Tavaszi növényvédelmi hírek

Az idei tavasszal összefolynak a munkák: éppen befejeztük a metszés utáni lekötést, a csapadékkal telt talaj, valamint a 25 fok körüli hőmérséklet három hét alatt nyárelőt varázsolt: a szőlő már a második befűző szálpár magasságáig ér. Ilyenkor kell megcsinálni az első hajtásválogatást (alias: fattyazást, amikor a felesleges hajtásokat leválogatjuk. A munka során találkozunk mindenféle kórsággal, idén a szőlőeszelény kártétele volt szembetűnőbb, mint máskor. Ez azt jelenti, hogy minden sorban találtunk néhány jellegzetesen összesodrott levelet, ami a petéit rejti. Biogazdaságban az ilyet letépi az ember, esetenként rálép, de az a helyzet, hogy a nyomi kis lények képtelenek felmászni a szőlőre, ha a sorok közti magas fűbe dobjuk a levélből sodort szivart. A neten találtam egy állati jó videót az eszelény munkásságáról:

 

A szőlőeszelény levélszivart sodor

 Ezen kívül láttam még perenoszpórát (2-3 levélen) ami ronggyá sütött a nap. Ilyenkor a levél színén látszik az olajfolt, a levél fonákján viszont megbarnul a penészgyep. A fekete rothadás kárképe általában mumifikálódott fekete szőlőszemek formájában ég a szőlészek agyába - pedig a levélen is lehet nyoma. Idén találtam két-három fertőzött levelet, amelyeken elhalt fertőzés volt látható. A betegség elleni védekezés a tőke levegőssé tétele, (valamint a tavalyi fertőzött bogyók kihordása) - valamint vannak kémiai megoldások is, de ezek jobbára felszívódó, illetve biogazdálkodásban nem engedélyezett szerek.

 

Fekete rothadás

 

 

2018.05.14. 14:46

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr7313915550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juhostt 2018.05.15. 08:00:28

A szőlőeszelény repülni is tud, ezért is tud megjelenni ott, ahol a korábbi években eddig nem. Alapvetően nem nagy a kártétele, pár levelet megsodor és kész. Viszont a körtét is előszeretettel sodorja. De ami a nagyobb gondot jelenti, ha szőlő később kezd el hajtani, a hajtások még kicsik, akkor az eszelény a hajtásokat szurkálja szét. (igaz, hogy hónaljhajtásból tud nevelni új hajtást de ez sem 100%-os)

A sodrott szivarban csak a peték vannak. A lárvák csak a nedves rothadó szivarban maradnak életben, ezért nem elég csak leszedni. A lárvák amúgy a földben telelnek ki és bábozódnak, következő évben onnan fog feljönni a kifejlett bogár.
Szét kell szedni a szivart, hogy kiszáradjon. De egyszerűbb megoldás összegyűjteni a szivarokat és egybe megsemmisíteni.
Én pár éve küzdök velük. Ha figyelmen kívül hagyjuk, pár év alatt a fejünkre nőnek. A bogarak általában a reggeli-kora délelőtti hűvösebb órákban jönnek elő. Ekkor ha az embernek van ideje feljárni a sorokat, sokat lehet összeszedni. Persze ez sok időtöltés, de hosszú távon sok gondot spórol meg.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása