Szőlőművelő traktor választás Utolsó pár előre fuss!

A hét végén meghoztam a döntést traktorügyben. Azt hiszem, "mérnöki" döntés született - ahogy a traktorvásárlási vívódásom vargabetűit egyre nehezebben követő motoros cimborám nevezné - azaz ár/teljesítmény arányban a legjobbat választottam. Ez persze a saját szempontjaim szerint érvényes döntés, tehát előre jelzem, hogy mindenkinek igaza van, aki bármilyen más döntésre jut. Én igyekeztem annyira körüljárni ezt a témát, amennyire csak lehetséges - aki olvassa ezt a blogot, az tudja ezt. Tehát az általam vizsgált szempontok szerint, az én üzemi méretemhez (8 ha), többségében modern támrendszerű szőlőhöz ma a legjobb vétel a Kioti NX5010c.

 

Kioti

 

Amint azt a sorozat bevezetőjében elmondtam, elsősorban az 50 lóerő körüli kompakt kategóriájú traktorok között keresgéltem. Ökológiai gazdaságban, ahol ügyelünk a traktor súlyára, az 1700-2100 kg körüli traktorokban gondolkozunk. A vontatott eszközök vonóerő igénye nem haladja meg a 45 lóerőt (amit egyébként nyomatékigényben kellene megadni). A válogatásból kizártam a kínai traktorokat - lehet, hogy a tömkelegek népének mindegy, ha az arcába van irányítva a kipufogó, de szerintem a hunok pont az ilyen baromságok miatt hagyták faképnél a kínaiakat, nem a Nagy Fal miatt. Nem térek ki arra, hogy a súly és a hengerűrtartalom miért nem megfelelő nekem - keleti nyitás ide, keleti nyitás oda - egyszerűen nem akartam kínai traktort és kész. 

 

A kompakt kategóriában három nagyobb csoport létezik, amelyikből az egyenlő kerekű traktorokat (némelyiket forgatható üléssel) is azonnal kizártam a lehetőségek közül. Előnyük, hogy alacsonyan van a súlypontjuk, de a vezető cserébe a régi sóbányavonatok módján üldögél a traktoron - ezzel én nem tudtam megbarátkozni. A másik két kategória - nagyon durva ráúszással - az olasz kistraktorok és a japán (dél-koreai) traktorok versenyét jelenti. A legszembeötlőbb különbség a fülke padozatában és - ezzel szoros összefüggésben - a gépből való kilátásban rejlik.

 

Az olasz mintájú traktorok (Same Solaris/Deutz Agrokid/Lamborgini R1/Landini Mistral/Goldoni Ronin) padozatán középen fut végig a kardánbox, olyan 25-30 cm magasan, így a traktorba nehezebb beszállni, de a súlypont is alacsonyabbra kerül - a meredek területeken ez előny, amit azonban nem érdemes túlértékelni: egy 1,7 tonnás gép súlypontját nem a vezető 100 kilója fogja a boruláspont fölé vinni. A traktorok hasmagassága 35-40 cm körül van, ami egy normálisan művelt szőlőben bőven elegendő. Ezekben a traktorokban nagyon csendes motorok vannak, szinte mintha személyautót vezetne  az ember - igaz, nyomatékban kb. 15-20%-kal el is maradnak a japán traktoroktól (120 vs 140 Nm). Vicces, de több olasz traktorban is japán motorok (Yanmar, Mitsubitsi) vannak. Az olasz traktorok burkolata szinte teljes egészében műanyag és valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy a traktorok súlya 1700 kg körül van. Ehez a kategóriához sorolható még a Tuber traktor, amelyiknek Achilles-sarka a váltója. Óriási árelőnye van, ami szerintem ebből ered. 

 

A japán kistraktorok nagyon jó hírnévnek örvendenek, mert a rendszerváltás után elárasztottak bennünket a 20-30 lóerős kertészeti kistraktorok, amelyek gyakran 20 évesnél is öregebbek, de felújítás után még legalább ugyanennyi év van bennük. A szamurájok leszármazottai számára ismeretlen fogalom a beépített elévülés, gondolom egy törött csapszeg miatt érkező reklamáció után még ma is a gyártósor mellett elkövetett rituális öngyilkosság a kárrendezési folyamat első lépése. Ezek a gépek (Kubota/Iseki/Kioti) az örökkévalóságnak vannak építve - ezért a karosszériájuk is jobbára fémből van. Valószínűleg a summobírkózók életpálya-modelljének fontos alkotóeleme a kompakt traktorok vezetése, ugyanis a kimondottan girnyó félszerzeteknek készülő japán autókban tapasztalható kínos helyhiánynak, imádkozó-sáska pozícióba tervezett vezetőülésnek nyoma sincs ezekben a traktorokban, sőt, a kabint mintha egy repülőtér légiirányító-tornyáról emelték volna át a traktorra, olyan parádés panoráma kilátás biztosított. Kis túlzással még a kerekek alá is be lehet látni. 

 

És itt jön az első szubjektív vélemény: szerintem az olasz mintájú kompakt traktorok a kisebb, kertészeti traktorok alapján készültek, csak kicsit nagyobbak, és kaptak egy kabint. Szerintem ezek a traktorok is elegendőek szőlészetbe, de a japán mintájú traktorok vitathatatlanul traktorabbnak néznek ki. Mintha a japánok a nagy traktorokat kicsinyítették volna le úgy, hogy a fülkében megtartották a "nagy" gépek megszokott környezetét. És bár a kezelőszervek mindkét féle traktornál kézre állnak, a fent leírtak miatt a japán traktorok sokkal macsóbbak. Sehol egy felesleges gumiharang, ellenben masszív fém kezelőkarok, kényelmes fogókkal a végükön. Egész egyszerűen a japán mintájú traktorok dögösek - és itt vettem figyelembe Lali cimborám "mindennapos kéjes munkavégzés" sejtését, amely kimondja, hogy ha olyan géppel dolgozol, amit szeretsz, akkor jól érzed magad még az unalmas munkában is.

 

Így már csak három versenyző maradt: a Kubota, az Iseki és a Kioti. Hogy miért három? Másfél évvel ezelőtt, amikor ez a válogatási mizéria elkezdődött, megnéztem a Kioti EX50 traktort, amit a szervíz miatt kizártam. Mára ezt a kérdést másként látom. A feleségem VW kisbuszának javításait egy Opel szervíz végzi. Ha alkatrész van (márpedig az van) akkor a szerelés megoldható. 

 

Ezek a gépek egymástól kb. másfél millió forintnyi távolságra helyezkednek el, a fennti sorrendben. A Kubota és a Kioti korábban ráadásul valami együttműködés-félében is volt, így a Kioti egyértelműen a Kubota koppintása - amit azóta önerőből fejlesztenek tovább. És ezen a ponton számított nagyon sokat Sándor cimborám véleménye, aki komoly mérlegelés után egy dél-koreai autót választott magának - eléggé cáfolhatatlan érvek alapján - és egy balatoni próbaúttal bizonyította is, hogy nem tévedett. Mougrein barátnőm arra figyelmeztetett, hogy ne költsem feleslegesen a pénzemet, a közel azonos traktorok közül válasszam az olcsóbbat. A szomszéd falu gazgálkodójának hat és fél éve nem volt prolémája a saját traktorával - mind-mind újabb érvek a Kioti mellett. 

 

Kioti NX5010c

 

De mégsem csak a józan észérvek döntötték el a kérdést. Amióta vezettem az EX50-et, mindent ehhez a géphez hasonlítottam. Minden más traktor hozzá képest volt valamilyen. Talán az ISEKI tetszett jobban - de nem azért veszek traktort, hogy a kocsma előtt a helyi hajadonok csupasz melleikkel szappanozzák le az ablakot. Az elvégzendő munkára a Kioti tökéletesen megfelelő. És a tökölésnek van egy pozitív hozadéka is. Időközben az NX5010c leváltotta az EX50-et - és ha lehet, még dögösebb lett. Tegnap voltunk próbavezetésen - és megadtam magam. Nekem ez a traktor kell.

 

"Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam. Nyugodt lelkiismerettel lépek a kötelesség útjára." 

 

2015.08.31. 15:57
Címkék: traktor

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr677744108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kunzoo 2015.08.31. 22:10:52

A lényeget eltitkoltad. Mennyi az annyi?

Nálam káromkodás van. Elszakadt az olasz csodán a kuplungbovden. Három hete várok arra az istenverte alkatrészre. Itt a szüret, a guta megüt. Ilyenkor válik széppé a ragyás MTZ. Ott egy ilyen szituáció nem fordulhat elő.

Erre nagyon figyelj, a forgalmazó a szemedbe hazudik bármit hogy eladhassa a gépét. Hogyne persze, van szerviz, értünk hozzá, alkatrész is van természetesen. Csak nem a raktárban hanem a gyárban jó messze. Nem hajlandóak készletet tartani mert az anyagi áldozattal jár. Tapasztalatom szerint két héttel érdemes számolni.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.08.31. 22:14:17

@kunzoo: Az NX5010c listaára 6,49 Mio forint.

Sajnálom, nekünk a kocsink szart be ... átérzem, amit érzel. Ráadásul nekünk hajtókarcsapágy a probléma - szóval durva lesz, anyagilag is. :(

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.09.01. 08:28:57

"...nem azért veszek traktort, hogy a kocsma előtt a helyi hajadonok csupasz melleikkel szappanozzák le az ablakot. "

Azt hiszem, hogy nálad is meg nálam is súlyos problémák vannak a motivációs bázissal :D

Amúgy gratulálok a döntséhez. Alapos munkát végeztél, az fix.

vilag 2015.09.01. 10:49:40

@RAMBO: Én is csak gratulálni tudok a döntéshez! Egyelőre a videót nem tudom megnézni a munkahelyi Youtube tiltás miatt,de a képről egész pofás kis traktornak tűnik!

Anélkül, hogy a zsebedben turkálnék: saját erős vásárlás lesz, vagy hitel? Ha hitel, akkor mindenképpen a Növekedési Hitelprogramot célozd meg, mert 2,5% a kamat, ami úgy hiszem jelenleg verhetetlen.
Ha minden jól megy, akkor én még a héten aláírok és akkor elhozhatjuk a masinát :)

Neked mikorra várható, hogy a feneked alá kerüljön a gép?
Kíváncsian várom a képekkel tuningolt beszámolót!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.09.04. 06:32:47

@kunzoo: Ja, az árat elfelejtettem: listaáron 6,49 mio egy ilyen gép.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása