Születésnapi borünnep - Kárpát medencei fajták

Levelet hozott a posta. Nem tudom, vajon kiskölökként kit egzecíroztatott ilyen hülye feladatokkal az édesanyja: "Fiam, fogd ezt a hat kiló diót, menj ki a Röltexbe, keresd a Margó nénit, add oda neki, és hozd el a tőle a függönyt." Ha az embernek fingja sincs arról, hogy hol lehet és mi az a Röltex, utál vadidegenekkel szóba elegyedni és hülye nevű nénit keresni rajtuk, valamint elcipelni az ismeretlen távolba egy csomó nehéz és zörgős valamit a délutáni foci helyett, az pontosan tudja mit éreztem az alábbi levél kisilabizálásakor:

 

Zotykos levele

 

A szivélyes invitálásnak nem tudtam ellenálni, már csak azért sem, mert az egyik szekcióban a Kárpát-medencében őshonos fajták borait lehetett megkóstolni, meg aztán mivel még soha nem voltam "ültetett" borkóstolón, úgy gondoltam ideje kipróbálnom milyen is az, amikor fehér aszatal mellett, a termelők/hozzáértők előadása közben kóstolgatjuk a bort, és az este nem hangoskodással, öblös röhögésekkel fűszerezett részeg tivornyába hajlik.

 

A kóstolósor izgalmas volt (a kiírás szerint volt még benne kadarka is, de azt csak kifizetni kellett, egyébiránt elfelejtődött, ezzel együtt így is nagyon megérte az árát). Aki olvassa a blogot, tudja, hogy nem igazán tudon leírni a borokat, azért csak benyomásokat tudok adni, nem etalon az ízlésem (sőt, általában nem találkozik a hivatalos ítészekével), egyébként is, kóstolni kell, nem olvasni róla. Pontozni eszembe sem jut.

 

  • Maurer Oszkár Szerémi Zöld 2008 - a kezdés baromi erősre sikerült, nekem az egész este során ez a bor volt az egyik legjobb. Zöldalmás- íz és illatjegyek, amelyek az alkohollal és valami semmihez nem hasonlítható aromával csodálatosan finom, mégis könnyed bort alkotnak.

 

  • Maurer Oszkár Kövidinka 2008 - illatában istállószag, némi aceton, és méz keveredik. Iszonyatosan testes bor, szép aranyszínű, de ízében semmi szerethetőt nem találtam.

 

  • Maurer Oszkár Bakator 2008 - döbbenetes istállószag, amely mindent elural. A bor vékony, inkább a savharmóniára épít - egyáltalán nem én stílusom.

 

  • Szentesi József Zengő 2008 - ha a szerémi zöld volt az egyik, akkor ez a másik kiugró élményem az estén - mondjuk ezt a bort már korábban is ismertem, és nagyon szeretem. Enyhe maradékcukrával, finom illatával, harmóniájával, könnyegdésével nagyon szerethető bor.

 

  • Szentesi József Vörös Dinka 2008 - finom illatú, savharmóniára építő bor. A szőlő fajtajellegéből adódó íze nem ragadott meg.

 

  • Szentesi József Csókaszőlő 2006 - nagy egyetértés volt a teremben abban, hgy elképesztő potenciál van ebben a fajtában. Ha jellemeznem kéne, savaiban inkább kékfrankos, ízében egy pedig egy illatosabb egri bikavér ... OK, feladom, nem tudom leírni. Ezt tényleg kóstolni kell. Pár év múlva, amikor lelágyul egy kcisit, nagyon fogom tudni szeretni.

 

  • Pók Tamás Pajdos fehér (Furmint-Hárslevelű) 2008
  • Bott Pince Bott-bor (Furmint-Hárslevelű) 2008 - ezt a két házasítást együtt öntötték ki, hogy össze lehessen hasonlítani őket. A Bott-féle házasítás illatában jobb, a korty azonnal finom. A Pók Tamás-féle házasítás illata nehezen kibogozható, de a korty elsöprő hársos utóíze lehengerlően jó.

 

  • Kaló Imre Leányka 2004
  • Kaló Imre Leányka 2001 - Pók Tamás leírása szerint a Leányka sokmindenre használható házasításokban, szerinte akkor mutatja meg a fajta az igazi képességét, sokat törődnek vele: több részletben szüreteleik, savra és cukorra, stb. Nem tudom, Kaló Imre mennyit törődik a Lánykával, de az biztos, hogy valami egészen különleges textúrájú borai vannak. Ha kóstolok tőle, órákig, sőt másnap reggelig is érzem az orromban a bor illatát.

 

2009.11.15. 15:40
Címkék: kóstolás

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr461526965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lala64 2009.11.15. 22:08:53

Sajnos nem voltam a kóstolón,de szívesen láttam volna egy juhfarkot is a sorban, például a Vinculumot.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.11.15. 22:44:36

Én meg egy fehér góhért. Talán legközelebb...

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.