Minden egyszerre történik

Ha van ebben az országban valami frappáns szólás-mondás a vidéki élet nyugalmáról akkor az nyilvánvalóan arra való, hogy erről felismerjék az álruhás városi embert az őstermelők, ha ez nem menne még annakelőtte, mielőtt a hóna alá csapja a pulit a birkapásztornál. Az élet vidéken is nagyon zaklatott tud lenni, és egy ilyen csodálatosan esős, kellemes májusban ez különösképpen igaz: minden gomba módjára nő, de talán mindennél intenzívebben a tüskés, szívós, kellemetlen gyomok, mégpedig úgy, hogy minden lefattyazni való tőke alá jusson belőlük. A természetnek ezt a burjánzását indultam kordában tartani a hétvégén, de előtte még le kellett küzdenem az agráriumot sújtó bürokratikus rémet: a földalapú támogatási kérelem benyújtását.

 

A múlt héten eltelepítettük a tihanyi feketét is

 

A papírmunka sohasem tartozott az erősségeim közé, most mégis időben felébredtem, és felhívtam a falugazdászt, hogy hogyan lehet támogatásért folyamodni. Egy nagy kedves hölgy két információt osztott meg velem: 1.) már nem ő a falugazdász, és 2.) ügyfélkapus bejelentkézéssel akár önerőből is megigényelhetem a támogatást. Mivel az információs társadalom gyermeke vagyok, bejelentkeztem, letöltöttem a kezelési útmutatót (több mint 100 oldal), azon nyomban feladtam az egyéni kitöltés lehetőségét, majd újra felhívtam a falugazdászt, aki a Veszprém Megyei Agrárkamarához irányított. A földterületre járó támogatás meghatalmazott útján történő igényléséhez két dologra van szükség:

 

  • egy kódra, amit az MVH-tól lehet beszerezni, amelynek segítségével a falugazdász kitölti helyettünk az igénylést;
  • a földhivatalnál be kell jelenteni a termőföldek használatát, és erről igazolással is kell rendelkezni. 

 

A kamarához pénteken, 11 óra körül érkeztem meg, és kb. egy és háromnegyed órai sorbanállás után kerültem sorra. Addigra már régen lejárt az ott dolgozók munkaideje, de még további háromnegyed órán át azonosítottuk a területeket és rajzoltuk körbe a szőlőterületeket. A végén nyomtattak kb. másfél négyzetméternyi kérelmet meg egyéb papírost, és biztosítottak róla, hogy ez így rendben lesz.

 

Délután értem Dörgicsére, ahol a birtok bejárása után (hurrá, hétfőn a Tihanyi fekete is a helyére került!) az aszatolást találtam a legfontosabb feladatnak. Az aszatolás a mezei aszat (vagy acat, dörgicsei nevén: juszap) kiírtását jelenti. Ez olyasmi magokkal terjed, mint a pitypang, és hála a fölső szomszédomnak, aki évekig a telke felé se nézett, ez a nyomorult gyom megjelent nálam is. Még a gyökere is szúrós, a tüskéje beletörik az ember bőrébe, és sokáig kellemetlen fájdalmat okoz. Fogtam hát egy kapát, és végigjártam a szőlőt: ahol juszapot láttam, ott kikapáltam. Ha az ember a gyökérnyaknál, a bokrosodási csomópont alatt vágja el, akkor az a példány véglegesen elpusztul. Húsz centi magas sorköztakaró növényben ez nem egyszerű mutatvány, így napnyugtára nemcsak a munkával, hanem az erőmmel is elkészültem.

 

Szép új csapokat kaptak az acéltartályok 

 

Másnap reggel Balázs és Peti várt a pincénél, és nekiálltunk bort fejteni és hordót mosni. A múlt héten kicsit fülledtnek éreztem a rizlinget, a juhfarkból meg előtört a szüretkor érzett húzós (cseres) íz, igy a nyílt fejtés mellett döntöttem. Az acéltartályokban lecseréltük a csapokat - a legelső pillanattól kezdve útáltam azokat a szar műanyag vacakokat, amit a tartályhoz adtak - most végre szép fémcsapokat szereltünk fel. Az alsó (érlelő) pincébe fejtettük át a bort, ahol nyáron hűvösebb van. Meglepően sok borkő ülepedett ki annak a tartálynak a falára, amiben addig volt a bor, ezt lúggal távolítottuk el. Eközben kimostuk azt a két fahordót, amelyben megbüdösödött az áztatóvíz (mert nem savaztam meg). Először 5%-os savas vízzel öblítettük ki a hordókat, majd vízzel, aztán 1%-os lúggal és még kétszer vízzel. A végére teljesen tiszta, faillatú hordót kaptunk - pont mint új korában. Kicsöpögtettük, lekéneztem, és beállítottuk a pincébe.

 

Aztán eszembe jutott, hogy van még némi bor tavalyelőttről egy száz literes hordóban. Ezt a hordót sokáig arra használtam, hogy a hordóalja borokat öntöttem bele, válogatás nélkül, aztán amikor összejött annyi, hogy tele lett, akkor az így kapott rendkívül faízű (ám egyébként teljesen normális) vegyes bort félretettem pálinkának. Két éve szüretkor külön szedtük a hárslevelűt. Ennek a szőlőnek a kóstolása komplex élmény: jellegzetesen gyomorforgató íze van, ugyanakkor a borzasztó savai összehúzzák az ember száját: azok, akik próbáltak már csücsörítve hányni, tudják miról beszélek. Mivel csak sokára tipizáltuk bogyóinak jellegzetes rajzolatáról a kacsának összetéveszthetetlen alakjáról, a szüretre egy csomó gondosan művelt, és érzékszervileg teljesen használhatatlannak tűnő szőlővel szembesültünk - de ha már ott téblábolt a sok haver a szüreten, leszedettük velük, majd - mintha leprás lenne - teljesen elkülönítetten kezeltük "a kishordó áztatására jó lesz" felkiáltással. Szüretesen feltöltöttük hát a hordót, majd miután elforrott, elfelejtkeztem róla. Ott állt szegetten másfél évet, mire tegnap eszembe jutott. Szívtam egy pohárral - és elámultam az illatán. Ennyire tiszta, átütő hárslevelű illatot nagyon ritkán érezni. A hordótól sötét színt kapott, és bár érezni rajta az ó-ízt, és a korty végén a fát, de sima, magas alkohollal és nagyon feszes savval - szerintem a szerkezete rendben van. Soha nem kapott ként, és fejtve sem volt - ahoz képest fergeteges. A kénmentes technológia kapcsán felmerült az illósodás kérdése. Meggyőződésem, hogy ha legalább feltöltöttem volna ezt a hordót forrás után, ennek a bornak semmi sem ártott volna. Ez a tapasztalat nagyon meghökkentő és elgondolkoztató a jó savú tételek hordós érleléséről.

 

A pincemunkák után délután visszatértem a szőlőbe, ahol lefattyaztam az átoltásokat és azokat a tőkéket, amelyeket csak idén fogunk átoltani. Bambi megpróbált besegíteni: lerágott pár tavaly átoltott tőkét, alaposan visszavetve őket a fejlődésben. Ezt a részét a szőlőnek nem védi villanypásztor, így itt nem tudom kivédeni a vadkárt. A munka jó sok guggolással járt, így estére annyira elfáradtam, hogy alig bírtam hazavezetni.

 

Másnap reggel a rézsűben növekedésnek indult embernagyságú bogánccsal vettem fel a küzdelmet: a kapámat borotvaélesre reszeltem, és azzal csapkodtam a tüskés óriásokat. Két órányi intenzív hadakozás után nem volt látható bogáncs a környéken - az ember és a tüske küzdelmében ma az ember győzedelmeskedett. Amíg én a partoldallal voltam elfoglalva, Balázs szépen megpermetezte a szőlőt - idén már harmadszor. Thiovit és PrevB ment a permetbe, a küzdelem a lisztharmat ellen folyik. Nálunk minden csupa pára, tegnap és ma éjjel is esett az eső, hogy aztán napközben 25 fok körüli mleg legyen. Láttam pár árvacsalánt, amelyek hófehérek voltak a lisztharmattól - heti gyakorisággal védekezünk, egyelőre sikeresen. Délelőtt borongós idő volt, az ilyet a jóisten is kénes permetezésre teremtette.

 

Minimális a kiszóródás a kézi permetezésnél

 

Most egy rövid pillanatra mintha rendben lennénk - leszámítva egy rotálást az alsó vágóban és a sorok megkapálását - aztán jöhet a termő hajtások első válogatása. 

2014.05.11. 17:53

A bejegyzés trackback címe:

https://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr946150182

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabssy · http://www.medvebor.hu 2014.05.15. 00:01:07

Szia Rambo!

Nézem a gyönyörű csapokat és irígykedem. :-) Hol lehet ilyet kapni?

Más: A sárfehér és gohér oltványozás sikerült? Mit mond az oltványos? (Tudom, messze még az ősz, de az talán már látszik, hogy legalább az eredés milyen...)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2014.05.15. 12:54:46

@Gabssy: Ez nyári telepítés lesz, ilyenkor szoktam felhívni, és ilyenkor szokta azt mondani, hogy maradjak még a seggemen :)

Úgyhogy idén nem hívtam. Viszont lehet, hogy lesz maradék oltványom Gohérból!

Gabssy · http://www.medvebor.hu 2014.05.15. 13:47:32

@RAMBO: Tyű, jól hangzik! Ha tényleg marad ki, szívesen át/megveszem. :-)

Facebook

Utolsó kommentek

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.

süti beállítások módosítása