Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Zöldbe fás oltás

A metszéskor leszedett vesszőket nylonzacskóban lezárva, hűtöben kell tárolni az oltás idejéig. Így nem száradnak ki, és a rügyek is téli álomba merülten maradnak. Az oltáshoz a vesszőket fel kell darabolni úgy, hogy minden csapon egy rügy maradjon.

 

Annak a tőkének a törzsét, amit tavasszal át szeretnénk oltani, a talajtól kb. 40 cm magasan el kell vágni, és az alvórügyekből kihajtó hajtásokat szépen meg kell kötözni a karóhoz.

 

Az oltás folyamata

1. A tőke több hajtást is hozhat, ezek közül ki kell választani azt, amelyikbe oltani kívánunk.

 

A kiválaszott hajtást abban a magasságban kell elvágni, ahol annak a közepe zsenge, lédús, szinte zselés állagú.

2. A csapot ék alakúra kell hegyezni úgy, hogy a vágási felület teljesen egyenes legyen.

3. A levágott zöld hajtást úgy kell középen behasítani, hogy a nóduszig (csomópontig) érjen a hasíték, és az kifaragott felületeket a zöld hajtás eltakarja.

 

Ezután a megfaragott csapot a hasítékba kell illeszteni, majd a tetejét gyengédem meg kell kocogtatni, hogy az ék belefeszüljön a zöld részbe.

4. Az oltószalagot meg kell húzni (nyújtani), így mivel az összeugrik, betekerés után szorosan fogja tartani a csapot.
5. A nódusztól a hasíték csúcsa felé haladva kell elkezdeni az oltás körbetekerését. A szalagot egy ujjal mindíg tartani kell, és minden tekeréskor egy cseppet meg kell nyújtani, a már említett összehúzódás miatt.
6. Az oltást szorosan és feszesen be kell tekerni, nehogy kiszáradjon, majd a szalag végét vissza kell bújtatni az utolsó tekerés alá.
7. Az oltás végén az oltványt a képen látható hurkos kötéssel meg kell kötözni.
2010.06.27. 21:50
Címkék: tanácsadás

A bejegyzés trackback címe:

http://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr372114518

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

ISándor · http://szolonaplo.blog.hu/ 2010.09.15. 13:01:15

Szia Rambo!

Bocsánat a "láma" kérdésért, de mikor vágod el "annak a tőkének a törzsét, amit tavasszal át szeretnénk oltani"? Tavasszal a rendes metszés idején, vagy máskor?

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.09.15. 13:04:58

Nagyon korán tavasszal (kb. március legeleje) kell elvágni, mielőtt a rügyezni kezdene a tőke. Akkor a tavaszi nedvkeringés megindulásakor a tőke tövében lévő alvórügyek indulnak meg - és pont ezt szeretnénk.

Ohmygod 2011.01.09. 13:52:18

Üdv!

Hol lehet ilyen rugalmas oltószalagot beszerezni?

maki60 2011.02.01. 23:57:32

Szia!
Meg tudnád adni annak a pécsi boltnak a címét, ahol kapható az oltószalag? Már régóta keresgélek a neten, de nem találok semmi hasznavehető infót. Kösz előre is.

Gabssy · http://www.medvebor.hu 2011.05.13. 22:20:53

@maki60: Egy villány-siklósi üzletről biztosan tudom, hogy van nekik (nekem onnan hozták): bi-bor.hu
Nézz körül, amúgy is jó üzletnek tűnik... :-)

DarvasBJ 2012.05.06. 20:52:33

Üdv,
oltószalag helyett csövet is használnak. Ilyen csövet/tubot szeretnék venni, tudtok ajánlani egy boltot?? (Nyíregyháza- Bp. vonalon (Eger is jó)).

Köszönöm előre is.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.05.06. 20:58:28

@DarvasBJ: Én oltócsőről még nem hallottam.

HZoli15 2012.08.02. 07:56:03

Üdv,

nekem az lenne a kérdésem, hogy kb. meddig kell rajtahagyni a kötést? Mikor lehet levágni, hogy ne törjön el az oltásnál, mondjuk egy erösebb szélnél?

Köszönettel.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.08.02. 08:46:00

@HZoli15: Akár gumival, akár oltószallaggal oltasz, NEM kell külön levágni a kötést, mert a napsugárzás hatására elbomlik az anyag, és lefoszlik magától.

De ha véletlenül még a második évben is rajta lenne, akkor már le lehet fejteni róla (kézzel lemorzsolni), nehogy belenőjön a kialakuló tőkeszárba a kötés. Ez csak az oltószallagos esetben értelmezhető, a gumi előbb lepottyan.

benczei · http://utaszolobe.blog.hu 2013.07.17. 18:39:24

Üdv, nagyon jó a blog, gratulálok, sokszor olvasom! :) Mi a Szent György-hegyen most zöldoltást (zöldbe zöld) végeztünk, úgy tűnik, hogy elég jó fakadási aránnyal. Mi a véleményed, a rendelkezésre álló alapanyagot és lehetőségeket leszámítva, melyik lehet az eredményesebb, költséghatékonyabb megoldás? Ha van esetleg számottevő különbség. Köszi!

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2013.07.18. 15:36:17

@benczei: Zöldbe zöld oltást még sohasem csináltam. Szerettem volna kipróbálni, de nem igazán tudtam. Így erről nem tudok nyilatkozni.

A zöldbe fás oltás eredési aránya változó, 50-90% körül volt nálam, fajtánként is más, évenként is más. Szerintem ez bizonytalan, még ha a legbársonykezűbb oltóasszony csinálja is.

De nem is az oltás éve a lényeg, hanem a rákövetkező tavasz. Akkor dől el minden: nekem ujjnyi vastag hajtások fagytak el teljesen. Az előző évben átoltott kb 150 tőkéről kihajtott 5-10 darab! Na ez atomgáz tud lenni.

A telepítést tartom a legjobbnak, fura, de talán az egy éves, visszaviaszolt oltvány eredési hányada a legjobb (95% fölött) a leveles konténeres oltványé (az idei tapasztalatok alapján, amikor valami titkos féreg foga rág az oltványokon) 85-90% körül van.

Szóval én - a lehető legkeesebb egyetetés, legkevesebb tökölés elve alapján - inkább telepítenék, szabadgyökeres kétéves szőlőt, mintsem átoltanék. DE mivel oltványt szerezni nagyon nehéz, ezért szükség van az átoltásra is - mert ahoz csak csap kell, és nem oltvány.

Árban sztem ugyanott vagyunk.

benczei · http://utaszolobe.blog.hu 2013.07.29. 08:36:00

@RAMBO: Igen, értem, hogy mire gondolsz. Nekünk ez az első átoltásunk, de most már hónapok óta hetente járjuk át, nagyon macerás, úgy érzem sokkal több munka van ezzel így, mint a telepítéssel, és akkor még itt lesz a tél, beérnek-e a vesszők annyira, hogy átvészeljék? Egyszóval a kezdeti lelkesedés után kezdek én is ezzel a gondolattal azonosulni. :) Köszönöm a megerősítő választ!

Követheted a blogot Facebookon is!

Utolsó kommentek

  • grano: Köszönöm a jótanácsokat, ígérem még jelentkezni fogok. (2014.07.14. 18:13) Minden a lehető legszebb
  • RAMBO: @grano: most sem késő. Hát, van ez a savra szüretelés - én nem vagyok a híve. Kóstold a szőlőt, ... (2014.07.14. 15:45) Minden a lehető legszebb
  • grano: Ha jól sejtem akkor ezt a feltárást virágzás után kellett volna megcsinálnom? Végig olvastam a bl... (2014.07.14. 15:28) Minden a lehető legszebb
  • RAMBO: @grano: Nagyon! De azt tudnod kell, hogy ha forró nyárutó lesz, akkor nem árt, ha van levél, ami b... (2014.07.14. 15:15) Minden a lehető legszebb
  • grano: thiovit+topas kombó, karathane köztessel próbálkoztam eddig. (Ahol lehetett szabályszerűen megmosd... (2014.07.14. 15:14) Minden a lehető legszebb
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.