Kiállításon jártunk

A hét végén tartották a BNV területén az Agromashexpo-t, ami nem tudom, mit jelenthet, mindenesetre remek alkalom arra, hogy az ember traktorokat és egyéb gépeket nézegessen. Kikértem hát a fiamat a suliból egy napra és csináltunk magunknak egy férfias programot.

 

Áki egy szolíd ültetvénytraktorral. :)

 

Végre láttam egy Landini 55-ös kistraktort fülkés kivitelben! Felhozták a kiállításra egy traktorszerelő verseny kedvéért és bár bekéredzkedtünk a lezárt területre, csak felületesen tudtuk megnézni a gépet, mert túl nagy volt körülötte a sürgés-forgás. Egy kereskedőnek látszó ember megkérdezte, hogy mit szeretnénk, mondtam, hogy pont ilyen méretű traktort fogunk venni a tavasszal, de ez nem volt elég ahoz, hogy bárki érdemben foglalkozzon velünk.

 

Üdítő változatosság volt a Kubota, ahol megismertek, és jól elbeszélgettünk a mindenféle traktorokról. Ők az Axiál komplett ellentéte: a legapróbb részletekbe menően elmondanak mindent a traktorokról, amit az ember csak tudni szeretne róluk, anyagmintát adnak a kézbe (10 mm-es acéllemez, ez a legvékonyabb kés a fűnyíró traktorunkon, fogja meg!, naugye!), és persze be lehet ülni minden traktorba (hiszen ezért megy oda az ember). Ők említették meg, hogy Magyarországon jelen van az ISEKI, amit talán egyedüli versenytársuknak tartanak.

 

Meg is néztük szaporán az ISEKI traktorokat. Azonnal világossá vált, hogy a kompakt traktor kategóriában a robosztusabb gépek (Kioti, Kubota) körében elhelyezkedő gépről van szó. Májusban kijön egy új típus, azt is meg lehetett nézni - és meg kell mondjam, első látásra (és beülésre) bizony nagyon kellemes jószágról van szó. Mivel itt vannak Biatorbágyon, elmegyek hozzájuk, és alaposabban megnézem magamnak az 50 lóerős traktorukat.

 

Nem lenne vásár a vásár móka és kacagás nélkül. A felhőtlen szórakozást a Jinma traktorok hozták el a vidámságra vágyóknak. Egy nagyon egyszerű (ám nehéz), kistraktorra valami TMK műhelyben eszkábáltak fülkét, ami annyira barkácsmunka (a fülke kerete egyszerű szögvasból van hegesztve), hogy nagyon nehéz megállni a látványt nevetés nélkül. Nem értem, mi szükség ven erre, mikor pl. Veszprémben ebben a kategóriában gyári fülkés kínai traktor is kapható - ami nem ugyanaz, mint az YTO (ez a félreértést egy YTO forgalmazó oszlatta el).

 

Azért szeretek vásárba járni, mert néhanapján tanulok is valamit. Most valami egészen érdekes technológiát láttam az öreg ültetvények felújítására: egy lánctalpas kistraktorhoz egy kompresszort kötnek, amelya sűrített levegőt egy nagy tartályban tárolja. A kistraktor orrára egy fúrókalapácsot csatlakoztatnak, amellyel lukat fúrnak a talajba, az elöregedett fák (tőkék) mellé. A fúrókalapács üreges (lényegében egy baromi erős cső) és ezen a csövön keresztül a földbe fújják a sűrített levegőt. Ennek hatására a hajszálgyökereket körülvevő földréteg elmozdul, eltávolodik attól a résztől, ahonnan eddig felvette a tápanyagot. Lényegében arról van szó, mintha mélyszántással megszántanák a földet, de anélkül, hogy a gyökerekben kárt tennénk. A gyökér így új, friss tápanyaghoz jut, a talaj levegősebb lesz, az anaerob életközösségeken kívül az aerob élet is visszatér - aminek hatására az öreg ültetvény revitalizálódik. 

 

 

A szőlészeti részlegen láttam végre élőben az Europress prést (egy akkorát, hogy a fél falu szőlőjét egy ütemben kipréselte volna) van ilyen 500 literesben is - ha nagy gazda leszek, akkor egy ilyet szeretnék venni. Többféle préselési program közül lehet választani, a benne felfúvódó ballon nagyon kíméletes préselést tesz lehetővé. Áztatni is lehet benne a szőlőt, mert ha a ballon nincs felfújva, akkor kibéleli a tartályt, mint egy zsák, amiben összegyűlik a cefre és a szőlőlé.

 

Ezen kívül még permetező adaptereket néztem. A magyar gyártmányú Forrás permetezőhöz kapható fúvókák között a 0,8 mm átmérőjűnél nincs kisebb - ami furcsa, mert ez nem valami víztakarékos megoldás. A Zupan géphez például sokkal kisebb fúvókák is vannak, ami lehetővé teszi egy hektár megpermezetését 300 liter vízzel. Az induló árak közötti különbséget érdemes megfizetni, ha az ember ökológiai gazdálkodásban gondolkozik, mert a vezetékes vízzel permetezés a pazarlás netovábbja, gyűjtött víz pedig nincs korlátlanul, főleg szárazabb évjáratban.

 

Végre láttam élőben a Smartvineyard rendszert (legalábbis a felhasználói felületét) - egészen biztos, hogy veszek egy ilyen rendszert a szőlőmbe.

2015.02.01. 16:00

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr77130247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juhostt 2015.02.01. 23:17:40

Azért mielőtt megveszel egy sok milliós traktort, gondolj arra, minél több csilivili elektronikus cucc van benne, annál nagyobb a hibalehetőség!
Mi a kis MTZ-t felújítottuk kompletten 300 000-ből. Itt teljes motor, TLT, váltó, kuplung felújítás volt! Ismerős szétkapta, 7 munka nap alatt megcsinált mindent. Azért egy ilyen villanyos traktornál - csak úgy mint egy autónál - speciális szakszervíz kell. No meg 20 év múlva is azért ebben ha vmi elromlijk drágább lesz mint egy egyszerű trakiba! Lehet rossz a példa de saját meglátásom szerint az MTZ-k olyanok mint a trabant. Ha valami elromlik szétkapod és megcsinálod. Az ilyen full elektronikus vezérlésű traktorok meg mint egy pár éves elektromos vezérlésű autó. Lehet rossz példa ez is, de csak leírom:
Ford escort 1989 - Karburátoros, egyszerű vas, nincs agyon elektronikázva. PC-t nem tudok rákötni. Ha valami elromlik 99%-ban egy csavarhúzó vagy kulcs megoldja
Ford escort 1996 - injectoros, PIC vezérli a gyújtást. Ha valami nem működik rákötöm a gépet aztán reménykedem hogy a hibakód segít... 1-2 apró elektromos kütyü is könnyen sok 10 000es költségbe tud verni. Sőt mivel már nem mai vas, 1-2 kábel esetleges érintkezési hibája néha hibát generál. Itt pedig minden szenzor egymásra utal hogy mennyen az autó.
Bocsi hogy itt előadtam hogy mit szenvedtem régebben, de hosszú távon, tekintettel, hogy nem füvet fogsz nyírni a géppel egy golf pályán és úgy tudom köves a talajod is van, a luxus elektronikát sztem hagy meg a közúti autóra ;) Persze ez csak szigorúan saját vélemény!

kunzoo 2015.02.03. 19:00:35

Üdv Rambo!

Mivel biológiai növényvédelmet szeretnék csinálni, bajt hozol a fejedre ha ilyen kütyükben bízol. Ugyanis nem lesz olyan növényvédő szered aminek van gyógyító tulajdonsága. Tehát utólagos beavatkozásokra nem támaszkodhatsz. Ez igazából ott működik remekül, ahol használnak felszívódó szereket. El tudod dönteni hogy beleteszed-e a tankkeverékbe vagy sem. Ha itt egyszer elszúrod, véged van. Nálad biztosra kell menni, a fertőzés semmiképpen nem történhet meg! Az a pont ahová elhelyezed az érzékelőt, nem biztos hogy reprezentálja az egész ültetvényt.

Háromszáz literrel, axiálventillátoros géppel nem tudod befedni rendesen a szőlőt! Itt is speciális helyzetben leszel, hiszen neked törekedni kell a tökéletes fedettségre! Másként nem működik a kontakt szer.

Ha más cseppképzési módszert használnál (pl légporlasztásos) akkor lecsökkentheted a lémennyiséget 200 literre is, mivel a cseppek átlagos mérete jóval kisebb lesz mint egy ütközőlapos vagy pörgetőtestes szórófejnél. Ha a szórófej csak kisebb vízszállítású, de nem kisebb cseppméretű akkor nem lesz jó! Főleg akkor nem ha nem akarsz tapadásfokozót használni. Anno azt írtad hogy nem akarsz. Akkor tuti kevés lesz. A fürtön jönnek elő először a problémák. Az viaszosabb és nehezebben megközelíthető a lombozathoz képest. Tavaly sok olyan szőlőt láttam ahol a lombozat tünetmentes volt, de a fürtök erősen fertőzöttek voltak. A lisztharmat elleni védekezés nem a lombon jelent kihívást.

kunzoo 2015.02.03. 19:04:27

@juhostt:
Saját tapasztalat: Olasz traktoron feszülségszabályzó csere: 70 ezer, szerviz kiszállási díj plusz munkadíj: 40 ezer. Ebből már fel tudnék újíttatni egy MTZ motort:((

juhostt 2015.02.03. 19:37:57

@kunzoo: Ezt most nagyon fején találtad, mert nekünk a motor része volt közel 90 000-be. Ez kb a hüvely, dugó, gyűrű, tömítések, porlasztó alsó, adagoló felújítás (gyári orosz adagoló 120 000 ft az utángyártott 50 000).

A teljes traktor szerelés (a fentebb már említett motor, tlt, váltó, kuplung, féltengely csapágyak cseréje) 70 000be került. Ezt egy új gépen eleve nem vállalná el a faluban az ismerős, mert hát oda tényleg szak szerviz kell. Tegyük fel hogy nem tudod mi a gond, lejönnek, megnézik, majd hazamennek majd újra jönnek és megcsinálják. (Ismerős new holland kombájnja alapján mondom a rutint...) Ez hatalmas kiesés ha szezonban van a gond... Nekünk szerencsére szezon végére jutott a szerelés, a földek leszántva, tavasszal pedig újult erővel indulhat a művelés. Szőlőnél mondjuk ha megadja magát a gép pont akkor amikor nagyon kéne, akkor vakarózhat az ember, hogy kihez forduljon aki úgy végzi el a munkát ahogyan mi akarjuk és akkor amikor mi akarjuk.

kunzoo 2015.02.03. 21:01:35

@juhostt:

Egy MTZ 82 jó megoldás, kéne rá ekecselni egy jó fülke légszűrőt meg tán légkondit és máris OK.

Sok ilyen traktorral volt dolgom, a hibákat legtöbbször nem a primitív szerkezetben hanem a primitív traktorosban fedeztem fel. "hadd menjen, amíg széjjel nem dűl"

Aki jó traktoros volt, lelkiismeretes, annak rendkívül üzembiztos volt a gépe.

Olvastam róla hogy egy időben PB gáz-gázolaj keverékes gépeket is használtak, a PB szettet utólag építették be. Nem tudom van-e még ilyen, az olcsóbb, tisztább üzeművé tenné a régebbi járgányokat is. Ez nem vagy vagy alapon megy mint a benzin-gáz, hanem a gázolajhoz keverik be a cseppfolyós pb-t. Na egy ilyet kipróbálnék.

juhostt 2015.02.03. 23:19:48

@kunzoo: Jól hangzik, de ezt viszont már nem hiszem hogy MTZ-nél vállalná a környéken valaki. (Mármint rólunk van szó, nem országos szinten)

Én már annak is örülök, hogy 20 év után a blokk fel lett újítva. Most már lapátolhatom bele a többi részlegbe a pénzt :)

kunzoo 2015.02.04. 21:16:32

@juhostt:

Ott lehet értelme ahol növénytermesztés is van, sokat megy a gép. A tárcsázáshoz, hengerezéshez, permetezéshez nem kell padlógáz, ott jól ketyeghet a PB.

Lehet venni használtan pár éves MTZ/belarus/Zetort, ott még felmerülhet. Bár túl sok szépet írnak róla, ha a felét írták volna le jobban hinnék benne:))

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.02.05. 16:59:31

@kunzoo: Az MTZ 82 jó megoldás szántóföldre de ökológiai gazdaságba nem való, 4 tonna saját tömegű traktor.

kunzoo 2015.02.05. 18:03:46

@RAMBO:

Szerintem túltolod egy kicsit ezt a súly dolgot. A fajlagos talajnyomás dönti el a dolgot, ha akarsz az MTZ re is fel lehet tenni dupla hátsó gumit. Mindjárt jelentősen csökken ez az érték. A gépek növekedésével nő a gumik szélessége is. Tehát egy dupla olyan nehéz gép egyáltalán nem biztos hogy dupla akkora talajnyomást fejt ki.

Nálad inkább egy Zetor oldaná meg a dolgot. Valamivel kisebb és könnyebb konstrukció mint az MTZ.

Azok a japán csodagépek nagyon jók, de egy öt-hét hektáros gazdaságban egyszerűen lehetetlen a megtérülés. Csak egy garanciális szakszerviz belekerül simán százezer forintba. Olasz géppel van tapasztalatom, horror árak vannak, annyira ritka egy egy gépsorozat hogy a szerviznek nincs rutinja benne. A Kubotánál is előfordulhat hogy ahány vevő, annyiféle gép. Szinte nincs két egyforma. Ha lerobban valami, várhatsz ítéletnapig egy apró alkatrészre. A forgalmazó MINDIG azt hazudja hogy van alkatrész meg szakértelem, de hát mit is mondhatna. Neki el kell adnia a gépet.

Ha lenne 25-30 hektár szőlőd, gondolkodás nélkül ajánlanám ezeket a csoda gépeket mert ki tudnád használni a benne rejlő potenciált. Ráadásul egy akkora gazdaságnál szinte mindig található egy tartalék gép, ami arra az időre ellátja a feladatot legalább részben amíg a fő fép elkészül.

Ha egyetlen gépre alapozol, akkor a géppel támasztott követelmények között rendkívül megnő az egyszerű szerelhetőség és a biztos alkatrész ellátás megléte. Teljesen mindegy hogy milyen a gép fajlagos fogyasztása ha valami apró hiba miatt megáll, és úgy is marad egy hétig. Ne feledd, a gép csak akkor romlik el ha használják.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.02.05. 18:59:08

@kunzoo: Nem hinném, hogy a súly ne lenne nagyon fontos. A talaj tömörödése szerintem elsődleges probléma a tápanyag-feltáródásban, ezen csak úgy lehet segíteni, ha könnyű eszközökkel jársz a szőlőbe. Ha MTZ-t vennék, akkor a 320.4-est venném (36 LE) mert annak ugyan az ereje talán kisebb, mint egy Kubotának, de tartalék traktornak permetezéshez (ez az egyetlen olyan munka, ami nem várhat a szőlőben) bőven elég.

Az alkatrészellátásról írt véleményeddel maximálisan egyetértek.

kunzoo 2015.02.05. 19:11:56

@RAMBO:

Az ökológiai gazdaság esetében a fajtát sem vésném kőbe. Aki biobort keres, annak az a lényeg hogy iható bor legyen, a fajta másodlagos kérdés.

Ráadásul a küszöbön áll az aranyszínű sárgaság fitoplazma elterjedése. Egy kabóca (amerikai szőlőkabóca) terjeszti, ha megtalálják előírhatnak kötelező rovarölőszeres védekezést. Onnan borul a bio gazdaság. Ráadásul ez a fitoplazma olyan szinten teszi tönkre a szőlőt hogy nem érdemes megkockáztatni a kezelések elmulasztását. Szerbiában már komplett ültetvényeket is tönkretett! Délről terjed észak felé a kabóca, vele együtt a fitoplazma is.

Badacsonyban már kimutatták a fitoplazmát, el is rendeltek kötelező védekezést a terjesztője ellen. A fitoplazma ellen nincsen semmilyen védekezési mód, csak a vektor irtása, ellenálló fajta választása, a fertőzött tövek megsemmisítése. A francia fajták kiemelten érzékenyek, az olaszrizling érzékeny rá, de nem annyira mint a Cabernet-ek.

kunzoo 2015.02.05. 19:18:16

@RAMBO:

A talaj tömörödésének egyik eleme a súly, a másik a felület. A nagyobb kerék általában szélesebb is (bár vannak keskeny növényvédelmi kerekek) Ráadásul a nagyobb ív miatt hosszirányban is nagyobb a felület bizonyos mértékű benyomódás esetén.

Ha füvesítesz előbb utóbb így is úgy is kialakul egy keréknyom. Azt fel kell olykor olykor lazítani. Olyan mélylazítót érdemes venni ami a keréknyomban jár. Az biztos ér is valamit.

Egy évben simán elmehetsz hússzor harmincszor abban az egy nyomban, csak idő kérdése mikor tömörödik be. Olyan nincs hogy soha bármivel is közlekedsz benne. Ahol a kertben a kutyáim járnak, ott kipusztul a fű és kemény lesz a talaj. A kutyáktól.

kunzoo 2015.02.05. 19:29:18

@RAMBO:
Van ismerősöm aki 7 hektár szőlőt művel. Ő nem készít bort, eladja a szőlőt. Osztott szorzott és arra jutott hogy a gépesítés ekkora üzemméretben még nem éri meg. Ezt az alap számítást lehet neked is le kellene futtatni párszor. Nagyon nem mindegy mire akarod használni a gépet. Érdemes felmérni a környék lehetőségeit. Sok TSZ is anno a "túlfejlesztés" csapdájába esett. Az ember hajlamos a technológia varázslatába esni. Ha ebből akarsz megélni és nem afféle hobbi ez akkor az érzelmi döntéseket -amennyire csak lehet- száműzni kell.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.02.05. 22:57:27

@kunzoo: Tökéletesen igazad van, egyetértek. Azt hiszem, NEM lehet szőlőtermeléssel ekkora üzemméretben megélni, ha szuper gépeket veszel magadnak. Ami egyébként nem űrtechnológiát jelent, csak normális munkakörülményeket - nem döglesz meg a melegtől benne, nem fulladsz meg a permettől benne, nem fagysz bele és nem rázza szét a térded. Ezért bort kell készíteni, nem alapanyagot.

A keréknyom: ha egy két méter széles traktorra felteszel egy széles abroncsot, az ledarálja a tőkékről a szőlőt 2,5-ös sortávban. 3 méteres szőlőbe jó, de azt már nem engedélyezik, a legnagyobb a 2,5-ös. Ezért a nagy MTZ-k simán kiesnek. Maradnak a szőlészeti traktorok, azok bitang drágák, és a kompakt traktorok, amik olcsóbbak és könnyebbek. A szőlészeti trakiknak azért van nag teljesítményük, hogy a 10 hektós permetezőt elhúzzák hegyen-völgyön, és a mélylazítót is elhúzzák. Ez nekem nem kell - de úgyse térülne meg soha, ahogy írtad.

Az aranyszínű sárgaság tényleg probléma, lehet, hogy védekezni kell ellene és igen, ez becsukhatja a biogazdaságok kapuját. A magam részéről halálosan szomorú lennék - 9 éve egy csepp rovarölőt nem permeteztem ki, még a gyapjaslepke invázió alatt sem.

Ati981 2015.02.06. 11:05:05

@RAMBO: A 320as MTZ helyett (ha abba gondolkodsz) érdemesebb 422 vagy 622est venni. Az egy dolog hogy ezekhez az alkatrész a töredékébe kerül mint a nyugati gépekbe. De a nyugati traktorokat valószínűleg kevesebbszer kell szervizelni. És kényelemben és tudásban a kettőt össze sem lehet hasonlítani (persze árban sem). Nekünk van egy Carraro és egy MTZ is. Összesen 15 hektár szőlőt, gyümölcsöt művelünk velük, a carraroval 5év alatt gyakorlatilag olyan hiba nem volt amitől ne lehetett volna dolgozni vele. Ha meg teheted, és hosszútávra tervezel szerintem megéri normális erőgépet venni, és inkább a munkagépeken spórolni, úgy hogy használtat keresel pl. egy kultivátoron nincs minek elromlani, azt bátran lehet használtan venni az új ára feléért. Én permetezőből se venném a legdrágább elektrosztatikus, elektromos vezérlésű permetezőt. A forrást is belehet úgy állítani h kb 400 liter vízből szórj le egy hektárt az alá meg nem érdemes menni, főleg kontakt szerekkel.

kunzoo 2015.02.07. 10:32:33

@RAMBO:

Arra céloztam ezzel hogy miután eltelepíted az ültetvényt még három-négy évig nem remélhetsz róla komoly bevételt, költséget annál inkább. Ráadásul az új telepítéseknél ha akarod ha nem, a kézi munka igény a nagy gépi munka alig van. Ráadásul mikor az első nagyobb termés bejön, akkor kell egy új beruházás a borászat felfuttatásához. Meg kell venni az üvegeket, kapszulát/dugót. Tehát ha bort készítesz akkor az első termés árbevétele még egy évet csúszik, hisz a bor a következő évben készül el. Addig ezt finanszírozni kell. A garis szervizek nem várják meg az első bevételedet.

Ha nem kapsz jó géptámogatást akkor érdemes valamiféle fokozatosságot bevezetni az eszköz beruházásban. Amíg nincs bevétel addig veszélyes beruházni, hisz annak az amortizációja a bevételt nem hozó években is ketyeg.

Ha nincs most támogatás akkor azt csinálnám hogy addig bérelnék gépi szolgáltatást, esetleg használt, egyszerű gépet vennék. Az első két három évben még nem érdemes füvesíteni, nem kell csonkázni. Tehát ezeket a gépeket nem biztos hogy már most meg kell venni. Elég egy kultivátor vagy egy tárcsa. Mikor már van bevétel is akkor vágnék bele ilyen volumenű beruházásba.

A régi gépet nem azért ajánlottam mert ez lenne a fétisem. Csak amíg nincs biztos bevétel, piac addig az ember a levegőben lóg. Nekem pl. rossz tapasztalatom volt Carraroval, ha kifog az ember egy makrancosabb példányt a gatyádat ráfizeted. (gyári hibás volt a gép)

Persze ha a zsebedben csörög negyven millió forint, akkor az a verzió a nyerő amiről Te írsz.

kunzoo 2015.02.07. 10:46:49

@Bedujin:

A szervizelésnél nem a szervizelés mennyisége a döntő hanem a javítás hossza. Például nekem az olasz gép egyszer állt meg az egyik szezonban, de akkor majdnem három hétig állt. Mert az alkatrész még az országban sem volt, a szerviz is késett, először nem jöttek rá a hiba okára....

A gyakori típusoknál az a jó hogy sok helyen van hozzá alkatrész, van olyan traktoros bolt amelyik nyáron ügyeletet tart még vasárnap is! Tehát ha valami nyűg van akkor egyből lehet venni. Ha olcsó az alkatrész van lehetőség a veszélyesebb komponensekből egy tartalékot is bespájzolni.

Nálam Carraro hibák: Elrepedt a felni kétszer is. Ez egy egy hetes kaland volt. A hidraulika rendszer gyári hibás volt, meleg időben felforralta a hidraulika olajat majd kinyomta magából leállítás után. Na ez volt a három hetes móka, meg már előtte is többször le kellett állítani a gépet miatta.

A kabinoz a prospektus szerint kellene hogy legyen szénszűrő, de nem lehetett hozzá kapni.

Egy sima ékszíj cseréhez komoly bontás kellett.

Ati981 2015.02.07. 14:21:36

@kunzoo: Nekem is kétszer repedt meg a felni, elsőre hegesztettem, másodjára már belső is ment bele. Az MTZ is jó, de 2,5 méteres sor távban nem lehet használni.

kunzoo 2015.02.07. 21:31:21

@Bedujin:
Nálam az egyik felni repedés vonuláskor történt, a felni levált a küllőkről. A hátsó kerék gyakorlatilag kiesett. Majdnem felborultam a géppel. Ott kellett hagyni az út szélén mert nem volt mozdítható. Akkor tuti csuklottak a gyárban:)

Az a felni elég a TC meg a tigrone sorozat gyöngébb példányaira, de a TRG, TC már túl nehéz neki. Olyan is volt hogy a felni csavarok kikoptak, elkezdett lötyögni, ütni. el is hagytam az egyiket. Kiváltottam sűrű menetes csavarokra önzáró anyával, azok beváltak.

kunzoo 2015.02.07. 21:33:15

@Bedujin:

Bocs, nem TC hanem TRX.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2015.02.08. 18:52:23

@kunzoo: Számoltam a telepítés utáni költségekkel.

Az amortizáció nem értelmezhető tétel, csak az adószámítás szempontjából fontos: az adókalkuláció nem a befektetés évében ismeri el a költségeket tárgyi eszközöknél, hanem évek alatt, folyamatosan.

Amúgy igazad van, érdemes lenne valami "gyors és occó" megoldásban gondolkozni az első három évben, mert addig tényleg elsősorban a legegyszerűbb talajmunkákra kell csak a traktor (és azután szépen lassan a permetezésre). Ami viszont 1000(ezer)% : támogatás nélkül nem veszek komoly gépet. Elgondolkoztam az MTZ 320-ason, ha lenne eladó használt, szerintem nagyon komolyan megfontolnám. Esetleg egy sima kis kertészeti trakit, 25 lóerővel, 1-2 millió forintért. Az tartaléknak is jó lenne a permetéskor, ha az ültetvény "fő" gépe éppen beszarna.

kunzoo 2015.02.08. 19:39:22

@RAMBO:

Arra az esetre értettem ha nincs támogatás, és lízingelni/részletre kell fizetni. De ha kifizeted egyből hitelből akkor meg a törlesztőd is fizetned kell már akkor is mikor még nincs számottevő bevétel. A könyvelési része egy dolog, fizetned most kell. Papíron még lehetsz OK, de már rég tönkrementél.

Az index fórumon van MTZ topik, több ezer hozzászólással. Érdemes ott futni pár kört. Ahogy néztem 11-12 ezer euro az új ára.

Használtan a másik véglet a T 25 traktor. Annál nincs lejjebb.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása