Hol tart ma a szőlészeti oktatás?

Huszonhárom (te jó ég!) éve végeztem a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, ahol szinte tisztán nagyüzemi technológiát tanultunk. Műtrágyázás, rovarölőzés, gyomirtás – ezek voltak az akkoriban mindennaposan használt technológiai elemek. Időközben kiderült, hogy ezzel a technológiával ugyan magasabb terméshozam érhető el, de a talaj, és rajta keresztül a növények tápanyagtartalma csökken, azaz egyre értéktelenebb, ízetlenebb étellel kell beérnünk.

 

Ennek a felismerésnek a nyomán világszerte (értsd: mindenhol, kivéve Magyarországot) terjedni kezdtek a talajkímélő technológiák, az ökológiai gazdálkodás és annak talán legkonzervatívabb vállfaja, a biodinamikus termelés. A minőségi élelmiszertermelés megköveteli a minőségi szakembereket, és ez a változás az oktatásban is megjelent. A hiperintenzív termesztéstechnológiák oktatását lecserélték az ökológiai gazdálkodás tanítására, a „mindent mérgezzünk meg, ami mozog” szemléletet felváltotta a feromoncsapdák, természetes ellenségek telepítése, az óriási monokultúrák helyett a változatos növénytakarót javasoltak, a műtrágyák helyett újra a szervestrágya került előtérbe és a földet rengető traktorok helyett a kis gépek előnyeit kedték hirdetni.

tovább »
2015.07.24. 20:46

Szőlőművelő traktor választás III.

Telt-múlt az idő, változtak a dolgok traktorfronton, és megosztanám azokat az újdonságokat, amik eljutottak hozzám. Két új jelöltet is találtam, amelyik ideális lehet szőlészetben - továbbra is tartva az eredeti peremfeltételeket: 50 lóerő körüli fülkés kompakt traktorok között válogatunk. 

Lego gőztraktor

tovább »
2015.07.14. 09:12
Címkék: traktor

Pillanatfelvétel az átalakulásról

A Google map rendre újrafotózza az országot. Sikerült azt a pillanatot megörökíteniük, amikor a terület alsó részén elkészült a drén, vissza van temetve de még nem nőtte be a fű, és a terület fölső részén már megkezdődött az ősgyep feltörése. Állati érdekes kép lesz ez pár év múlva!

Halom hegy, 2015 júniusi fotón.

 

2015.07.13. 07:32

Kezdjük utolérni magunkat

A múlt héten Dörgicsén olyan meleg volt, hogy egy kicsit se lepődtem volna meg azon, ha a szőlőmben egy ott bujkáló Predatorral találkozom - de a földönkívüliek a rekkenő hőség ellenére maradtak a saját bolygójukon, pedig a plazmafegyverével segíthetett volna lukat ásni a villanypásztor kitört karójának. De ne szaladjunk ennyire előre, ez ugyanis az utolsó munka volt.

 

Szalmatakaró a sorok között - Becce, olaszrizling

tovább »
2015.07.06. 22:36

Facebook

Utolsó kommentek

  • zoli: Az én emlékeimben még úgy él a Kertészeti (szőlőtermesztés szakirány), hogy a géptan a növénytanná... (2015.07.25. 18:16) Hol tart ma a szőlészeti oktatás?
  • kunzoo: Ha nincs benne légkondi, akkor azt nézd meg hogyan nyílnak az ablakok. Légkondi nélküli traktorban... (2015.07.14. 17:03) Szőlőművelő traktor választás III.
  • BZoltan: @kunzoo: A biológiai növényvédelem miért követelné meg a fürtzóna kitakarását??? Ilyenről még csak... (2015.07.12. 08:14) Kezdjük utolérni magunkat
  • kunzoo: @BZoltan: Rambonál cél a biológiai növényvédelem. Mivel ezt a dolgot kikötötte ezért a fürtzóná... (2015.07.12. 07:44) Kezdjük utolérni magunkat
  • BZoltan: @kunzoo: Dörgicsén is mint a Balaton körül mindenhol a filoxéra előtt a furmint volt a fő fajta. S... (2015.07.11. 22:19) Kezdjük utolérni magunkat
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.