Napi morfondírozás

Kis birtokunk organikusan fejlődik. Idén 100%-os beállottságú lett az új ültetvényünk, lényegében megvagyunk a gépesítéssel, és talán tudunk bort készíteni is (ezen egészen biztosan lehet még javítani). A növekedés következő lépése a vállalkozás gazdaságosságának megteremtése. A telepítés utáni első 4-5 évben nem lehet komoly hozamra számítani, így folyamatosan mínuszban vagyunk - figyelem, ez nem siránkozás, így volt tervezve, hiszen az ültetvénytelepítésnek ez a sajátossága -, és a jelenlegi célkitűzésünk ennek a hiánynak a csökkentése. Azt kell áruba bocsájtanunk, amink van: a szaktudást és a gépeinket.

 

Szép a szőlőnk, alakul a zabos bükköny a sorközben

 

tovább »
2018.04.26. 20:27

Palackozás

Az idei évben több kisebb tételünk volt (150 liter körül) és amikor felhívtuk a palackozással foglalkozó pinceszövetkezetet, kedvesen elhajtottak, mert ők nem foglalkoznak ilyen kis mennyiségekkel. Így aztán magunk láttunk neki ezeknek a manikűr tételeknek a lepalackozásához, amiről kiderült, hogy egy állati jó családi program. A gyerekek vetélkedtek a különböző munkafázisokért, és persze mindegyik azt szerette volna csinálni, amit éppen a másik csinált - és pont azt nem, amire a legnagyobb szükség lett volna. Rotációs rendszert vezettünk be, így mindenki belekóstolhatott mindenbe, és az unalom se ölte meg őket. 

A palackozás a tiszta üvegek kiöblítésével kezdődik. Az üvegeket lecsöpögtetjük, és utána kerül bele a bor. Mi nem a szárítóállvány tetejére szereltük a palacköblítőt, hanem egy vödörbe tettük, mert így stabilabb. 

 

Gombóc palackot mos

tovább »
2018.04.04. 21:02
Címkék: palackozás

A bor szűrése

Az idén lecseréltük a szűrőnket. Vannak, akiknek van türelmük hobbi borszűrővel dolgozni, de ha egy picit komolyan vesszük a néhány ezer palackos borkészítési célkitűzést, akkor nem vacakolhatunk egy nyilvánvalóan prosztata problémákkal küzdő szűrővel. A szűrők összerakása számomra a Mars-expedíció megtervezésével egyenértékűen volt bonyolult, de néhányszor elmagyaráztattam magamnak a szentantalfai boltban, valamint a feleségem borászati képzésén is volt róla szó, így közös erővel megoldottuk a feladatot. Hogy másnak ne legyen ez probléma (és még jövőre is emlékezzünk rá), készítettünk egy videót. Azt akartam, hogy ebben a részben Nóri legyen a főszereplő, de ő inkább a kamera mögüli belebeszélés műfaját választotta.

 

Bacchus Hobby II 16 keretes 20X20-as lapszűrő Calpeda szivattyúval

 

A borok egyébként a szűrés után nagyon szép fényesek lettek, és a derítés is jól sikerült. Hétvégén palackozunk, utána két hetet pihenni kell a bornak. Az már világosan látszik, hogy a beccei furmintnak még palackérlelésre van szüksége. A sárga muskotály szerintem nagyon szép lett (persze fényévekkel van még N.A.G. Németh Attila Gábor legendás muskotályai mögött, a góhért megkóstoltatom azokkal, akik szerint elejti a savát - szerintem nagyon szép lett, bár volt már illatosabb góhérom, a sárfehér - nos ha minden igaz, megértettem, hogy mi a szerepe ennek a fajtának, és hogyan kell bort készíteni belőle. A szűrés után a túlburjánzó illata eltűnt, és egy nagyon egyenes, a hárslevelűre meghökkentően hasonló illatú bor lett belőle. Önmagában is szerethető bor, de szerintem a furminttal házasítva tudja hozni a tokaji hárs-furmint házasítások színvonalát. És a furmintok. A kútfői furmint - nagyon szép savú bor volt, enyhe citrusillattal. A hordós érlelés után a bor szépen lesimult, és egy kifejezetten finom, jó ivású bor lett belőle. A beccei furmint viszont elképesztő nagyot villant, de most még kiköszön belőle a kén (bár bőven határértéken belül van a kéntartalom), így a pontos illatát még nem lehet megállapítani. A savai viszont valami elképesztően sziporkázóak. Ha lenne kortylecsengési verseny, ezt a bort indítanám. Annyi mindent tanultam ebből az évből!

2018.03.27. 21:15

A bor érése és a derítés

Az eddigi években azt figyeltem meg, hogy a lehető legkevesebb beavatkozás mellett hogyan fejlődik a bor a pincében. Így aztán a boraink eleinte ígéretesek, aztán szépek voltak, majd végül elöregedtek és meghaltak. Az érési folyamatot végig kísérve rengeteg tapasztalatot szereztem. Nagyon fontos: abból az előfeltételezésből indultam ki, hogy ha nagyon jó minőségű szőlőt termelek, és a modern borászat minden vívmányát megkérdőjelezve hagyom természetesen lefutni a folyamatokat, akkor időtálló, tökéletes borom lesz.

 

 

Tíz év kísérletezés után ez még nem sikerült, és azt hiszem, nem is fog sikerülni. (Nekünk fehér boraink vannak (illetve vadfekete siller) ezért csak erről tudok beszélni.) Ahogy egyre többet olvasok erről, úgy vagyok egyre biztosabb abban, hogy a folyamatok csak a természet, az évjárat, a termesztéstechnológia egészen kivételes együttállása esetén vezethet automatikusan sikerhez. Vannak olyan feloldhatatlan együttmozgások, amikor az egyik esemény nem történik meg a másik nélkül, és ezek szükségesen vezetnek olyan eredményre, ami beavatkozás igényel. Mondok egy példát: ha az öregszemű sárfehért késő ősszel szüretelem úgy, hogy cirmosra pirult a napon (mert kilevelezi magát, tehát a fürtöket közvetlenül éri a nap) - akkor a mustnak magas lesz a polifenol tartalma, tehát gyorsan fog öregedni, és ezt a polifenolt pusztán bentonittal senki nem deríti ki. 

tovább »
2018.03.05. 19:34

Facebook

Utolsó kommentek

  • RAMBO: @ardulph: Van a Syngentának is évelő méhlegelő keveréke, de a kolléga által ajánlott zab+bükköny, ... (2018.06.21. 16:38) Talajtakarás
  • RAMBO: @sulfur: A képek nem elérhetőek az oldal korlátozásai miatt. (2018.06.21. 16:32) Talajtakarás
  • sulfur: @sulfur: Pár kép:www.facebook.com/photo.php?fbid=1897418713622778&set=pcb.1897419780289338&... (2018.06.20. 18:42) Talajtakarás
  • sulfur: Üdvözletem a kommentelőknek! Szeretnék segítséget kérni a szőlősgazdáktól. van egy 200 tőkés, hagy... (2018.06.20. 18:41) Talajtakarás
  • csite: @csite: ez akkor "érvényes" ha a természetes borkészítést választod :) (2018.06.20. 13:18) A kíméletes préselésről
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.