Tetővágás

A tetővágás pont a megfelelő edzés a kosárlabda helyett. Ha valamitől szép vállakat kell növesztenie az embernek, akkor az inkább valami hasznos tevékenység legyen, mint egy olyan játék, amelyet arra találtak ki, hogy gimnazista fiúk és lányok úgy tudják együtt játszani, hogy a kamaszkori kíváncsiság semmiképpen se fordulhasson taperolásba.

 

Június végi állapot, tetővágás előtt


A szőlőben ilyen kép fogadott, a hajtások szépen megnőttek, de ami igazán meglepő volt, a fürtök állapota. A fürtzáródás végén, a zsendülés elején járunk.

 

Zsendülésnek induló fürtök


Ennek ellenére nem végeztük el a zöldszüretet (fürtválogatást), mert igazán félek attól, hogy a jég besegít, és akkor nem marad semmi szüretre.

A tetővágás egyébként nem egy óriási munka, ha a hajtásokat rendre befűztük. Ebben az esetben csak sétálni kell a szőlő mellett, és minden hajtást el kell vágni két méter magasan, valamint az oldalhajtásokat be kell húzni a drótok közé. Kb. 8 óra munka volt a teljes tetővágás, a feleségem (hetedik hónapos terhesen) sétált a sor másik oldalán, és fűzögette a hajtásokat.

 

Tetővágás után


A munka végén megpermeteztem, Ridomil Gold Plus + Topas + Karathane kombóval. Egy fürtön egy szem volt lisztharmatos, az indikátor hárslevelű félsoron. Két nappal a permetezés után újra ránéztem, semmi jele a lisztharmatnak. Egy levelet találtam, amelyen beszáradt (halott) perenoszpóra volt velfedezhető, és egy tőkén volt gubacsatka kártétel. Ez utóbbi ellen a fertőzött levelek letépésével védekeztünk.

Összességében másfél nap alatt rendbe kaptuk a szőlőt, jöhettek a pincemunkák.

 

2009.07.07. 20:01

A bejegyzés trackback címe:

http://szolo.blog.hu/api/trackback/id/tr191357499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Facebook

Utolsó kommentek

  • grano: Rambo: Az idén egy estét áztattam a Chardonney-t. A 21 mustfokra nem kellett volna. Nyálkázni már ... (2018.01.21. 07:06) Mítoszvadászat
  • Antal Krausz: SZIA SANYI . SZERINTEM A FURMINTOT CSAK FAHORDÓBAN SZABADNA ERJESZTENI, MERT AZ ADJA MEG AZ ALAPJÁ... (2018.01.16. 17:26) Az első kóstolások
  • fa_design: Azért én nem hagynám ki a sorból a telepíthető permetezőket sem. www.permetezoshop.hu (2018.01.15. 20:16) Permetezés eszközei
  • kunzoo: Van ahol ez nagy gond. Léteznek viszont olyan területek ahol jobb lenne meghagyni az erdőt. Példáu... (2018.01.10. 21:39) Javaslat elhanyagolt zártkertek rekultivációjára
  • Fehérváry Gál László: Valami hír az esetleges sorozatgyártásról? :D (2018.01.09. 22:27) Egy királynak értenie kell mindenhez
  • Utolsó 20

A szerző

Pályaelhagyó agrármérnökként vettem egy szőlőt abban a dűlőben, ahol a dédapámnak, nagyapámnak is volt. A családi legendárium szerint a borfelvásárló mindig a dédapámnál kezdte a vásárlást, mert neki volt a faluban a legjobb bora. A név kötelez: a legjobb Balaton-felvidéki bort akarom csinálni.