Szüreti impulzusok

Ahogy az idei év termését nézem, akár a saját szőlőmben, akár az interneten a barátokét, ismerősökét, mindenhol csodálatos évről szólnak a beszámolók. Gyönyörű, cirmos fürtök, a must ízéről áradozó borászok, a mérőhengerből kiugró mustfokolók híreivel van tele a Facebook. Gyorsan összefoglalom az eddigi szüreteket, elsősorban magamnak, hiszen ezt a blogot eredetileg naplónak szántam, csak kinőtte magát a dolog.

 

Mindenekelőtt egy kis technológiai váltás is történt: az ülepítést úgy csinálom, hogy csak egy ujjnyi sarat ülepítek, az összes többi szedimenttel teli anyagot hozzáadom a musthoz annak érdekében, hogy a forrás teljesen lefusson még az ősz folyamán.

 

A préselés pedig sokkal, de sokkal kíméletesebb, mint ezelőtt: Éppen csak megnyomom a cefrét (mert a zúzó-bogyózóm gyönyörűen feltárja a szemeket is). Ezt úgy kell elképzelni, hogy eddig a cefrét kb. saját térfogatának felére tömörítettem, most kb. 5/6 részére (azaz mindössze egy arasznyit nyomom össze a prést). A sárga muskotályt pedig egyáltalán nem préseltem.

 

Góhér

 

Fehér góhér (Becce) - 2017. szeptember 1.

Az idei év forró nyara után korán jött a szüret. A fehér góhér minden magja már a szüret előtti héten diós, búzás ízű volt. A szőlőt nem leveleztük ki, így a szemeket nem égette meg a nap, de töppedt szemek, sőt aszusodásnak induló szemek így is voltak a fürtökön. A szőlő íze tökéletesen hordozta a góhér fajtajellegét, és igazán csodás must lett belőle. Tartályban erjed. 

Vadfekete (Becce) - 2017. szeptember 1. 

A vadfekete fajtához kapcsolódóan több tapasztalatra is szert tettem: 

 

  1. Nem kell hosszúcsap a termesztéshez. Sajnos a hosszúcsapon túl sok hajtást hozott ez a szőlő, ami a nyári melegben páracsapdaként működött - ami durva fürtválogatást eredményezett, két-három alkalommal. Szóval a termés egy része kárba ment.
  2. A lisztharmat elleni bio védekezéshez Losonci Bálint ajánlott egy szert, a Stericleant. Ez egy hypóra emlékeztető szagú vegyület, valami rettenetesen kevés kell belőle, és azonnal megöli a lisztharmatot úgy, hogy a szőlőt a permetezés után 4 órával már enni is lehetne. Ez nagyon sokat segített a fertőzés felszámolásában.
  3. A vadfekete korán érik, és korán kezd töppedni is. Szerintem (mivel olyan még nem volt, hogy nem kötött megfelelően ez a fajta) azért hívták kádkongatónak, mert baromi gyorsan elveszti a levét. De ez csak az én teóriám.

 

A szüret tehát a vártnál kevesebb levet adott, de míg tavaly határozottan meggy íze volt a bornak (némi málnás aromával) addig idén sokkal összetettebb illatokról, és a vörös bogyós gyümölcsök teljes ízpalettájáról tudok beszámolni - mindezt élénk savak mellett. Ez pontosan az, amire én hivatottnak tartom ezt a fajtát. 

 

A vadfekete három héten át forrott roppant intenzíven egy műanyag tartályban.

 

Vadfekete

 

Sárga muskotály (Kútfő) - 2017. szeptember 9.

Nagyot nevettem, amikor az új területen, a másodéves szőlő tövén felfedeztem egy-egy fürtöt imitt-amott. Aztán ahogy haladt előre a nyár, úgy bújtak elő egyre nagyobb számban a fürtök, úgyhogy legnagyobb megrökönyödésemre idén már lett sárga muskotály borom.

 

A muskotály készítésénél legfontosabbnak tartom annak a fura, kesernyés-húzós karakternek a kiiktatását, ami annyira le tudja rontani ezt a bort. Ezért új bogyózót vettem, ami nemcsak bogyóz, de roppant kíméletesen fel is tárja a szemeket, és így kiáztatható a jellegzetes muskotály aroma. Idén ez sikerült, ahogy a mustot, majd a murcit kóstoltam, nem volt jelen a kesernye. A mustnak tiszta, és nagyon intenzív muskotály illata van - pont, ahogyan az elvártam ettől az illatos fajtától. Hibáztam, amikor a cefrét komposztba tettem, jövőre törkölypálinka lesz belőle.

 

A muskotály egy hétig zajosan, majd két héttel a szüret után pötyögve forrott. Ennek oka lehetett az is, hogy az esős ősz lehűtötte a pincét. Beállítottam egy melegítőt, valószínűleg ettől újra felerősödik a forrás. 

 

Kékfrankos (Kútfő) - 2017. szeptember 29.

A kékfrankos érését most először követtem. Ahogy éreztem, szeptember első harmadának végére olyan sűrű íze lett, mint egy Othelló szőlőnek. Az esők hatására ez az íz felhigult. A szüretnél nem voltam ott, mert ezt a szőlőt "kölcsönadtam" - azaz felesben vörösbort készítenek nekem belőle, mert nincs ilyen technológiám. Az átvevő borász mindenesetre elégedett lehetett a terméssel, mert azonnal leadta a rendelést még 60 mázsa ugyanilyen szőlőre.

 

Juhfark (Becce, Halom) - 2017. szeptember 29.

A juhfark érése megtorpant szeptember eleje-közepe táján. Eredetileg a sárga muskotállyal együtt terveztük leszedni - de valahogy nem akart felkúszni a cukor, nem volt elég finom a bogyó, annak ellenére, hogy a magok érettnek mutatkoztak. A szeptember közepén egy hét alatt leeső 80 mm csapadék sem segítette az érést, itt-ott a rothadás jelei mutatkoztak, de ezt a néhány fürtöt (tényleg csak pár ilyen volt) leválogattuk.

 

A szüret időpontjában kóstolva a szőlőt már érződött, hogy idén ez is sikerült: megfelelő sav mellett a fajtára annyira jellemző fűszeres íz már a bogyókban is jelen volt, a must pedig leginkább egy korty folyékony mézeskalácsra emlékeztetett. A must sűrű és zavaros volt a négy órás áztatás után, a kezdeti 17-es cukorfok felkúszott húszra. Ez a szőlő is négy órát ázott, új fahordóba került - ha valami, ez az anyag bírni fogja. 

 

Juhfark

 

Furmint (Becce, Halom) - 2017. szeptember 29.

A beccei furmint lisztharmatzúgban van: régen, még a TSZ időkben itt kezdte az agrármérnök a szemlét, és ha itt nem volt lisztharmat, akkor sehol máshol sem volt. Ennek megfelelően itt erőteljesebben kellett védekeznünk, mind kénnel, mind az új wunderwafféval, a Stericleannel, de szeptemberben még így is le kellett válogatnunk a lisztharmatfertőzés miatt rothadásnak induló fürtöket. Ezzel egy ütemben ki is leveleztük a fürtzónát - na nem kopaszra, de igyekeztünk lehetőséget adni a szőlőnek arra, hogy az aső kiszáradjon belőle.

 

Ennek megfelelően rengeteg vörhenyes, cirmos, aszusodásnak induló, és aszuszemekket tűzdelt fürtöt szedtünk, mély sárgabarackos aromával. Minden mag tökéletesen érett volt. Áztatás előtt 18-as, utána 20-as cukorfokot mértünk. Mivel nem tetszett a hordó, amiben forralni akartam a bort (pedig ki lett fertőtlenítve egy hónapja) hosszan forráztam, lúgoztam-savaztam a must betöltése előtt, míg minden oda nem illő szag el nem tűnt belőle. Ettől viszont annyira felmelegedett a hordó, hogy a betöltés után négy órával már koppant a kotyogó.

 

Furmint (Kútfő) - 2017. szeptember 30.

Az új terület szűztermése. Ettől várok legtöbbet, de idén még nem lett tökéletes. A fürtök szüret előtt két héttel szépen fejlődtek, minden nagyon egészséges volt (egy fürt kivételével, aminek a fele megaszusodott, és amit ott helyben befaltam). Aztán jött a két szomorú hét, a 80 mm eső, és amikor kimentem a szemlére, hatalmasra duzzadt bogyókat láttam. Szerencsére a rákövetkező száraz, meleg hét javított valamit a helyzeten - de én nem mertem tovább várni: leszedtük a szőlőt. Mivel ezek a fürtök (szűztermésről van szó) túl közel voltak a földhöz, féltem, hogy le fog rothadni a termés. A szőlőszemek két magja közül az egyik érett - a másik félig éretlen volt. A bogyók sava nekem nagyon bejön, szerintem itt már érződött az a vasas íz, ami annyira jellemző a Halom hegy bazaltfolyásaira.

 

Zöldes árnyalatú mustot kaptunk, és - legnagyobb megdöbbenésemre - már a bogyózóban összegyűlt must is huszas cukorfokú volt, ami semmit nem változott az áztatás hatására. A cefrén kristálytiszta színlé gyűlt össze, nem láttam még ennyire gyorsan tisztuló mustot. Régi fahordóban fogjuk erjeszteni. 

 

Furmint

 

+1 Olaszrizling (Szentgyörgyhegy, Dörgicse) - 2017. szeptember 30.

Az történt, hogy Zotykos cimborám annyit mesélt lelkesen a borkészítésről két haverjának, hogy azok is kedvet kaptak a borászkodáshoz. Egy tavaszi napon kimentem hozzájuk megnézni, hogy hol tartanak a munkában, mert semmit sem kedvelek jobban, mint a kezdők szerencsétlenkedését figyelni, és hangosan felkacagni, ha valami hülyeséget csinálnak. Egy nagyon elhanyagolt öreg szőlőben találtam meg őket, amint éppen brazil avokádóültetvényeseket megszégyenítő lendülettel irtották az őserdőt.

 

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Zotykos arra próbál meg rádumálni engem, hogy helyette segítsek inkább én ezeknek a népeknek, hiszen vannak gépeim - nekik meg lelkesedésük. Mivel a rövid beszélgetés alapján jóravaló népségnek tűntek, megigértem, hogy ránézek időnként a birtokra, és megmondom, hogy mit kéne tenniük. Ahogy haladtunk előre az időben, néha kicsit meg-meg csúsztak, de láttam, hogy próbálják felvenni a tempót. Cserébe mindig arra kanyarodtunk, amikor mi is permeteztünk, vagy ha valami gépi munkára volt szükség. Szóval ez az olaszrizling nem az én szőlőm termése, hanem Árpádé és Balázsé, de a termesztéstechnológiát én adtam hozzá, úgyhogy picit a magaménak érzem.

 

Amúgy egy régi olasz klónról van szó, apró, csiling fürtök, egy vörös homokos-agyagos talajon - ez egyébként igazán kiváló termőhely. Ennek megfelelően roppant szép termést szüreteltek a fiúk: a 17-es előprésmust 8 órás áztatás után 19,5-esre ugrott. Színmusttal dolgoznak, szuper feldolgozó gépeket vettek - szerintem simán csúcsboruk lesz rögtön az első évben. 

 

Sárfehér (Becce)

 

A sárfehér még kinnt alszik. Viszont ezzel a fajátval kapcsolatban is tanultam valamit. Ha van olyan fajtám, amit a metszés után is korlátozni kell, akkor az a sárfehér. Itt még rövidcsapnál is csak egy fürt hagyható meg hajtásonként. Az alacsonyabban terhelt tőkék ugyanis már szeptember végére beértek - míg a jobban terheltek még igencsak savanyúak. Hogy mit hoz ez a fajta késői szüretben? Majd meglátjuk. De az biztos, a teljesérésben nagyon finom, fűszeres íze volt.

2017.10.05. 21:39

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr1212928865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Indoril Nerevar 2017.10.06. 08:33:57

Hát, ez hasznos infó volt, mint majdnem minden, amit írsz. Én is mondanék az idei évről egy tanulságot és egy érdekességet.

Próbaképpen a szőlő egy részét aktívabban leveleztük le, a másik részét meg nem. A Balaton-felvidéki szeptemberi monszun hatására a le-nem-levelezett szőlő végül ~20%-ban megrohadt, és mélységes megdöbbenésemre hozott egy 17-es áztatás előtti cukorfokot. A lelevelezett részben rothadás nem volt, és 19,5-es cukorfokkal szüreteltünk.

Szóval a tanulság. Lehet, hogy csersavak szaporodnak fel a napfény által ért fürtökben, és a perzselésnek is megvan egyfajta veszélye még szeptemberben is. De hogy amíg át nem állunk az új fajtákra, az én régi, rohadásra hajlamos olaszomat tutira erősen levelezni fogom, az biztos.

Az érdekesség az, hogy utoljára ilyen baromira esős szeptemberre 2001-ből emlékszem, amikor a szüleim kertje körüli kökények szőlőszemnyi méretre duzzadtak. Akkor készítettünk belőle isteni lekvárt, mivel egységnyi kézszúrásra sokkal több bogyó jutott. Szóval, ha valaki szereti a hazai, vad érdekességeket, most lehet igazán dagi kökényekhez jutni :)

Apropó, érdekesség. Idén kiemeltem a szőlőből a "bepótlásokat" (úgy látszik, az oltványosok a szoci rendszerben sem voltak jobbak, mint manapság), jövőre átoltásra kerülnek. Nem volt túl sok (kb. 40-50 az 1000-ből), de ne legyen már furmint, irsai meg juhfark a György-hegyi olaszban. Az egyetlen számottevő kisebbség - kb. 30 tőke - a budai zöld volt, amiből készítettem 20l fajbort, egészfürtös préseléssel.

Tud valaki jó budai zöldet ajánlani kóstolásra? Mert amit eddig kóstoltam, az mind pusztító savakkal rombolt.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.10.06. 08:50:31

A Stericleant mi vagy 5 éve használjuk hébe-hóba. Nem kérdés, hogy elképesztően hatékony gombaölő szer. Gyakorlatilag azonnal lemossa a lisztharmatot és bármilyen más gombás fertőzést. Rothadás ellen is nagyon hatékony.

Ugyanakkor ez sem csodafegyver. Egyrészt a hatása gyakorlatilag pár másodperces. Vagyis ha a szer nem éri el a zártabb fürt (juhfark, olasz) belső gombatelepeit akkor az a fújás után egy perccel már elkezd visszafertőzni.
A másik, hogy azért nem egy olcsó szer, bár hektáronként 20 ezer forint környéki áron kinyírni a lisztharmatot nagy nyomás esetén azért vállalható.
A használata azoknak különösen ajánlható akiknek nagyon-nagyon jól porlasztó permetezőjük van. Azzal ugyanis tökéletes hatékonysággal és gazdaságosan lehet fújni vele.
Amúgy ha jól tudom akkor ez egy klóros cucc amit elsősorban a húsüzemek felületi sterilizálására és uszodákban használnak.

Cirfandlia 2017.10.06. 13:03:13

Írhattál volna mustfokot, savat (pH-t) mindenhova gondolom mértél!?? Na milyen érzés 2essel kezdődő mustfokokat látni? ;)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.10.06. 13:33:22

@Cirfandlia: Most mondta a feleségem, hogy a vadfekete "csak" 19,5-ös MM volt, a többi 20-20,5 között mozgott. Ez volt a legcsodálatosabb szüretem eddig. :)

Savat nem mértem, csak kóstoltam, amikor kész a bor, akkor laboráltatok egyszer. Úgysem tudok rajta változtatni, csak borként tompítani - de szerintem idén nem lesz rá szükség.

Kettessel kezdődő mustfokot látni PRICELESS!!!!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.10.06. 13:35:22

@Indoril Nerevar: PONTOSAN ugyanerre a következtetésre jutottam a furminttal: ez a fajta igényli a kilevelezést. Sokkal érettebb, sárgabarackos íze lesz, mint anélkül.

(A szűztermést nem lehet kilevelezni, a földtől 25 centire voltak a fürtök.)

kunzoo 2017.10.06. 20:09:46

@RAMBO:
Bezzeg mikor arról írtam hogy a Furmintot -ha biztosan szüretelni akarsz- ki kell levelezni akkor kaptam hideget meleget főleg Bzolitól. (Ezt bio művelésre értettem)

Azért látszik hogy a Furmint sokkal kevésbé tolerálja a rossz időjárást mint a többi fajta. Ebben látom a korlátját. Egy üzemben ha fő fajtává teszik akkor erősen ingadozóvá válhat a termés. Amíg nem csak ebből élsz meg ez nem probléma. Ha ezzel keresed a kenyeredet akkor kell egy olyan fajta ami biztosabban terem. Na itt jutsz el az Olaszrizlinghez ezen a vidéken:)

Természetesen a Furmint képes kiemelkedő minőségre pár évente. A termesztési költségét viszont minden évben rádobod.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.10.06. 20:41:12

@kunzoo: Szerintem a rajnai rizlinghez jutsz el, ha komoly bort szeretnél termelni meglehetős biztonsággal. Az olasz tényleg termésbiztos, tényleg minden évben hoz egyfajta minőséget - de csak vino della casa minőséget tud. Most 70 forint a szőlő ára. Valahol három kilós terhelésnél jön ki az önköltség.

kunzoo 2017.10.06. 20:55:50

@RAMBO:
A rajnai rizling sokkal érzékenyebb a lisztharmatra valamivel később érik be tehát hűvösebb években annak is bizonytalanabb a termelése. Persze sokkal biztosabb mint a Furminté. Jó borként azért az Olaszrizlinget el lehet adni simán ezerötszáz forintért palackozva helyben. Abból már marad haszon. (Ezt kis pincékre értem, nem a Varga pincészetre)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.10.08. 17:35:30

@kunzoo: Neked a hozzászólásaid alapján komoly gyakorlatod van. Ennek ellenére azt gondolom, hogy meg kellene tanulnunk az egyes szőlőfajtákat művelni. Ezt úgy értem, hogy tájegységenként kellene megvizsgálni, hogy mi jó ott, azon a területen az egyes szőlőfajtáknak. Semmi efféle irodalom, kutatás nem áll rendelkezésre.

Szóval ha lenne ilyen, akkor lehetne eldönteni, hogy a furmint egyáltalán biztonsággal termelhető-e a Balaton Felvidéken. És ha igen, akkor milyen területeken, milyen kitettsége, milyen metszéssel, milyen zöldmunkával.

Nekem az olasszal nincs bajom, csak annyit merek megjegyezni, hogy ez a legolcsóbb szőlő, és bizonyos üzemi méret alatt ezt termelni baromság, mert elveszi a helyet a legalább ilyen termésbiztos, de kétszer annyit hozó szőlőfajták elől. Nem vagyok oda az Irsaiért, de 30%-kal többet hoz és három héttel korábban terem mint az olasz. A kékfrankos meg kétszer annyiba kerül és gond nélkül fennhagyható addig, amíg megérik.

Szóval ha MÉG 25 hektárt tudsz venni egyben, oda semmi mást nem javasolnék, mint olaszt, de ha 4 hektár alatt gazdálkodsz, akkor a pénztárcád ellensége vagy, ha olaszt ültetsz.

scitec92 2017.10.09. 08:28:18

@RAMBO:
Én az Alföldön termelek szőlőt jelenleg 6.5 hektáron. Idén telepítek egy hektárt négy fajtával. Kékoportót, kadarkát, generosát, kövidinkát. Ezeket nem leadásra akarom termelni, hanem egy mikro-borászat beindítására. Erre baromi nagy igény van erre. 50km körzetbe jó, ha van 3db borászat (nem a vegyészekre gondolok) Ahol én termelek, itt a mikroklíma nem kedvez semmilyen fehérszőlőnek csak a kövidinka boldogul. Ezért is az ültetvények 80% kékszőlő: Kékfrankos, Zweigelt, Kékoportó, Cabernet sauvignon. Nekem van 5 hektár kékfrankos és 1.5 hektár cabernet sauvignon. Korábban volt 1 hektár vadalanyba oltott oportó. Ez termett stabilan 280-300 mázsát. A rekord 338 volt, 120cm tőtávolságra... Már második éve van, hogy az oportó és a kékfrankos ára egyforma. Egy kékfrankos a büdös életbe nem terem 150-180 mázsánál többet. 90 forintos szőlőáraknal meg egy ekkora üzemméretnél elgondolkoztató, hogy mit éri meg termelni. Viszont foggalmam sincs, felétek hogyan él meg az oportó, mennyire rohad, milyen a termésbiztonsága.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.10.09. 08:45:17

@scitec92: Semmilyen tapasztalatom nincs az oportóval (bár nagyon szeretem a borát). A kékfrankos ára itt - integrált növényvédetten, nem bióban - 140 forint körül volt, ha jól tudom. A rizling 70-90 között mozgott.

Nálam egy hektáron olyan 40-80 mázsa szőlő teremhet, több nem.

Szerintem te csinálod jól: ha kicsiben dolgozol, egyedinek kell lenned, vagy valami ultra minőséget kell előállítanod a tömegfajtákból. De ott vissza kell fognod a tőkéket, hogy íze is legyen a szőlőnek, és brutál jó talajt kell csinálnod hozzá, ami nem egyszerű dolog.

scitec92 2017.10.09. 09:23:03

@RAMBO: 140ft már valamivel jobb ajánlat, de gondolom a 80 mázsa a megengedett a kékfrankosnál is. Viszont így, hogy vissza van fogva a tőketerhelés jobban lehet takarékoskodni a vegyszerrel, igaz a zöldmunka borzalmas lehet, mert azokban a jó talajokban nagyon kívánkozik bőven teremni a szőlő. Más: Még telepítés előtt szeretnék veled konzultálni vagy ami mégjobban tetszene: megtekinteni az ültetvényedet. A mikro-borászathoz csak is minőségre termelnék és bevallom: ebben nincs nagy tapasztalatom. Főképp művelési mód, támrendszer kivitelezése érdekel. Erre még most is csak az átkozott egyesfüggönyre telepítenek, ami az én célomra nem alkalmas. Ha tudnánk találni egy szabad fél napot, annak nagyon örülnék! Üdv, Bence

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.10.09. 10:08:36

@scitec92: Nyugi, nem te leszel az első látogató. :)

Hétvégén lennt leszek, de szüretelünk, amíg ázik, megmutogathatom azt, ahogy mi csináljuk.

scitec92 2017.10.09. 10:56:03

@RAMBO: Rendben, akkor valahogyan konzultáljunk már a részletekről. Esetleg a számod elküldöd az email címemre? bence.sajo[kukac]gmail[pont]com

Indoril Nerevar 2017.10.09. 10:58:47

@RAMBO: @kunzoo: Az olasz kontra rajnai versenyben érdekes lehet megnézni a Villa Tolnay borait, ahol mindkettőt készítik, mondhatni azonos körülmények között; sőt, reduktív borokat is dobnak piacra mindkettőből. Azért ha az ember elég számú, bármilyen rizlinget kóstol, látja, hogy nem az a fajta, amivel tele kéne ültetni egy tanúhegy déli oldalát - ezért nem tudom lelkileg megemészteni pl. a Sandahl tevékenységét sem.

Az én esetemben a sorozatos kóstolási csalódások arra sarkallnak, hogy fokozatosan alakítsam át a kis ültetvényemet, és ha veszek is hozzá, olaszt vagy rajnait semmiképpen sem fogok rakni. (Jelenleg csak azért tervezek megtartani egy kisebb darabot az ősöreg tőkékből, mert kóstoltam egy Borbély Olaszrizling késői szüretet, és van egy olyan hitem, hogy 10-ből 2-3 alkalommal ez nálam is működhet.)

kunzoo 2017.10.10. 10:25:34

@Indoril Nerevar:
Ha figyelemmel követted a korábbi beszélgetéseket is akkor látszik hogy most nem a fajta borának az értékéről van szó hanem a termesztés biztonságosságáról. Mondhatnánk az olaszrizling a sűrű fillér, a Furmint a ritka forint. Ha akkora az üzemméret ahol a szőlő és borkészítés fő bevételi forrás akkor kellenek olyan fajták amik megtermelik a filléreket hogy mikor kiesik a Furmint akkor ne halj éhen a következő évig.

Tokajban is ott a Furmint mellett a Kövérszőlő, Hárslevelű, Zéta. Nem kötik az orrodra a pontos fajtaösszetételt ha nem akarják.

kunzoo 2017.10.10. 10:30:55

@RAMBO:
A tájegységet felülírja az időjárási szélsőségek elviselése. Ugyanazon tájegységen teljesen más volt az ősz 2012,2009,2013 mint 2010,2014. (a Balaton felvidékre érve) "átlagos" év szinte nem is volt. A hőmérséklet és csapadék átlag nem mond semmit hisz lehet olyan év (átlagos) tán nem is létezik.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.10.10. 12:06:15

@kunzoo: A rossebb tudja. Szerinted az az élet, hogy pincénél adod el ezeröcsiért a borodat?
Ugyanakkora melóval, ugyanannyi beruházással, ugyanannyi figyelemmel csinálhatsz olyan bort amivel nincsen tele az egész Balaton régió és ha jót csinálsz akkor háromezerért is el tudod adni.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.10.10. 12:26:34

@kunzoo: erre reagálva ->

"a Furmintot -ha biztosan szüretelni akarsz- ki kell levelezni akkor kaptam hideget meleget főleg Bzolitól. (Ezt bio művelésre értettem)"

A kilevelezés egy összetett kérdés. Az nem kérdés, hogy ha felszívódó szerekkel előzöd meg a lisztharmatot akkor bátrabban hagyhatod fedettel a fürtüket, de ha kontakt szerekre korlátozod a védelmet akkor fokozottan fontos, hogy egyrészt a szer rendesen elérje a fürtöket és a napfény/szél is ki tudják fejteni a jótékony hatásukat. Ez már inkább a lombsátor menedzsment témája, ami egy örök téma. Ha napsütéses és meleg évünk van akkor a túl nagy lombfelület egy tápanyagban gazdag területen korai cukor érettséget eredményezhet ami kevésbé ízes, de alkoholos bort ad. Ez nem biztos, hogy kívánatos. Ugyanakkor ha kevesebb a napsütéses órák száma és a hőmennyiség akkor minden négyzetcentiméter levélfelület fontos az éréshez. Ugyanakkor pont az ilyen években szokott nagy lisztharmat nyomás is lenni. A mi tapasztalatunk az, hogy a túl korai teljes fürtzóna kitakarása semmiképpen nem szerencsés. Ahogy a fürtzóna telje sátorban hagyása is csak az extrém napsütéses és nagy UV sugárzású években lehet üdvözítő. Ezért én az arany középutat tartom jónak. Ami azt jelenti, hogy a keleti oldalát a fürtzónának kitakarjuk, a nyugatit pedig inkább védjük. A tetejezés és egyéb zöldmunkák időzítésével pedig kalibrálni lehet a kívánt lombfelületet.

De sablonosan használható nyerő recept az nincsen.

A furmint pedig tényleg melósabb és mennyiségileg kockázatosabb fajta mint az olaszrizling. Ez szinte közhely :) Ugyanakkor a jól elkészített és egyedi stílusú, termőhelyi tipicitást felmutatni képes furmintnak hatalmas piaca van. Jóval nagyobb és jóval erősebb mint az olaszrizlinggé.

kunzoo 2017.10.10. 12:51:02

@BZoltan:
Üdv! Épp a következő hozzászólásodban említed hogy a Furmint melósabb és bizonytalanabb fajta. Akkor nem áll az "ugyanakkora melóval"...kezdetű mondatod.

Félre ne érts nem vagyok a fajta ellensége de korábban Rambo írt egy bejegyzést az OR úgymond értelmetlenségéről és kiállt a Furmint mint fő fajta mellett. Erre reagáltam igazából.

Csodás borok születnek Furmintból de rossz években egyenesen szörnyűek is lehetnek. Azokkal a tételekkel is kell kezdeni valamit. Általában elházasítják. Ha kiadnád őket önálló borként (nincs ami "felszívja") akkor utána hiába van jó éved a vásárló vagy elhiszi vagy nem hogy két rossz tétel után ez már igazán jó. Tudtommal ti is több fajtával dolgoztok.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.10.10. 13:04:25

@kunzoo: Mi 2009 óta készítünk bort furmintból. Azóta volt pár egyszerűen nem éppen nevezhető évjárat. Soha nem kellett elházasítani a furmint termését és úgy érzem, hogy szégyenre sem volt még okunk a furmintjaink miatt.

Az, hogy "melósabb" pusztán annyit jelent, hogy ugyanannyi melóval a nehezebb években kevesebb frumintot szüretelünk. De ezt a nagyobb presztízs ész egyértelműen karakteresebb és egyedibb stílus miatt érvényesíthető magasabb ár bőségesen kompenzálja.

Ezért értek egyett Rambóval.

Ha egy kézműves, organikus szemléletű 3-5 hektáros birtokot akar valaki mostanában felépíteni a Balaton régióban akkor olaszrizlinget szerintem annyit érdemes csak ültetni amennyinek a termését vagy jól el tudja házasítani a gazda vagy meg tudja inni maga. Ugyanis gazdaságilag ebben a kategóriában az olaszrizling egy zsákutca.

Nálunk három fő fajta van, a furmint, juhfark és hárslevelű. Olaszrizling és további 10+ fajta inkább csak örömből és/vagy lojalitásból van.
Ez a furmint-juhfark-hárslevelű trió egy nagyon megbízható és nagyon hálás alap. A birtokunk 16 éve során egyet olyan döntésem volt amit minden kétségen kívül tökéletesnek tartok és ez pontosan ezen három fajtára való szavazás volt.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.10.10. 13:15:18

@BZoltan: Elöször is: mindkettőtöknek igaza van. Aki óvatosabb, az a nehéz évekre is gondol a biztos rizlinggel. Aki igazán nagyot gondol, az meg kockáztat. Ez pontosan olyan, mint a kockázatkerülő/kockázatpreferáló magatartás befektetések esetén. Senki nem hülye, aki állampapírban tartja a pénzét, de az se, aki részvényekben diverzifikál. Egyszerűen mások vagyunk.

Lehet olasszal is biztosítani a rezsit, de szerintem kékfrancival sokkal területhatékonyabb. Olaszt én csak ultramodern ültetvényben, minimum 5000 tőke/ha területen termelnék, mindent gépesítve.

Jó metszés után nincs különbség egy "csúcsolasz" és egy így termelt olasz között minőségben, ha egyforma a talaj. Ezért nem hiszek az olasz "csúcsborban". Mert ha agyagtalajon koncentrálsz terméskorlátozással, akkor nem mélyül az íze, hanem olyan lesz, mint a lekvár. Tehát pont az a fajta, ami nem bírja a terméskorlátozást. És attól, hogy egy olasz édes a késői szürettől, attól még nem lesz csúcsminőség - csak édes.

És Zoli, az én legjobb választásom a Gohér volt. Hat csillag egy ötös skálán.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.10.10. 13:23:43

@RAMBO: Az olaszbana csúcsbor titka szerintem a klónválasztásban van. A régebbi, apróbb szemű és fürtű olaszrizlingek az én spekulációm szerint többre képesek.
De ezzel együtt az olaszrizlinget illetőleg egyetértek veled.

Az klassz, hogy a gohér neked bejött. Azért majd egyszer (amikor kész lesz) gyere el megnézni a lisztes és a mézes borát is :) A sárfehért még meglátjuk, de szerintem az is jó ló.

kunzoo 2017.10.10. 13:49:08

@RAMBO:
Ez nem vagy-vagy kérdés hanem egy borászaton belüli arány. elég csak öt hektár beruházását nézni: simán el lehet költeni negyven-ötvenmillió forintot mire elindul. Rá még pár millió a művelési költség a termőre fordulásig. Ott elég két rázósabb év a termés/minőség szempontjából és már csődbe is mentél. Zolinak igaza van hogy mellé tette a juhfarkot és a Hárslevelűt. Kérdés az hogy a Somlón kívül (ami azért mégiscsak a legkisebb borvidék) a többiek mit tegyenek melléje. Nem hiszem hogy tömegek akarnák inni pl. a Dörgicsei Hárslevelűt. Juhfarkot még talán.

Az előbb megnéztem az Árukeresőn a tokaji furmintokat: Igen széles a piramis alja. (lehet nem is furmint csak a címkéje az)

A kékfrankos remek fajta. Egy dolog nem tetszik benne: rossz évben ha nem jó vörösnek, valahogy rozénak sem jó. Művelni könnyű, lisztharmatra érzékeny. Az ESCA eléggé irtja. Gyorsan elkezd cukrosodni de a végére nagyon belassul. Akkor jönnek azok a napok mikor egy-két tizedes fokjavulásért mázsákkal fizetsz naponta mert a seregélyek és a vaddisznók, egyéb vadak megtalálják.

Én abban nem hiszek hogy attól lesz valami jó bor hogy termést korlátoztál. Ha ettől függene ez lenne a világ legegyszerűbb melója. Túlzásokba persze lehet esni. Kékfrankoson mértem már nyolcvan dekás fürtöt. Furminton kiló fölöttit is. Mennyit hagysz egy tőkén? másfél fürtöt? Sok esetben alacsonyra jön ki a terhelés de akkor inkább a válogatva szüretelés/lerohadás miatt a tőke attól még többet nevelt ki.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.10.10. 14:09:25

@kunzoo: Hát én nem is a hársat tettem mellé. Megnéztem, hogy melyik borok a legdrágábbak (muskotályos fajták és a kékfrankos) és azt.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.10.10. 15:46:13

@kunzoo: A hozamkorlátozás egyértelműen minőségi javulást eredményez és a termőhelyi tipicitást erősíti.
Lassan tíz éves lesz ez a posztom a témában: www.juhfark.hu/hu/blog/yield_control/

Azért nem a világ legegyszerűbb melója ez mert egy hozamkorlátozott ültetvényről nem szabad olcsó bort csinálni. A magasabb árszegmensben pedig nagyon komolyak az elvárások és kőkemény a verseny is.

Szóval egy 1-1.5kg/tőke hozammal nem lehet ezeröcsis majdhelybeneladom borral várni a betoppanó fogyasztót, mert ez egyenes út a teljes csődhöz. A prémium szegmensbe belépésnek sok feltétele van. A metszőollóval csak elkezdődik a meló, de a neheze csak ez után kezdődik.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.10.14. 06:33:33

@scitec92: Küldtem számot a megadott címre, megkaptad?

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása