Pincemunkák

Igazi, gyönyörű téli nap volt a mai: nulla fok körüli hőmérséklettel, ragyogó napsütéssel, hóval, száraz utakkal - kívánni sem lehet jobbat - az ilyen időt a jóisten kellemes matatásra teremtette a borospince körül. Annál is inkább, mert megfogadtam, hogy idén jobban odafigyelek a borászkodásra. Sokkal gyakrabban ellenőrzöm a kénszintet, és minden tartálygumit gyakrabban cserélek - nel lesz többé olyan, hogy leereszt a gumi, és egy vagy több hétig áll a bor úgy, hogy érintkezhet a levegővel. Már csak a fejtések gyakoriságán kellene változtatni, de az borzasztó nehéz, mert a pincémnél nincs folyóvíz, még hideg sem, nemhogy meleg. Mi ballonokban szállítjuk a forró vizet hordómosásához, de az ilyen hideg januárban nem nagy buli, pláne úgy, hogy a kocsival fel sem tudok menni a pincéig.

 

Tehát kénszint ellenőrzés. Már a gimnáziumban is legendásan rossz titráló voltam a kémia fakultáción, és ennek a képességnek a teljes hiányát csak még élesebbre csiszoltam az egyetemen. A legnagyobb problémát az átcsapási szín megállapítása jelenti: nekem a piros és a halványlila között nincsenek árnyalatok. Mutatom: 

 

Átcsapás előtt és után

 

Szóval ha jól állapítottam meg, akkor kb. 30 mg/l ként tartamaz a kastélyos. Vagy kétszerannyit. Esetleg feleannyit. Már rég vennem kellett volna egy olyan eszközt, ami digitálisan megméri a kénszintet - de roppant drága, így egyelőre nem költöttem rá, pedig pont a hozzám hasonló figuráknak találták ki.

 

Most csak a sárfehéret fejtettem le, ami valami elképesztő illatú volt. Ez volt az a szőlő, amit november elejéig fennt hagytunk, a javát megették a madarak, de ami lett - mit ne mondjak, stimmel, hogy ez volt az illatadó a kis küvében. Összesen 20 liter bor lett belőle.

 

Sárfehér söprő és a tiszta bor

 

A juhfark fele annyira se annyira tiszta, mint a sárfehér, pedig jó egy hónappal korábban lett szüretelve. Némi illata van, és finom íze. Tudja hozni azt, amit a jó juhfarkok, azaz nem vad savanyú, hanem telt, jó íze van. A furmintnak semmi illata, de tényleg semmi, ellenben igen jó zamata van. A góhér szép, korai-illatos fajta, idén is sikerült. A kastélyos ezen a héten málnaillatban pompázott, mit ne mondjak, baromi jól állt neki. Csináltam pár szép képet, a facebook oldalon lehet megnézni őket. 

 

2017.01.21. 22:47

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr5412143681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juhostt 2017.01.22. 05:38:30

A meleg vizet üsttel lehetne megoldani legegyszerűbben! Így csak a hideg vizet kell vinni a pincéhez, ott rendszeresíteni egy üstöt és hozzá gázégőt.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.01.22. 11:17:40

@juhostt: Eleinte így csináltuk. Egy csomó szarakodás van a tüzeléssel, mire felmelegszik a víz.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2017.01.22. 12:01:09

@RAMBO: Én gázzal szoktam melegíteni vizet ha kell. 5-10 perc alatt lobogóra forr fel egy bográcsnyi.

kunzoo 2017.01.22. 18:55:19

Ha ritkán tudsz kijárni akkor inkább olajozd a fedők körül a bort. Az olaj tutira nem ereszt le:))

Kis ballonoknál nekem bevált az a módszer hogy régi szódás szifon tetejébe belecsavartam a patront a hosszú csövet ami a fejen van beledugom a ballonba. Két patron általában elég ballononként a gázpárnához. Filléres megoldás.

bakatorro 2017.01.23. 12:20:01

szia Rambo!
érdekelne milyen lett a tavalyi juhfark: mustfok, sav ...
ültettem én is, kíváncsi vagyok...

Genom66 2017.01.24. 08:25:02

Én a kénessav szintet borteszt helyett kálium-hidrogén-jodát mérőoldattal titrálom keményítő indikátor mellett. Az átcsapási pont meglehetősen határozott, markáns. Csak arra kell odafigyelni, hogy a titrálás előtt hazzáadott kálium-jodid ne legyen túl kevés (de nagyon sok se), mert akkor lesz az általad is a képeken mutatott nem túl éles átcsapás. Gondolom a boreszt is ezen az elven működik, csak némileg egyszerüsítve.
Én büretta helyett osztott pipettát használok, persze ezzel titrálni kicsit kényelmetlen, de bőven megszokható.
A közelmultig a laborokban is ez volt a hivatalos mérési módszer.
Büretta, ha használtat ki tudsz fogni, néhány ezerből megúszható (enyémet a jófogáson tavaly 5000 ft-ért adtam el), mérőoldat laborból pár száz ft-ért kapható pár deci, ez évekre elég.
Ami a lényeg, kis begyakorlással abszolút pontosan lehet vele mérni.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.01.24. 08:49:36

@bakatorro: 18,5 körül lett az átlaga. Idén a perenoszpóra fertőzés miatt rothadósabb volt a szőlő, így hamarabb leszedtük. Ennek az is oka, hogy most a "száraz" bor előállításával kísérletezem. Idén már sokkal több lesz belőle, mert a feleségem vágója is termőre fordul, remélem, újra tudok koncentrált bort csinálni.

bakatorro 2017.01.25. 17:33:25

a sárfehér honos volt felénk. azt írják vékony bort adó. tudsz erről közelebbit?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2017.01.26. 09:19:53

@bakatorro: Még nem. Most elöször hagytam fenn október végéig - az biztos, hogy ebben a rettentő trutyó öszben hihetetlenül tiszta illatú bort adott. Még nem kóstoltam, mert pont 20 liter lett, és nem akartam hiányosra tölteni a ballont.

Eddig nagyon almasavas volt, leginkább így tudnám jellemezni, de szerintem nem jól termesztettem: szerintem KIZÁRÓLAG töppedten, későn szüretelhető. Pont, mint a szürkebarát.

bakatorro 2017.01.26. 11:03:54

köszönöm a válaszod. gondolom, egy gyengén savanyú, kovárványos erdőtalajon még inkább savra gyúr.
legalább nem rohad, így írják...
találtam egy olyan furcsaságot is, hogy volt "érmelléki" furmint.
sokat megadnék, ha találnék belőle valahol ...

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása