Talajművelés gépei - magágykészítés és vetés

Ahogy azt már korábban írtam, a szőlősorok közé az ökológiai gazdálkodásban talajtakaró növényt vetünk annak érdekében, hogy annak gyökérzete fellazítsa a talajt, dúsítsa a sorközök életközösségét és zöldtrágyaként visszapótolja a talaj nitrogéntartalmát. A vetés során a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a takarónövényzet magjai eltérő nagyságúak, így az lenne a legjobb, ha sorvetőgéppel lehetne minden vetőmaghoz beállítani a kijuttatott magmennyiséget. Hiába kerestem, de ilyen vetőgépet nem találtam. Maradt hát a szórva vetés, amely nem precíziós munka, de a célnak megfelel.

 

Elektromos szórvavetőgép

 

A vetőgéppel történő vetés nem csak a pontos magadagolás miatt jó, hanem azért is, mert ilyenkor a magok a megfelelő mélységben kerülnek a földbe. Főszabályként a magátmérő tízszerese a vetésmélység, tehát a borsót pl. 4-5 cm mélyre, a főmagot meg 1-2 cm mélyre kell vetni. A szórva vetés lényege, hogy ahogy esik úgy puffanik módon kiszórjuk a vetőmagot, majd valamilyen eszközzel megpróbáljuk a magokat beforgatni a földbe, amilyen mélyre sikerül. Az apróbb magvak nem tudnak a felszínre törni, ha túl mélyre kerültek, ezért az optimális mennyiségnél valamivel több vetőmagot kell kijuttatni.

 

További problémát jelent, hogy a vetőmag kijuttatása és betakarása egy menetben megvalósítható legyen. A magokat aprómorzsás talajjal kell betakarni, hogy a csíra könnyen ki tudjon bújni a földből, és a talaj felszínt finoman tömöríteni is kell, nehogy a szél elhordja a vetést. Ez utóbbi munkafázist a talaj lezárásának hívjuk, nagyon fontos szerepe van a talaj nedvességének megőrzésében is.

 

Összefoglalva: olyan gépet keresünk, ami képes a szórva vetésre, a magágy előkészítésére és a magok betakarására, valamint a talaj lezárására. Van ilyen gép, a MURATORI MZ61SXL, de sajnos csak fűmag vetésére alkalmas, ahogy azt a forgalmazótól megtudtam. A gép működési elvét érdemes megvizsgálni: a gép lénmyegében egy talajmaró, ami egy pálcasorra dobja a felkapált földet, ami a rögöket összetöri, majd az összetört talajmorzsákat elhúzza a nagyobb rögök, kövek fölött - ezért ezeket a talajmarókat "kőtemetőknek" (stone burier) is szokták nevezni. Ha vetőgép is van rászerelve, akkor a vetőszerkezet az aprómorzsás talajba keveri a vetőmagot. A kőtemetők után csatolt hengerrel lehet a talajt lezárni. Mint mondtam, ez a gép sajnos nem boldogul fűmagnál nagyobb magokkal, tehát a kevert zöldtrágya vetésre nem alkalmas. 

 

Kőtemető talajmaró alulnézetből

 

Nem marad más hátra, több gépből kell összeállítanunk egy hasonló képességekkel bíró vetőegységet. Nem lesz ugyanolyan jó, de a célnak meg fog felelni. A traktor elejére egy szórvavetőgépet fogunk szerelni, ami elektromos meghajtású, tehát nincs szükség hozzá első teljesítmény-leadó tengelyre (kardánra). A hátsó hárompont felfüggesztésre egy "kőtemető" talajmaró kerül. A munkaszélességet kell már csak jól megválasztani, aminek két korlátja van. A Kioti NX 5010c traktor vonóereje 50 lóerő (bár ezt nyomatékban kellene megadni, de valamiért ezt senki nem használja) és a szőlő művelése. A 250-es sortávolságú szőlőben ~160 cm-es takarónövény sávval számolunk, ami azt jelenti, hogy minden sorban 90 cm a tőkék alatt szabadon marad - azaz hagyunk közvetlen beszívódási lehetőséget a csapadékvíznek. A 160 cm széles zöld sáv azért is jó, mert a traktor szélessége is ennyi, így nem marad elmunkálatlan sáv a kerekek mögött.

 

Talajmaró lezáró hengerrel

 

Egy lehetséges opció a gépekre: DELEKS SB 165 kőtemető talajmaró és APV KS 40 zöldtrágya vetőgép. A szokásos módon várom a kommenteket: légyszi írjátok le a bevált gépeket és a jótanácsokat!

2016.02.13. 22:38
Címkék: talajművelés

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr608387956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ati981 2016.02.14. 10:47:24

Nem nagyon értek a füvesített sorközhöz, de szerintem a güttler greenmanagert pont ilyen célokra találták ki.
www.agroinform.com/gepeszet/guttler-technologia-a-kerteszetekben-is-22396

jorgecosta 2016.02.15. 10:18:14

nincs valami tipped, honnan tudnék talajtakarónövénymagokat beszerezni? a biocontnál hónapokkal ezelőtt lezárult az előrendelés :(

Cirfandlia 2016.02.15. 10:46:30

Na de mi lesz a takarónövény? Korábbi posztodban (szolo.blog.hu/2014/05/05/talajtakaro_novenyzet) sem térsz ki erre ill. a hsz-ek között említed a biocont magkeverékét, amit már két éve nem lehet rendelni a honlapjuk tanúsága szerint. Én is ezen a kérdésen pörgök már hetek óta, idén mindenképp "zöldítek". Ugye kérdés a növényzet időszakos v. állandó volta, ill. az összetétele. Én nem betárcsázandó zöldtrágyában gondolkozom, hanem állandó borítást adó vegetáción, amit el kellene indítani némi kezdő magkeverékkel. Én fehérherét, facéliát, mustárt, lucernát néztem, mondjuk nagy méhlegelőt nem akarnék, de szimplán fűmaggal sem szeretném a dolgot megoldani. (nálam párszáz m2-ről van szó, a vetés kézzel, a talajmunka rotával történne) Abban sem vagyok biztos, kell e magvetés után tömöríteni a területet...?

grano · http://fuxvolgy.blog.hu/ 2016.02.15. 15:51:05

@Cirfandlia:
a gyorgymag.hu fog neked segíteni szerintem. A vetőmagok sajna csak 25 kg-os zárolt zsákoban kaphatók. (elviekben)

Én most tőlük rendeltem olajretket.

A vetés kézzel, a magágy előkészítés rotával, s vetés utáni bekeverés is rotával történik, persze ilyenkor csak "átsátálunk" a táblán. Kicsiben ez jól működik.

fiatalborivo 2016.02.15. 21:57:13

a biocontnál nekem múlt héten telefonon azt mondták, hogy írjak egy mailt hogy mennyi magot szeretnék és megrendelik. a webshopban valóban nem lehet rendelni, de mailen a megfelelő adatok megadása után elvileg igen. én tegnap rendeltem, még nem igazolták vissza, de reménykedem. Nagy Csongort kell keresni, a honlapjukon fent van az elérhatősége.

Cirfandlia 2016.02.15. 21:59:23

@grano: Köszi, korábban rájuk találtam, de átsiklottam felettük. Azt írják 5 kg-tól is szállítanak.. de most beleolvasva pár leírásba még jobban elbizonytalanodtam; lehet nekem mégis vmi fűkeverék (Töltés, v. szárazságtűrő) kellene...? Nem akarom utána se berotálni, se őrölt mód kaszálni.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2016.02.15. 22:00:25

@Cirfandlia: Egy perc múlva élesítek egy postot, ahol a takarónövényzetről lesz szó.

Cirfandlia 2016.02.16. 09:24:37

@fiatalborivo: Na ez jó hír; tudnak 5 kg-os (vagy még kisebb?) kiszerelést is?

fiatalborivo 2016.02.16. 14:52:54

@Cirfandlia: 5 kg-ot rendeltem én is, tavaly is annyit rendeltem, gond nélkül hozták.

Cirfandlia 2016.02.16. 19:39:30

@fiatalborivo: Na meg is fordult a mail; engem gyakorlatilag leráztak; ha lesz visszamondás akkor van esélyem... "Sajnos még ősszel kellett volna leadnia előrendelését, hogy biztosan megkapja a vetőmagkeveréket" írták; a webshopban levő ismertetőt nem néztem meg alaposabban...
Az a gondom, hogy a nekem szükséges kis mennyiséget magkeverékből nem igazán tudom máshol összevadászni, nincsenek ilyen kis kiszerelések, vagy ilyen típusú magkeverékek.
Bocs hogy széttrollkodom a posztot.

grano · http://fuxvolgy.blog.hu/ 2016.02.17. 17:18:21

@Cirfandlia:
5kg olajrepce mag jött meg a minap.

Cirfandlia 2016.02.17. 22:43:51

@grano: Na most retek vagy repce? ;) Mindegy is, kozben irtam nekik is, a kovetkezo; - irasod fenyeben meglepo - valaszt kaptam:
"Sajnálom nem megoldható. 25kg os ban van minden.
Tisztelettel
Gyarmati Ferenc Ügyvezető
Szentgyörgymag Kft "
Kertem volna 10 kg szarazsagturo fukevereket (nem a szolobe) es 5 kg vegyes magkevereket...

grano · http://fuxvolgy.blog.hu/ 2016.02.18. 05:15:40

@Cirfandlia:
Telefonban másképp hangzik.
Mondjuk tényleg hatalmas baromság ez a nagy kiszerelés.Sokan vennének pár kilót de vmi idióta szabályozás miatt 25kg van csak.
(olajretek, nem tudom miért írtam repcét??)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2016.02.18. 09:20:12

@Cirfandlia: Rosti, vedd meg a 25 kg-ot, használj belőle, a többit átveszem.

kunzoo 2016.02.18. 19:40:30

@RAMBO:
Üdv! Ezek szerint lassan eljutsz a műtrágyaszóró használatához mint vetőgép. Akkor is mondtam hogy az apró magot homokkal vagy perlittel keverd úgy könnyebb használni. A vetőgép repítőtárcsáján az idomok szöge állítható tehát a szórás szélességét is változtatni tudod.

Azt nem igazán értem miért akarsz egy menetben ennyi mindent megoldani. Ha ötven hektárról lenne szó érteném. Az egymás után kapcsolt dolgokkal az a gond hogy a munkafázisok sebesség igénye nem biztos hogy ugyanaz.

A talajmaró rémségesen rombolja a talaj szerkezetét nem biztos hogy jó lesz. Zöldtrágyáról, takarónövényről beszélünk nem ezt akarod termeszteni. Kár annyira kinyalni a fenekét.

Ha a vetőgép kicsit beleszórja a magot a sorba nem baj mert a sorművelő kultivátor úgyis kiirtja . Kár emiatt számolgatni a centiket.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2016.02.19. 08:40:52

@kunzoo: Értem, de mit ajánlanál magágykészítésre, ha nem talajmarót? 5 cm-es mélységre állítanám, így csak a legfelső réteg szerkezetét teszi tönkre - kb. két hétig, amíg kikel a takarónövény.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása