Szőlőművelő traktor választás I.

A gazdaság gépesítésének talán legfontosabb kérdése a megfelelő traktor kiválasztása. Megpróbálom bemutatni azokat a szempontokat, ami alapján a gazdaságunknak megfelelő gépet tudunk választani.

 

LEGO 8063 Tractor with Trailer

 

A traktornak illeszkednie kell az alkalmazott technológiához. Egy hagyományos gazdaságban a sorokat feketén tartják. Azért, hogy az azonos mélységben végzett munka ne okozza a munkamélység alatt a talaj tömörödését, időnként mélyművelésre van szükség, amit elvégezhetünk késes kultivátorral, vagy mélyen (30 cm) szántó ekével. Ezeket az ekéket 80-90 lóerős traktorok húzzák el. Nagy, a birtokközponttól távol fekvő területek permetezésénél komoly kiesést jelent a permetezőgép újratöltése, tehát minél nagyobb űrtartalmú gépeket vonszolnak hegyen-völgyön át, esetenként felázott talajon. Ehhez ugyancsak komoly vonóerő szükséges. Ökölszabály: minél nagyobb a vonóerő, annál nehezebb a traktor - azaz annál jobban tömöríti a talajt. Ez egy ördögi kör.

 

Ökológiai gazdálkodás esetén a talajt átszövik a takarónövény gyökerei, a legtöbb munka a tőkealjak munkálása, és a sorokban növő talajtakaró növényzet levágása. A lehető legkisebb tömegű permetezőgép használatára törekszem, hogy a talaj tömörödését elkerüljük. Ezeknek a berendezéseknek a vonóerő igénye 40-45 LE körül mozog. Természetesen itt is igaz a képlet, hogy minél nyomatékosabb egy traktor, annál jobb. (A nyomaték - nagyon pongyolán fogalmazva - az az erő, amivel a traktor húzni tudja a dolgokat. Az érdeklődőknek itt van egy ennél komolyabb magyarázat.) Általános szabály, hogy az ökológiai gazdaságban 45 LE-nél nagyobb traktorra nincs szükség.

 

Garancia, szervizháttér. Miután megvettük a traktort, a legfontosabb, hogy ha elromlik (egyébként ritkán romlanak el) mekkora átfutással lehet alkatrészt rendelni hozzá és milyen szervizcsapat áll rendelkezésre a közelben. Ahogy olvasgatom a traktoros fórumokat, látom, hogy sokan szerelői szinten értenek a traktorukhoz, esetenként olcsóbban tudnak alkatrészt szerezni, mint a gyári szerviz. Lehet, hogy akik ilyen kiváló szakemberek, azok megengedhetik maguknak a garancia elvesztését - én ezt nem tehetem meg.

 

A traktor súlya. Talajkímélő gazdálkodás esetén a gép választását döntően meghatározza annak súlya. Minél inkább el kívánjuk kerülni a talaj tömörödését, annál könnyebb gépet kell választanunk, a lehető legszélesebb gumikkal, hogy a nyomóerő a lehető legnagyobb nyomott felületen oszoljon el. 

 

 Fordulékonyság, meghajtás, váltó. Mivel ültetvényben dolgozunk, nagyon fontos, hogy a sorok végén a lehető legkisebb sugárban tudjunk a traktorral megfordulni. Az a traktor, amelyik nem tud 3 méter körüli köríven megfordulni, nem ideális nekünk. Az ültetvényben alkalomadtán nedves füvön mászkálunk egy könnyű traktorral, miközben húzni próbálunk valamit - ezért a négy kerék meghajtás nélkülözhetetlen. Ugyanilyen fontos a jó váltó: az adapternek megfelelő sebességfokozat megtalálása kíméli a motort. Ha távolra kell mennünk a szőlőbe, akkor a legnagyobb elérhető sebesség is fontos: ez a kompakt traktoroknál 25-30 km/óra körül van.

 

Kényelmes fülke. Túlnyomásos, szénszűrős kabin elengedhetetlenül szükséges a permetezéskor, ezért a fülke nélküli kivitelű traktorok nem megfelelőek nekünk. Hosszú műszak alatt kell némi nyújtózási lehetőség a lábnak, ezért azok a traktorok, amelyeken egy kardánboxon kell ülni, nálam első körben kiestek. A kezelőkaroknak kézre kell állniuk. Nekem nagyon tetszenek azok a traktorok, ahol ugyanaz a funkció több helyről (kézzel és lábbal) is elérhető. A jó kilátás minden általam megnézett traktorban biztosított volt. Első és hátsó munkafény is volt valamennyin - ez a nyáréjszakai permetezésekhez nélkülözhetetlen. Szerintem nagyon hasznos, ha a három-pont felfüggesztéseket kívülről is lehet mozgatni egy karral. 

 

Tehát talajkímélő gazdasághoz a kicsi, de ehhez képest erős (40-55 Le közötti teljesítményű), fordulékony, összkerékhajtású fülkés traktorok a megfelelőek. Szerencsére van erre egy külön kategória: kompakt traktoroknak hívják őket. Mivel a magyar mezőgazdaságban még mindig a nagyüzemi szemléletben történik a szőlők zömének művelése, ezért az ennél egyel nagyobb 65-95 lóerős jószágokat ajánlják szőlőbe, a kompakt gépeket pedig önkormányzati söprögető- és hótoló traktorként pozicionálják. Ez totális tévút. Egy kattintásra van a Youtube, érdemes végignézni, hogy pl. a szőlőtermesztésben fájdalmasan elmaradott Olaszországban (és szerte a világban) mire használják ezeket a gépeket: erre, erre, erre, erre és erre. Na, ugye hogy ugye! A 6-7 hektár körüli, ökológiai gazdaságokhoz egy kompakt traktor az ideális.

 

A kiválasztott kategóriában sok gyártó indul, de a rövidített listára nem fér fel mindegyik. Én elég sok típust megnéztem, leírom a tapasztalataimat.

 

Pasquali SIENA K60. Ez a traktor az első egyenlő kerekű traktor volt, amit megnéztem, és ezzel az egyenlő kerekű kategóriát ki is zártam a lehetőségek közül. Ennél a traktorcsaládnál a motor az első tengely előtt van, ami szükségtelenné teszi az első pótsúlyokat. A kardánbox hosszában keresztülmegy a traktoron, a vezető ezen ül, lovaglóülésben. Amikor felültem rá, az a bizonyos "majom a köszörűkövön" érzés kerített hatalmába, amire rásegít az opcionális középső csukló is. A traktor ülését három kezelőkarral és a kormánnyal együtt meg lehet fordítani, így akár targoncaként is használható gépet kapunk. A kezelőkarokat ergonómikusan úgy tervezték zacsimagasságba, hogy a legkisebb döccenő is kasztrálja a vezetőt, aki a térde közé elhelyezett kormányba kapaszkodhat a nemzőképessége megmentéséért. Ezt a borzalmas konstrukciót egy Ferrari traktorhoz készített video mutatja be (ugyanilyen van a Pasqualin is).  El nem tudom képzelni, hogy ilyen gépen üljek végig egy műszakot. 

 

Pasquali SIENA K60

 

CHERY RK454. Ezt a traktort a dizájnere mintha azért csinálta volna, hogy kinevessék. Már a traktor orrára fűzött első lámpasor is megbocsájthatatlan, de mi a búbánatot keres a fülke előtt az álló kipufogó (welcome to 1950) és vele szemben mi az az ufóantenna? Csak nem sznorker, ha esetleg nagyon kiöntene a Balaton? Vagy ezen lehet fogni a "Kína hangját" világszerte? A kezelőkarjai is kb. 40 évvel ezelőtt voltak elfogadottak. A traktor motorja béna: 3168 köbcentis motorból sikerült kihozni a 45 lóerőt, ami olyan másfélszer akkora hengerűrtartalom, mint a versenytársaié - biztos jó a fogyasztása. A fordulóköre 3,8 méter, ez is kb. egy méterrel nagyobb mint a többié. Szerintem ez a gép még a kínai traktorok között sem számít jónak, ki is zártam szaporán. (Azért nagyon bosszantó ez a dolog, mert Veszprémben van a forgalmazó, nagyon kényelmes lett volna onnan szervizeltetni a traktoromat.)

 

CHERY RK454

 

Kioti EX50C, NX50C. A Kioti a dél-koreai Daedong cég terméke. Picit nehezebb, mint a versenytársai, de jó nyomatékos traktor, őrülten sok fokozatú váltóval, kényelmes fülkével, puritánul egyszerű, de mégis a modern elrendezésnek megfelelő kezelőszervekkel, csodálatosan könnyű kormányzással, sőt, több olyan funkció van, amit kézzel, lábbal (lapockával, szemüreggel), egyszerre vagy külön-külön is lehet működtetni. A gép ránézésre borzasztó egyszerű, de erőt sugárzó - nagyon jó masina, szó se róla. És árban is messze a legjobb. Hogy miért nem örvend Magyarországon olyan megbecsülésnek, mint pl. az Egyesült Államokban? Mert idehaza az alkatrészellátása és a szervize nem kielégítő. (Már a bemutató gép ajtaja és alapjárata sem volt teljesen precízen beállítva.) Nagyon pici cég forgalmazza, és bár az alkalmazottak nagyon kedvesek és elkötelezettek, mégiscsak egy központi telephelyről látja el egy igen kis csapat a szervizelést. Azoknak a traktorszerelőknek, akiknek az alkatrészellátás nem probléma, ordas best buy lehet. Nekem a szerviz miatt kellett kizárnom.

 

Kioti NX50C

 

A következő részben a rövidített listára került traktorokról lesz szó.

 

2014.10.20. 14:52
Címkék: traktor

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr26784169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kunzoo 2014.10.21. 21:05:20

A három méteres fordulókör nehogy megtréfáljon!

Ha teli a permetező akkor nagyobb lesz a fordulókör mert a súly hatására a traktor kicsit tolja az orrát. "Alulkormányzott":)) A művelőeszköz kilóg, ez is növeli a fordulókört. (A gép elférne, de a fűkasza beleakad a végoszlopba.)Ráadásul a gyártók szeretnek szemérmetlenül hazudni az ilyen témában, olyan ez mint a fogyasztási adatok személyautóknál.

Érdemes megnézni hogy van-e az adott gépen osztott fék. Akkor bátran be lehet vállalni szűk fordulókat.

A sorvégi fordulót érdemes nagyra venni, gondolni kell a pótkocsira/tárcsára/permetezőre stb, sőt arra is kell gondolni hogy más is beférjen a sorba ha netán lerohadna a csodamasina. Ha néha nagygép kell a mélylazítózáshoz.

juhostt 2014.10.22. 12:57:50

Majd arról is írhatnál, hogy ezt sikerült-e zsebből kivágni, vagy pedig pályázat segített. Én is nézegettem, de újonnan 2-5 milla közt vannak ezek a kis gépek. Egy nagyobb méretű alig használt MTZ sokkal olcsóbb mint egy alig használt MTZ kisebb gép. Bár használtan ilyen kis gépet meg nem is nagyon találni.

Amúgy van már konkrét márka, vagy még kutatol?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2014.10.26. 21:45:04

@Zolisef: Szőlészetben nem a méret a lényeg. Egy oldallal előrébb keresgélj! A kölyök szerepelni fog a következő postban.

Zolisef 2014.10.27. 16:59:33

Igen, igen!
A 2.-,3.-4.-ik oldalon vannak azok a gépek, amik, -szerintem,- neked a megfelő méretűek.

Béla Sándor Koncz 2018.05.07. 16:19:05

Nemrégiben ismerős ajánlott egy bizonyos típusú Zetor traktort kertészetbe. A típusszámát is leírtam, de elveszett. Arra emlékszem, hogy 100 LE és már nem gyártják, de alig jelenik meg egy hirdetés róla, azonnal el is kel.

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása