"Egyszerűsített" adóraktár

Ahogy Lajos cimborám szokta mondani, hogy minden terméket azzal kell hirdetni - ami egyáltalán nem jellemző rá. A múltkor, amikor tűrhetetlen hangyaírtó szagra panaszkodtam a szobában, felolvasta az általa fogyasztott meggytea összetevőit (ami felelős volt a szagért) - mondanom sem kell, hogy meggyből volt benne a legkevesebb. A NAV pontosan e logika mentén nevezte el az egyszerüsített adóraktárat: az engedélyezéshez szükséges szekérderéknyi papírost körmönfontan egészítik ki a kiismerhetetlen ügymenettel.

 

Én bedőltem Zotykos cimborám "csak menj oda, segítenek,semmi gond nem lesz" tanácsának - elfelejtettem, hogy amikor együtt dolgoztunk fél évbe került neki beszereznie egy rohadt lábtörlőt. (Végül valami "Interlábtörlő" vagy "Lábtörlőközpont" nevű céget kerített, akik - ha jól emlékszem - fél millió forintos ajánlatot adtak.) Efféle ügyintézéshez képest mondjuk a NAV-ban olajozottan mennek a dolgok - minden máshoz képest viszont nagyon nem. Aki tehát el szeretné adni a borát készüljön a legrosszabbra, de garantálom, hogy még így is fogja kellemetlen meglepetés érni.

 

Mindenekelőtt gyűjtsük össze az alábbi papírokat:

  • a borospince tulajdoni lapja (nem kell az eredeti);
  • kézi helyszínrajz a pincéről;
  • a hordók leltára (berajzolva az alaprajzba az elhelyezkedésük, anyaguk, méretük);
  • a pince működési engedélye (amit a Nébihtől kell most éppen beszerezni);
  • erkölcsi bizonyítvány;
  • őstermelői igazolvány fénymásolata;
  • hegyközségi kódszámot tartalmazó eredeti okirat.

 

Ha az ember őstermelő, akkor időnként lejár az őstermelői igazolványa. Gondolom a fénykép miatt - bár az nincs benne. Akkor az lehet az oka, hogy a jámbor paraszt feladja az őstermelést, elmegy inkább nemzetgazdasági miniszternek, oda feleannyi papír sem kell - sőt, még diploma sem. Szóval meg kellett újítani a tavaly kiváltott őstermelői igazolványt, mert idén mindenkinek lejárt. Ezt a falugazdásznál kell intézni, hála istennek, mostmár bármelyik falugazdász elintézheti, így szerencsénkre a gödöllői aranyos falugazdász segítségével ez kb. egy óra alatt simán megvolt.

 

A pince működési engedélyét a Nébihtől kell beszerezni az itt leírtak szerint. Ha a minimumra törekszünk, akkor ezt kell beküldeni:

  • a letölthető kérelmet;
  • a borospince tulajdoni lapját;
  • és egy helyszínrajzot (én a pince tervrajzát csatoltam).

A bejelentés után helyszíni ellenőrt küldtek ki, aki időpont egyeztetés után megjelent, szemlét tartott, majd néhány hétre rá megkaptuk az engedélyt, szép, címeres papíron. Be is kereteztettem, itt van a polcomon. 

 

Az erkölcsi bizonyítvány adatlapját a postán kell igényelni, és elküldeni a Belügyminisztériumnak, akik 1-2 hét alatt visszaküldik, hogy szerintük mekkora gazemberek voltunk az elmúlt években.

 

És végül egy utolsó csavar: a hegyközségi kódszámot igazoló okirat nem létezik. (Mi egy eredeti MVH papírt adtunk, amin (mellékesen) szerepelt ez a szám.)

 

Telefonon feleségem egyeztetett a NAV-val, ahol elmondták, hogy mi minden kell, letöltöttük a nav.gov.hu oldalról a megfelelő kérelmet (ezt itt keressétek), aminek egy részét ki is tudtuk tölteni, de az 1-2-3 pótlapnál elakadtunk. Ezzel a részleges kitöltöttséggel és a mellékletekkel megjelentünk a NAV lakcím szerint (nem telephely szerint!) illetékes Engedélyezési Osztályán annak rendje-módja szerint izzadó tenyérrel, ahogy általában az olyan helyen viselkedik az ember, ahol rajta kívül mindenkinek oldalfegyvere van. 

 

A miniszoknyás pénzügyőrnők kedvesek voltak, és már majdnem jól éreztük magunkat, amikor kiderült, hogy valami nulladik lépést elfelejtettek telefonban mondani nekünk, és még ki kell tölteni egy VÁM azonosító szám (VPID) kérő adatlapot (magánszemély, őstermelő esetén a 12VBM), ami ahoz kell, hogy az eddig összegyűjtött kazalnyi papírt egyáltalán be tudjuk adni. De ezt a számot természetesen egy másik ügyosztályon (a VÁM Osztályon) kell igényelni. Az eljárási díj 3000 forintos csekkbefizetéssel róható le, amire azt a VPID számot kellett volna felírni, aminek a létezéséről egy perce értesültünk.

 

Ezen a ponton reménytelenül töltöttük a lapokat, ikszeltük be, amit kb. jónak láttunk, írtuk alá nem tudom én hány pédányban a mittudoménmit. Pár nap múlva visszamentem

  • a személyes okmányaim másolatával (személyi igazolvány, adókártya, lakcímkártya)
  • és a 12VBM nyomtatvánnyal

aminek hatására beindult a gépezet. Kijöttek a helyszínre ellenőrizni a pincét a területileg illetékes pénzügyőrök, felvették a pince adatait (még a szellőzőnyílásokat is), az ott tárolt bort, és a hordókat. A jegyzőkönyvet aláírtam, figyelmeztettek arra, hogy ne tartsak itt más alkoholos italt, adjam be rendesen határidőre a jelentéseket (szüret előtt és után), és szóljak nekik ha új hordót veszek vagy a régit kidobom - és akkor jó barátok leszünk.

 

Itt tartunk. Ha lesz még érdekes fordulat, megírom.

2015.03.14. 22:54

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr547270045

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csite 2015.03.15. 16:48:11

Ugye azt is elmondták, hogy bármilyen tároló edényt beviszel-kiviszel a pincébe-ből, azt mindig be kell jelenteni, új rajzot készíteni és beküldeni nekik, és kijönnek ellenőrizni?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.03.15. 18:49:10

@csite: Ja, ja, ezt akartam írni a végén. Kicsit vicces ez a rendszer.

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.03.16. 12:32:11

@csite: Szerencsére azért előre szoktak szólni, hogy jönnek és össze lehet azért annyira melegedni mindenkivel, hogy az esetlegesen felmerülő amolyan elméleti kérdésekre akár hagyományos módon is lehessen választ találni. Legalábbis én ezt hallottam :) ha érted...

csite 2015.03.16. 12:42:48

@BZoltan: persze-persze, csak mennyivel egyszerűbb lenne, ha nem ilyeneken múlna a legális üzemeltetés

Miért nem elég nekik az, hogy a megfelelő mennyiségek az adóraktárban vannak? Miért fontos, hogy 2×200 literes hordóban, vagy egy 400-asban tartom a bort? :o

BZoltan · http://www.juhfark.hu 2015.03.16. 13:01:46

@csite: Dehát miért is pont ez a része a boros adminisztrációnak ne lenne arcpirítóan ostoba?

Nálunk konkrétan volt egy ilyen ellenőrzés amikor az őstermelői rendszeről a Kft-re tértünk át. Elvileg egy ilyen átvezetést csak úgy lehet megcsinálni, ha csontszáraz edényekkel leszámol az őstermelő majd csontszáraz pincével feliratkozik a Kft. A hatóságot persze nem érdekli, hogy egy pincében olyan nincs, hogy minden hordó üres. Kretén rendszer.

Norbertus 2015.03.20. 11:04:23

Sziasztok, eddig nem szóltam hozzá csak olvasgattam a blogot, követgettem a dolgokat. Szóval mi is telepítéses borászatépítős időszakunkat éljük, túl már számos buktatón (borvidéken kívüliként csak ofj szint, településünk benne sem volt a Hegyir-ben stb.)
A borászati üzem most kerül sorra és azt kérdezném, hogy szerintetek milyen formában érdemes működtetni? Az őstermelőkről úgy tudom évente 1500 liter bort állíthat elő. Nekem azt mondták Bt.-ben a legjobb működtetni de gondolkozunk a kft.-ben is.
(Szűk 1 ha saját szőlő lesz kezdésnek, persze vásárolunk is az első időkben).
Ha valaki tud valami okosat megköszönöm.
üdv, Norbi

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.03.21. 15:27:23

@Norbertus: A Bt. beltagja teljes magánvagyonával felel az általa okozott kárért, míg a Kft. csak a saját tőkéje erejéig.

A szőlőt őstermelőként termeljétek (ha magatok dolgoztok benne), és adjátok el a Kft-nek, az ott keletkező haszon egy értékhatárig adómentes. A Kft. esetében a KATA és a KIVA pl. nagyon korrekt adónem - ki tudjátok választani a nektek legmegfelelőbbet. Szóval a helyes válasz (talán): termelőként őstermelő, borászként Kft.

Norbertus 2015.03.21. 20:14:02

@RAMBO: Hálás köszönet, jól esik ha a viszontagságos időkben valaki segíteni tud. Tervben van egy látogatás Hozzátok (persze előre egyeztetett időpontban, és ha tudtok fogadni bennünket) mert a fém támrendszer is érdekel minket.
üdv, N.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása