Szüreti sokadalom a Skanzenben

Ha az ember a modern fogamzásgátlás minden eredményét negligálja, annak egy raklap gyerek az eredménye. A sok gyerek sok programot kíván, különben a felnőttek agyvérzésben pusztulnak el az esti fürdetés előtt. Nagyon nehéz olyan programot találni, ahol a gyerek is jól érzi magát (ami azt jelenti, hogy hazafelé alszik a kocsiban, és addig csend van), és apa is ihat bort (sokfélét és jót). Az szentendrei Skanzen Szüreti sokadalma ilyen.

 

Munkában a kádárok a mezőváros főterén

 

A képet tovább javítja, hogy ez az egyetlen olyan - általam ismert - túrista célpont, amelyet pont úgy üzemeltetnek, mintha Európában helyezkedne el: a beérkező autókat a parkolóőrök irányítják pontosan arra a helyre, ahol meg kell állniuk, a jegyért több ablaknál lehet sorba állni, a beeresztéskor az őr figyel a babakocsira és a kerekesszékre. Mióta az ország rendezvényeit járom, messze-messze ez a legjobb dolog, amivel találkoztam. Amúgy is szerelmese vagyok a régi vidéki kultúrának, és nem akármekkora táltos ötlet volt az ország kiváló borászait meghívni ebbe a környezetbe, erre a programra.

 

Ebéd után tombolás a pajtában

 

Komolyan mondom, a bábszínház csoda: amíg Vitéz László üti palacsintasütővel az ördög fejét, addig nincs hiszti, nafogás - le lehet lépni egy kellemes beszélgetésre Takács Lajossal a must ülepítéséről, a fejtési veszteségről, a cefreáztatás alatt adagolandó kénmennyiségről. Az ebédhez (ami a rendezvény egyetlen mínusza: szinte ehetetlenül szar) autentikus népzene szól, majd lehet menni játszani: ugrálni a bálákon egy pajtában. Majd ezt követheti egy séta, ahol Bott Judittal üdvözölhetjük egymást (a borai még mindíg a kedvenceim közé tartoznak), vagy Egonnal a Tamás Pincétől lehet polemizálni a kézművességről. Szecskő Tamás Szürkebarátjának illata lenyűgöző, Bolykiék Nem lát, nem hall, nem beszélje nagyon finom. Sajnos Maurer Oszkár a szerémi zöldből valami házasítást készített Zöldfülű néven, ami tökéletes tévút (korábban ezt a fajtát tisztán nagyon szerettem).

 

Végül elfáradtak a gyerekek, és néhány körhintázás után hazamentünk. Csodálatosan megcsinálták az új tájegységet, egyszerűen lenyűgöző minden. Csak ajánlani tudom, ez az egyik legjobb program az országban. A gyerekek kicsik voltak még a vetélkedődöz, de jövőre benevezem őket (a hordógurításban szerintem esélyesként indulnak).

2010.09.05. 19:24

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr562273604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirFranky 2010.09.06. 07:59:04

Esztergom helyett véletlenül nem Szentendrét akartál írni?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.09.06. 09:08:36

@sirFranky: uppps! De, köszönöm, javítom.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása