felvetem, hogy csináljuk meg mi is, Dörgicsén. Végtére is Balaton, nyár, boros program ... az lenne a jó, ha hűvös lenne, akkor a strandolók is feljönnének.

2011.06.26. 18:30

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr143016275

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.06.27. 07:18:27

Tudtommal mi mint a pince nem voltunk Mogyoród közelében sem :)

De annak örülök, hogy valaki mégis kínálta a borainkat.

fiatalborivo 2011.06.27. 11:20:06

Na ez az igazán érdekes!!!

gazda4x 2011.06.28. 15:40:13

Szerintem csak a nyomorúságos ember látja "nyomorúságos koszfészeknek" a saját környezetét...
A helyi bort lehet nem szeretni, kritizálni (de lehetne a helyi borászokat szakmai tanáccsal is ellátni , mert ettől előbbre menne mondjuk általad picit a világ...)...de a többi megjegyzésed eléggé gáz (még a Forma 1-re vonatkozó is, pedig azt én sem szívlelem - igaz akik szeretik, azok a szememben sosem lesznek "hat éves szellemi szinten megrekedt" emberek és pláne nem nevezem annak őket egy nyilvános helyen... ).
Nem vagyunk egyformák.
A mondataidat olvasva az az érzésem, hogy sosem fogod a „Balaton-felvidék legjobb borát” csinálni, mert ahhoz nem elég a szakmai ismeret...
Most jut eszembe:
Nem láttad pénteken a színpadon Berecz Andrást? Kossuth-díjas művész és ráadásul sokat tanulhatunk tőle (is). Olyan emberekről „mesélt” akiket te ( gondolom) nagyon nyomorúságosnak tartanál…
Persze – a szervezésed nélkül is - Dörgicsén a dolgok rendben haladnak. Az általad megörökített hétvégén arrafelé a gyerekek mesemondó versenyt tartottak a Gernye-hegyi színpadon ( a jó tanulókat díjazták!), körtáncot járt a falu apraja-nagyja és fellépett a Tolcsvay trió. Már csak a borod hiányzott a teljes párhuzamhoz, no meg egy „kőkemény” kritikus, aki minősíti a vidék legjobb nedűjét, meg mellesleg „lekoszfészekezi” a falut…
Legközelebb szerintem te sem tedd. Nem ízléses. Ettől még lehet ez a véleményed. Alaphelyzetben akár tehetnél is ellene (már csak a saját közérzeted megnyugtatása miatt, hogy ne egy „ilyen” helyen éld az életedet és ne olyan óvodába járasd a gyereket, ahol a szülőket valósággal „bekerítik” az apróság produkáltatásával).
És egy apró kiigazítás: az apátsági jelző nem (csak) Pannonhalma miatt jelent meg. Hidd el meg van ennek az alapos oka a nyomorúságos Mogyoródon is!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.06.28. 18:20:23

@gazda4x: értem én, hogy nagyon nagyot szerettél volna rúgni belém, nincs is ezzel semmi gond. Két ponton érzek apró bizonytalanságot:

1. ha szerinted nem elég a szaktudásom a jó bor készítéséhez, akkor hogyan adhatnék tanácsot a jámbor mogyoródi gazdáknak?

2. elnézted a dörgicsei programot (a honlapról), amiről írtál az 2010-ben volt, nem idén.

Dörgicse egy nyomorúságos csóró falu volt a rendszerváltáskor, mára kirakatfaluvá vált, a régi házak 90%-a felújítva, csatorna, aszfaltút épült, a településnek nincs adóssága, kábeltévé, internet, vezetékes telefon van. Ebből semmi sem volt 20 éve.

Mogyoród ezzel szemben ugyanaz a koszos utifalu maradt, ami volt. Sajnos ez van. :(

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.06.28. 18:50:18

@gazda4x: Engem tényleg érdekelne, hogy mi az oka annak, hogy Mogyoródon apátsági pincenapokat tartanak? Kinek köszönhetjük, hogy a Somlói Apátsági Pince (aminek a nevén és a múltján kívül semmi köze nincs az egyházhoz) borait is mérték az eseményen?

gazda4x 2011.06.28. 19:52:06

@RAMBO:
Dehogy akartam én rúgni...pláne beléd...
Úgy gondolom jó borász lehetsz, végzettséged is van hozzá és biztos tehetséged is...ha ismertelek volna a blog előtt még vettem is volna abból az 5 pontos Enikő küvéből, hiszen az ember támogassa a földijét....meg a jó bor az jó bor és biztosra veszem a tied az lehet. Ezért írtam: inkább tanácsot adhatnál, mert a nagyobb tudásúak erről ismerszenek meg...általában.
De kétségtelen: a legjobb borokhoz nem csak szaktudás kell...sokkal több...és ennek meglétében már nem vagyok első olvasásra biztos...
A bor ihlette mondataidra nem is reagáltam egyébként, a kritika lehet jogos: lehet nem szeretni a helyi felhozatalt, a termelők akár jókedélyű amatőrök is lehetnek és életükben nem akarnak versenyezni veletek, csak jól érzik magukat a hordó mellett és ezt másokkal is tudatni akarják ...stb.
Ami zavar, az a környezeteddel kapcsolatos lenézés és egyébként alaptalan minősítés, stílus.
A helyi közösség érték, még akkor is ha a szinpadon óvodások és "nemzetiségi tánckar" (sic!)lép fel. Ezt kritizálni műveletlenség, például az általad említett Charlie rendkívül elismerően szólt az előtte fellépő (helyi zenészeket is felvonultató) egyébként amatőr zenekarról, pedig a profi füle biztosan hallhatott volna egy-egy elcsúszott hangot, vagy ritmust (de az is lehet, hogy hibátlanok voltak...ki tudja!).
A bor kritikádat pedig célszerű lett volna pontosan címezni, hogy okuljon belőle aki akar...az általánosítás sosem helyes, különösen szakember billentyűzetéből.
A dörgicsei programot a programok hasonlósága kapcsán hoztam fel, nem más arrafelé a világ azt hiszem...a falunapokat illetően biztos nem, a borokat illetően meg majd egyszer megkóstoltatom az ottani nedüket...vannak eléggé ínyenc francia barátaim..és biztosra veszem kritikával, de dícsérni fogják nekem...mert nem akarnak megbántani akármit is tapasztalnak és mégha tudják is, hogy nem az enyém a lé...Én is ezt teszem, ha bordóival kínálnak (legutóbb Dél-Afrikában tettem ezt egy helyi borral). Igaz én nem vagyok borász, de jártam iskolába...
A dátummal igazad van. Nem feltételeztem, hogy egy kiváló és fejlődő településen a legutóbbi kultúrális program a hivatalos honlapon 2010-es...de nem a dátum a lényeg ...a lányod sem aznap lépett fel amikor Charlie...a lényegen ez sem nálad, sem nálam nem változtat.
Egyébként tényleg érdekelne, miből gondolod, hogy Dörgicse különb, mint Mogyoród? És ezzel nem Dörgicse érdemeit és szépségét vonom kétségbe (biztosan szép, fejlődő kis falucska, egy kiváló régió környezetében), hanem a te értékítéletedet, amely a szóhasználatod alapján eléggé kiegyensúlyozatlan...

gazda4x 2011.06.28. 20:08:49

@BZoltan:
Az idei az V. Apátsági pincenap volt. Nem tudom pontosan milyen úton kerültek ide (az idén először) az általatok is jelzett apátsági borok (Pannonhalma, SAP), gondolom valamilyen kereskedőt meghívtak - biztosra veszem nem illegális volt a dolog....Az hogy egy cég a nevében visel egy apátsági jelzőt valószínüleg történelmi (és marketing ) okai vannak..amennyiben érdekelt vagy a SAP-ban, akkor te ezt pontosan tudod és nem tartod véletlennek...Ha azt szeretnéd tudni az a néhány palack bor milyen csatornán került hozzánk (a bevétel pedig vissza a feladóhoz) akkor kérdezd meg a település Polgármesterét (mogyorod@mogyorod.hu) és szerintem kideríti...:-)
A Mogyoródi Apátság története már más kérdés...a dolog 1074-ben kezdődött..a részletekért fordulj a www.mogyorod.hu oldalhoz, vagy írd be a Google-be a kifejezést és megtudod a választ).
Ha ez segít a megbékélésben: a borotokat én is megkóstoltam. Ne legyél olyan, mint Rambo és ne rontsátok el a dolog "ízét"...akkor a Juhfarkotok nálam alaphelyzetben nagyon bejön.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2011.06.28. 20:26:12

@gazda4x: Én mindig szívből örülök annak, hogy bármilyen alkalomból, bármilyen eseményen borbarátok isszák a borunkat :) Semmi rosszat nem feltételeztem senkiről, tényleg csak érdekelne, hogy kinek köszönhetjük a marketingmunkát. Persze, ha szólnak előre, hogy a borainkat is mérnék a bulin akkor esetleg kirakom én is a weboldalunkra, meg odaküldök néhány rokont, barátot Gödöllőről. A családom egy része ugyanis ott él, sőt egykoron jártam oda is iskolába.

Mogyoródot én nem ismerem, nem tudom milyenek a viszonyok.

gazda4x 2011.06.28. 20:35:31

@BZoltan:
Már megyek is a ház alatti kis picémbe...és bontok egy üveg jó bort, hiszen szent a béke...:-)
Egy Pántlika chardonnay került a kezembe...remélem nem Rambó bora:-) Még magyarázkodnom kellene...de a hétvégére szerzek a Juhfarkotokból!
Egészségünkre!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2011.06.28. 23:28:45

@gazda4x: én DIREKT nem nevesítettem a rossz bor gazdáját, mert "amúgy" rendes fazonnak tartom: támogatja az ovisokat abban, hogy szüreteljenek nála, így tanulják meg, mi az a szőlőfürt. Ezért nem bántottam.

A rendezvényről pedig POZITÍVAN írtam: ez egy rendben lévő dolog, ami példaértékű lehet Dörgicsének is. A nemzetiségi néptánc biztos klassz volt, én a Macskák után elléptem, az vállalhatatlan volt. Charlie pedig egyik kedvencem.

Nekem tetszik, hogy te lokálpatrióta vagy. A környéken Kerepestarcsa, Mogyoród, Szada, Erdőkertes valamiért atomszarul néz ki. Rossz érzés oda bemenni. Mogyoródot azért nem szeretem, mert bazinagy zimmerferik épültek az F1 miatt - ugyanakkor mellette düledező házakból áll a falu. Az utak kiépítése döbbenetes, akár a falun belül leeshetsz egy három méteres töltésről (nincs korlát), a falut kereszetülszelő főútra beláthatatlan kereszteződésekben hajtűkanyarral lehet felmenni, a HÉV a falu egyik végén van, minden közigazdatási cucc a másik végén, Szentjakab (ahol lakom) és a falu között nincs összeköttetés, csak a HÉV, amivel nem lehet oviba vinni a gyerekeket, mert az messze van a megállótól .... minden, de tényleg minden béna, esetlen, idétlen és ronda (kivéve az új ovit, mert az OK).

Dörgicse ezerszer rosszabb adottságokkal indult, nincs munkahely, a földet nem szívesen műveli senki - de a faluba költöző nyaralóknak köszönhetően elkezdtek szépülni a régi házak, a közművet meg mellé pályázták, a helyiek új házakat építettek - és tényleg ékszerdoboz lett az a falu.

Azt hiszem, ez a különbség.

korai 2012.05.07. 10:37:19

Most találtam rá erre az írásra, ami elég megdöbbentő. Bár olyan jól nem tudok fogalmazni mint az előttem írók, de szerintem ha a blog írója annyit foglalkozna a szőlőjével mint más pocskondiázásával, biztos hamar palackozhatná a "Balaton felvidék legjobb borát". Még lehet, hogy világhírű is lenne vele. Szánalmas írás, szánalmas embertől...

utóirat: remélem azóta sikerült olvasni a mogyoródi apátságról. Talán tanulmányaid során hallottál már Géza és Szent László királyról és az Árpád házról. Esetleg borozgatásaid során dobd fel ezt a témát is, hisz jó pap is holtig tanul...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.07. 10:51:43

@korai: korai 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Ezért kár volt beregisztrálnod. A Szent László által alapított apátság Mátyás király uralkodása alatt megszűnt, 1749-ben széthordták a romjait is. Bort nem termelnek.

korai 2012.05.07. 12:05:42

A "Somlói Apátsági Pince és a Pannonhalmi Apátsági Pince is megjelent egy-egy standdal, EZÉRT apátságiak a pincenapok."
mondat miatt említettem a mogyoródi apátságot, hogy tudjuk a mondat vége nem stimmel, de te ezt bizonyára nagyon jól tudod. Viszont a Szent László hét névadója se rendezett egészségnapot, sőt nagy csobbanás sem volt csúszdaparkban abban az időben. Mégis Ő a névadója, pusztán tisztelet és emlékezés miatt. Egyébként pedig nem csak ezért regisztráltam, szeretnék jókat olvasni (biztos van ilyen) tájékozódni, kérdezni. Hiszen tudod, jó pap is holtig tanul...

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.07. 12:49:14

@korai: Beszéltem az egyik szervezővel, ő mondta, hogy a cikkben foglaltak miatt nevezték el így a bulit. De ez egyébként tök mindegy.

korai 2012.05.07. 13:28:34

Gondolom a korábbi években megtartott apátsági pincenapokat pedig azért hívták így, mert majd 2011-ben a Somlói Apátsági Pince és a Pannonhalmi Apátsági Pince lesznek a vendégek. De ez egyébként tényleg tök mindegy. Amúgy marketingben is jó vagy, kedvet csináltál Dörgicséhez, az idei balatoni kirándulásaim szerintem ott kezdem.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.07. 13:32:37

@korai: akkor gyere be hozzám egy pohár borra. Megnézzük, annyira láma vagyok-e a borkészítésben mint gondolod. :)

Dörgicse tényleg a legszebb hely a Földön.

korai 2012.05.07. 17:17:51

Azt egy szóval sem mondtam hogy rossz bort csinálsz, hisz azt nem tudom. Csak azt hogy inkább a szőlőre, borra kellene azt az energiát fordítani (hiszen annak sosem árt) amit az ilyen írásokra fordítasz. Mindenben a rosszat látni és azt így leírni.
A meghívást köszönöm, még a végén szavadon foglak

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.